A BVSC ötméteresekkel győzte le a Miskolcot, így övé az Euro Kupa-indulás joga

2018. május 19. 18:31

Szücs Levente együttese végletekig kiélezett csatában győzött, így ismét a nemzetközi porondra léphet.

Fotó: BVSC-Zugló

Miként az előre megjósolható volt, végletekig kiélezett párharcot vívott a BVSC és a Miskolc az 5. helyért, amely az Euro Kupa-indulásról is döntött. Nagyszünetig fej-fej mellett haladtak a felek, majd a harmadik negyedben belehúztak a vendégek: 5–2-re, majd 6–3-ra is vezettek. Czigány Károly góljával szépített a házigazda, majd a menet végén Berta József kapott brutalitásért 4 perces kiállítást. Ezt kihasználta a vasutas, hiszen a zéró mentben átvette a vezetést. A triplázó Halek Márton egyenlített, majd a hatalmas csatában ismét Czigány szólt hozzá a meccshez. A feszült partin 51 másodperccel a vége előtt a születésnapos Nagy Ádám akcióból egyenlített, így 8–8 lett a csata vége. Következtek az ötméteresek, amelyek során tovább fokozódtak az izgalmak, hiszen mindkét együttesnek lehetősége lett volna behúzni a csatát. Ez végül a BVSC-nek sikerült, a 9. párban dőlt el a párharc, így Szücs Levente csapata szerezte meg a nemzetközi kupaindulást jelentő 5. helyezést.

Szűcs Levente, a BVSC vezetőedzője: „Aki kint volt ezen a mérkőzésen az látta, aki nem volt kint az szerintem sajnálhatja. Két nagyon jó csapat egymásnak feszült, egy nagyon komoly tétért. Hibák itt, hibák ott, aztán visszakapaszkodtunk ebbe a meccsbe és azt, hogy ezt hogyan tettük az teljesen lényegtelen, mert lehet hogy másképpen is sikerült volna. Ha nem olyan a csapatnak a munkája, meg az egész éves mentalitása, mint amilyen volt, akkor ez nem sikerült volna. Mindig azt mondom, hogy ilyenkor jön vissza az eredménye. Ha van egyfajta sportisten, akkor az mindig x- re játszik és ugye tavaly nem szólhattunk egy szót sem, mivel megérdemelten nyert a Miskolc. Most viszont én úgy gondolom, hogy a Miskolc nem szólhat egy szót sem, mert megérdemelten nyertünk. Gratulálok a tegnapi országos csapatainknak, hogy három ízben legyőzték a KSI- t. Örülök annak, hogy ennyi szurkoló kint volt most kék- sárga pólóban és örülök annak is, hogy amit a meccs elején mondtam a fiúknak, hogy ez a BVSC- s embléma a szívemnél mennyit jelent, azt felfogták. Az 5 méteres párharc pedig általában egy lutri és megjósolhatatlan a forgatókönyve. Az első 5 méteresnél Kristóffal azt mondtuk, hogy a Papajo a végén megnyeri nekünk az 5 méteres párharcot és ez így is történt. Gratulálok a fiúknak!”

Sike József, a Miskolc vezetőedzője: „Nagyon nehéz ilyenkor mit mondani, mert ilyen körülmények között nem érzem, hogy vesztes lennék. A BVSC nagyon jól felkészült, jól játszott, megérdemelte a győzelmet. Kérdés, tiszta-e a játékvezetők lelkiismerete?”

A Kaposvár–Pécs mérkőzésen a hazaiak 3–1-es záró negyeddel fordítottak, és nyertek a Pécs ellen, így a 9. helyezésért még összecsap egymással a két alakulat.

A bajnokság 11. helyét a Szentes szerezte meg, amely a harmadik mérkőzésen a Komjádi-uszodában 10–9-re győzte le a Vasast.

E.ON Férfibajnokság, döntő, 3. mérkőzés
Az 5. helyért, 3. mérkőzés
BVSC-Zugló–PannErgy-Miskolci VLC 8–8 (1–1, 1–2, 3–3, 3–2) – ötméteresekkel: 6–5
Gólszerzők:
Czigány 3, Pásztor 2, Csapó, Török, Létay, ill. Halek 3, Nagy Á. 2, Misics, Lukács D., Berta
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–1 a BVSC javára

A 9. helyért, 2. mérkőzés
Kaposvári VK–PVSK-Mecsek Füszért 7–6 (2–0, 0–2, 2–3, 3–1)
Gólszerzők:
Dobos 2, Kovács O. 2, Vindisch, Sántavy, Varga Zs., ill. Chilkó 3, Csacsovszky A., Csaba M., Szatmári
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–1

A 11. helyért, 3. mérkőzés
VasasPlaket–Metalcom-Szentes 9–10 (2–3, 2–1, 2–4, 3–2)
Gólszerzők:
Marnitz G. 3, Sélley-Rauscher 2, Hőna 2, Bóbis, Steinmetz Á., ill. Nagy M. 2, Vörös 2, Pellei 2, Kiss K., Hegedűs B., Somogyi, Takács J.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–1 a Szentes javára



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok