Megvan a bronz, megvan a BL-indulás – új úton mennek tovább

2018. május 17. 15:14

Bár a szezonnak az OSC ellen megnyert bajnoki párharc után nincs vége, hiszen a ZF-Eger együttese érdekelt a BL nyolcas döntőjében (június 7-9., Genova), a hazai porondon lezárult egy szakasz. Hét játékos távozik, ők a jövőben máshol, a riválisoknál folytatják. Dabrowski Norbertnek új csapatot kell építenie, amit óriási kihívásnak tart.

Fotó: Fehér Anna

„Én még bronzérmet ennyire nem akartam, mint ezúttal, és ennyire akarta a csapat is!”

Az érzelmeit sohasem tagadó Dabrowski Norbert fogalmazott ekképpen az OSC elleni bronzmeccset követően. Ismeretes, az Eger a fővárosban is magabiztosan győzött (úgy nyert 9–7-re, hogy a záró menetet 9–3-ról indította, ergo a végén belefért bőven a kiengedés is), így a harmadik helyen zárt az E.ON Férfibajnokságban. Egyúttal kivívta a következő szezon BL-indulását is, ami a klub LEN által is elismert értékeit, anyagi áldozatát köszönhetően automatikus főtáblás részvételt jelent.

Vajon ezért nyilatkozott így a szakvezető?

„Mondhatjuk, hiszen az OSC elleni párharc valóban többet jelentett, mint egy bronzérmet eldöntő összecsapást, számunkra ugyanis a Bajnokok Ligája főtábla is tét volt – erősítette meg Dabrowski Norbert. – Másrészről miután emocionálisan is kötődöm a csapatomhoz, természetes, hogy kavarognak bennem az érzések, hiszen annak ellenére, hogy még nincs vége a szezonunknak, mégiscsak lezárult egy szakasz az életünkben. Arról nem beszélve, hogy hangok tucatjait hallottuk, hogy az OSC ellen az uszodákban jól ismert változások miatt így, meg úgy fogunk játszani, ehhez képest összeroppantottuk az ellenfelünket – a három érintett játékosom pedig komoly sportemberi magatartást mutatva jelzett a kételkedőknek.”

Tekintettel arra, hogy a hivatalos igazolási bejelentések még nem történtek meg, a szakvezető érthetően nevek nélkül fogalmaz, azt viszont nem titkolja, hét játékosa távozik, azaz a következő idényre teljesen új csapatot kell építenie. Miután azt már bejelentették, hogy többek között marad a Hosnyánszky Norbert, Decker Ádám, Sztrahinja Rasovics, Angelos Vlachopoulos tengely, bátran állíthatjuk, van mire építeni. Így látja a 43 esztendős szakember is.

„Hiszek benne, hogy mindennek a vége valaminek a kezdete is. Most persze picit szomorkodom, rossz érzés, hogy hamarosan szétszéled ez a csapat, ugyanakkor, ha tovább gondolom, nagyon nagy izgalmat érzek. Izgalmat, hogy miként tudom majd megoldani a következő évet. Átalakul minden, várhatóan alulról érkezil majd úgymond a támadás, azaz a középmezőny megerősödő csapataival is fel kell vennünk a harcot. Látni kell, az Eger kiszállt a piacon zajló csatározásból, más úton megyünk tovább.”

Rögvest adja magát a felvetés: ezen a más úton a BL-szereplés helyett első szezonban nem lett volna könnyebb egyfajta rávezetéses Euro-kupaszereplés?

„De, könnyebb lett volna, minden bizonnyal sokkal könnyebb, de a könnyebb út kit érdekel? – válaszolt határozottan Dabrowski Norbert. – A kérdés jogosságát ettől még tartom, hiszen az bennem is megfogalmazódott kérdésként, hogy vajon miként bírjuk majd a kettős frontot. Mindazonáltal a BL egy csoda, és ebben a csodában az elmúlt négy évben négyszer jutottunk el a végjátékig, ami nagyon nagy eredmény. A hozzánk érkező fiatal játékosok azért jönnek, mert hatvan meccset akarnak játszani a szezonban, mert fejlődni akarnak, mert olimpiai kerettagok szeretnének egyszer lenni, no, ezért kell a BL. Aztán, hogy képes lesz-e a csapat majd a következő szezonban is odaérni a BL nyolcas döntőjére, meglátjuk. Hosszú távon egyértelműen ebben a sorozatban való indulás a kifizetődő.”

Az új, várhatóan fiatal, tettre kész játékosok érkezése nyilvánvalóan magával hordozza majd a hullámzást is – kérdés, vajon miként kezelik majd ezt a helyzetet a minőséghez szokott bajnokok, mondjuk Hosnyánszky Norbert. A szakember szerint ezzel nem lesz probléma, hiszen „Ők a legjobb katonáim, szeretik a vízilabdát, mindig fejlődni akarnak, segíteni fogják az új társaikat. Az említett Hosnyánszky Norbert egy sztár, ez vitathatatlan, mégis ő a legjobb katonám, elképzelni sem tudnék nála jobbat. Ő még a konzervatív iskolából jött, ezért is vízilabdázik még mindig ilyen magas szinten. Speciel Märcz Tamás szövetségi kapitány is megnyugodhat, ha szüksége lesz Hosira, biztos vagyok benne, hogy Tokióra kész lesz.”

A munka, a munka, és megint csak a munka kerül tehát előtérbe majd a Bitskey-uszodában – amiről a vezetőedző így vélekedik: „Fordul majd a kocka: amíg a válogatottak hiánya miatt nyaranta két-három játékossal maradtam itt és edzettünk, addig most szinte teljes létszámban tudunk majd együtt készülni. S amíg szezon közben a riválisok nélkülözik a játékosaikat, addig mi szintén együtt tudunk lenni. Természetesen azon dolgozunk, hogy ez majd változzon, és a kétéves projekt közepén-végén újra három emberrel edzhessek csak, mert ez azt jelentené ugye, hogy van a munkának eredménye.”

Visszatérve a szezon magyar bajnoki részére: miután a csapat késhegyre menő ütközetben maradt alul az elődöntőben, ez nyilvánvalóan megtette a hatását. S ugyan az OSC ellen magabiztos volt a társaság, a Barceloneta elleni BL-negyeddöntő (június 7.) előtt ráfér egy kis pihenés: „A játékosok öt nap pihenőt kapnak, le tudják zárni magukban az eddigieket, regenerálódhatnak, hogy aztán el tudjuk kezdeni a munkát a genovai nyolcas döntőre. A bajnoki bronzmeccs után mindenki visszajött Egerbe, ilyen jó hangulatú buszút is régen volt, kiengedtük kicsit a fáradt gőzt. Utána mindenki ment a dolgára, hiszen Eger szerda este olyan, mint Zamárdi októberben… A mini felkészülés elején igyekszem valami csapatépítő programmal előrukkolni, hogy aztán megpróbáljuk a BL-ben azt, ami eddig még nem sikerült.”

A bajnoki döntő második meccsébe is belenézett már a szakember, kíváncsiak voltunk a véleményére – már csak azért is, mert a topformában lévő FTC ellen a tervek szerint ők játszottak volna. Annak türkében, hogy Cseh Sándor, a szolnokiak vezetőedzője egy „kimosott, elfáradt, az elmúlt két hónapban edzeni nem tudó csapatról”, illetve egy „csúcsormában játszóról” beszélt, a hevesieknek sem lett volna egyszerűbb dolga.

„Ez így van. Sanyi korrekten nyilatkozott a mi legyőzésünk után is, látta a csapatomon a kimerültség jeleit. Legyőztük ugyan magabiztosan az OSC-t, ennek ellenére látszottak a hibák. Az, hogy az Európa Kupa és a Világliga-kombó miatt két hétig nem is láttuk a játékosainkat, akiknek némi pihenőt is kellett adni, jelentősen megnehezítette a klubszezont. Ez látszik most a Szolnokon is, a kulcsemberei olyan hibákat követnek el, amit alapesetben nem szoktak. Élesebb, robbanékonyabb, gyorsabb a Fradi, és ez így lett volna ellenünk is. Viszont abban biztos vagyok, három meccs alatt nem győzött volna le bennünket Varga Zsolt csapata, hiszen amíg a Szolnoktól elvárták a döntőt, sőt talán a bajnoki címet is, addig a mi esetünkben óriási emocionális pluszt adott volna a fináléba kerülés, amit meglovagolhattunk volna. De ez már történelem, nem nézünk visszafelé.”

Miután Dabrowski Norbert élvezi a Bárány Attila vezette klub bizalmát, továbbra is optimistán tekint a jövőbe, hiszi, a következő szezonokban is meghatározó szerepet tölt be csapata a hazai és a nemzetközi porondon. Mint említette: „Hatalmas munka vár ránk, olyan, amiért érdemes ennyit dolgozni. Munka, de nem verejtékes, hanem igazi edzői feladat, aminek hiszem, meglesz majd az eredménye.”

Fotó: Fehér Anna

Egy sikerekhez szokott edzőtől kiindulópontnak mindenestre nem rossz.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok