Bemutatták a Halassy Olivérről szóló filmet

2018. április 26. 18:51

Bemutatták csütörtökön a kétszeres olimpiai bajnok, amputált lábú úszó és vízilabdázó Halassy Olivérről készült dokumentumfilmet.

A vetítés előtti sajtótájékoztatón Czinke Gyula, A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér című alkotás társrendezője azt mondta: „ezzel a filmmel emléket szerettünk volna állítani hazánk egyik legnagyobb sportegyéniségének” - adott tájékoztatót az MTI.

„Halassy Olivér emberfeletti teljesítménnyel olyan rekordokat döntött meg, amelyet a mai élversenyzők is megirigyelnének” – jelentette ki Czinke Gyula, aki szerint a filmnek az az üzenete a mai fiatal generáció számára, hogy a saját céljainkat sose adjuk fel, hanem ugorjuk át az akadályokat úgy, ahogyan annak idején Halassy Olivér tette.

„Ő ugyanis kitartásával és akaraterejével legyőzte saját testi akadályait és elérte céljait” – hangsúlyozta a társrendező.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke kiemelte, hogy „Halassyt tekinthetnénk Magyarország első parasportolójának, bár ő sem így élte meg az életét, hanem teljes sportolónak tartotta magát, és ez épek között versenyzett”.

Az MPB elnöke emlékeztetett arra, hogy 48 évvel ezelőtt a mozgásgátoltak sportolását támogató első magyarországi sportegyesületet is Halassy Olivérről nevezték el.
„Ezzel a filmmel megnyílik az út az olyan nagyszerű sportolók bemutatása előtt, akik az életből adódó nehézségeiket legyőzve érték el sikereiket” – jelentette ki Szabó László, aki szerint a magyar parasport origóként tekint Halassyra, mert nemcsak kiváló sportoló, hanem nagyszerű magyar ember is volt.

Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó arra hívta fel a figyelmet, hogy abban a korszakban, amikor Halassy játszott, a magyar vízilabda-válogatott csaknem 11 éven át veretlen maradt.

„Fantasztikus korszak volt ez, fantasztikus egyéniségekkel és erős csapatszellemmel, és ez az eredményekben is megmutatkozott” – jegyezte meg Benedek.

A szintén háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely, a dokumentumfilm producere és gyártásvezetője hangsúlyozta, hogy Halassyt azért nevezték csodafedezetnek, mert a medencében Jolly Joker volt, aki ha kellett gól lőtt, de ha arra volt szükség, embert is tudott fogni. Hozzátette: bár a csapattagok között voltak nézet-, származásbeli és vallási különbségek, a vízben ezeket félre tudták tenni.

A legendás sportoló lánya, Halassy Ilona megkönnyezte a bemutatót, amelyet a nézők tapssal fogadtak.

Czinke Gyula az MTI kérdésére elmondta, hogy a Médiatanács által támogatott dokumentumfilmet május közepétől több alkalommal is bemutatja a Hír Tv, júniusban néhány budapesti moziban, valamint vidéki megyeszékhelyen lehet megtekinteni, majd szeptembertől sportegyesületekkel és sportszervezetekkel együttműködve is terveznek vetítéseket.

A csütörtöki premieren részt vett többek között Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, Kárpáti György háromszoros olimpiai aranyérmes vízilabdázó, valamint a sportág és a magyar sport számos neves egyénisége.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok