Hihetetlen meccsen került lépéselőnybe az Eger

2018. április 25. 17:18

Négy negyed alatt 3–3-ra végzett a Szolnok és az Eger a férfibajnoki elődöntőben, jöhetek az ötméteresek: ebben aztán bepótolták a gólokat a felek, két teljes körig senki sem hibázott. Végül a párbajt 11–10-re a hevesiek nyerték, így 6–3-ra vezetnek a párharcban.

Fotók: Fehér Anna

Ha valaki azt mondja, a 16. perc elején 0–0 áll az eredményjelző táblán, hát…

Pedig az állt. Sehogy sem jutottak dűlőre a felek: az egriek „lesüllyedtek” a szolnoki védelemben, a hazaiak pedig nem bírtak az egymás után többet is védő Braniszlav Mitroviccsal. Érezhető volt, jól ismerik egymást a csapatok, meglepni a másikat már-már elképzelhetetlennek tűnt, brusztos, nagyon brusztos lett így a parti.

A gólcsendet Andrija Prlainovics egy nagy bombával törte meg, ezzel a góllal vezetett Cseh Sándor együttese két negyed után.

Térfélcsere után, a harmadik negyedben sem változott a koreográfia – optimistán írjuk azt, mindkét oldalon koncentrált, kimagasló volt a védekezés… A gólok száma ebben a periódusban dupla annyi volt, mint az azt megelőző kettőben (Szrahinja Rasovics egyenlített, majd Zalánki Gergő átlövése akadt be), de ez ugye nem nevezhető nagy emelkedésnek…

Nagy Viktor nagy védését érdemes megemlíteni hátrányban, illetve azt, hogy Dabrowski Norbert a sérült kezű, de természetesen játszani akaró Hárai Balázst is bevetette. A világbajnok center hozta, amiért beküldték, ám csapata a fórt, fórokat nem tudta belőni.

Hihetetlen, de a záró negyedben is maradt minden a „régiben”. A negyed közepén a Mezei Tamás által kibrusztolt fórt Bátori Bence zúdította kapuba, de Mitrovics a fára tolt a labdát, odaát Hárai szerzett kiállítást, amely után Kovács Gergő egyenlített. Az Egernek megvolt a lehetősége a vezetés megszerzésére is, de miután Decker Ádám „hozott” egy fórt Kis Gáborról, a fórmegjátszás végén nem tudott túljárni Nagy Viktor eszén. Átellenben Prlainovics elhajlásos lövése ellenben 1:47-tel a vége előtt Mitrovics mögé került, 3–2-re vezetett a Szolnok. Az Eger 11 másodperccel a vége előtt egyenlített: Hárairól küldték ki Milan Alekszicset, a fórban pedig a kapufáról kipattanó labdát Uros Csucskovics húzta be.

Két másodperccel a vége előtt Alekszics a „kígyótérről” kilőtte a jobb felsőt, ám miután a középkezdést nem adta le, nem adták meg a gólt sem – következhettek az ötméteresek.

Ebben bezzeg sokáig kiválóan lőttek a felek, lement két teljes kör, és mindenki belőtte! A harmadik kör első lövője, Prlainovics hibázott, Mitrovics védett, másik honfitársa, Rasovics aztán újra pontosan célzott, így az eger 11–10-re nyerte a párbajt, egyúttal a párharcban lépéselőnybe került.



E.ON Férfibajnokság, rájátszás
Elődöntő,1. mérkőzés
Szolnoki Dózsa–ZF-Eger 3–3 (0–0, 1–0, 1–1, 1–2) – ötméteresekkel 10–11
Gólszerzők:
Prlainovics 2, Zalánki, ill. Rasovics, Kovács G., Csucskovics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc állása: 6–3 az Eger javára

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok