„Többet vártam - sokat kell még fejlődnünk"

2018. április 09. 03:05

A helyosztón elszenvedett vereséget követően Märcz Tamás, és tanítványa, Török Béla is csalódottan értékelte a rijekai Európa Kupa küzdelmeket.

Fotó: Deepbluemedia/Giorgio Scala

Mint arról korábban beszámoltunk, a magyar férfiválogatott az Európa Kupa rijekai Szuperdöntőjének ötödik helyéért folytatott csatájában 15-7 arányban alulmaradt Montenegróval szemben. A kapitány, és csapata is csalódottan intett búcsút Horvátországnak és a Kantrida-uszodának. 
 
Märcz Tamás így értékelte a rijekai napokat: „Mindenféleképpen hasznos megmérettetésen vagyunk túl, még ha megerőltető menet is volt, hiszen négy nap leforgása alatt négy mérkőzést játszottunk. Találkoztunk olyan erős ellenfelekkel, akikkel ebben az összetételben korábban még nem találkoztunk soha, gondolok itt például az Olaszország, vagy a Montenegró elleni párharcra. Ámbár mindkét mérkőzésen kaptunk egy-egy szép pofont, ennek ellenére még is azt mondom, hogy ezek kellenek ahhoz, hogy lássuk a gyengeségeinket és hibáinkat, melyek kijavításán dolgoznunk kell a jövőben. Természetesen többet vártam, sőt, azt gondoltam, hogy többre is képesek lehetünk ezen az Európa Kupán, ám ez most nem így sikerült. Valószínűleg a jelenlegi állapot szerint reális is a hatodik hely. Nagyon erős a mezőny, a csapatunk pedig formálódik, sok fiatalt kipróbáltam, és megadtam nekik a lehetőséget, olykor még azt is kockáztatva, hogy egyszer-egyszer ez a rutintalanság miatt rizikót jelenthet. Noha elégedetlen vagyok, mert ennél többet is szerettem volna adni. A görögök ellen volt lent is, és volt fent is a csapat, az olasz mérkőzés abszolút csalódás volt, a spanyol meccs pozitív, Montenegró ellen pedig egy újabb kellemetlen vereség következett. Látni kell, és látjuk is, hogy miben tudtak bennünket felülmúlni. Egyénileg kell még sokat fejlődni, és bízom benne, hogy csapatként is többet tudunk majd együtt lenni a jövőben. Erre azonban sajnos nem lesz sok lehetőségünk az Európa-bajnokság előtt – három és fél hét áll majd a rendelkezésünkre, ennyi idő alatt kell mindent megtenni annak érdekében, hogy a kontinensbajnokság is jól sikerüljön. Azon leszünk, hogy kialakuljon egy olyan játék, amely ütőképes lehet még a legnagyobbak ellen is, akik jelen pillanatban előre tartanak. Bízom a csapatban, és abban, hogy ez után a vereség után újabb reakciók jönnek, és akár már kedden is azt az arca mutatja az együttes, melyet egyszer-kétszer már sikerült megvillantania.”



 
A szövetségi kapitány mellett Török Béla is hangot adott csalódottságának: „Rendkívül csalódott vagyok a hatodik hely miatt, de nem is igazán a megszerzett pozíciónk miatt, hanem leginkább az utolsó mérkőzés játékképe miatt. Ha próbálok valami pozitívumot keresni az elmúlt négy mérkőzésen, akkor az a spanyolok elleni, magabiztos győzelmünk, ami bizakodásra adhat okot a keddi, spanyolországi Világliga-mérkőzésünk előtt.”



A magyar alakulat nem lazíthat sokáig, hiszen kedden már Spanyolországban vívnak újabb nagy csatát, a Világliga következő fordulójában. A kerettel ezúttal Nagy Ádám, és Vadovics Viktor nem tart Pamplonába.

Férfi Európa Kupa Nyolcas Döntő - 2018. április 5-8., Rijeka
Helyosztók, 5. helyért

Magyarország-Montenegró 7-15 (2-4, 1-2, 2-6, 2-3)
Vezette: David (francia), Vlasics (horvát)
 
MAGYARORSZÁG: Nagy V. - Török, Manhercz 2, Zalánki, Vámos 1, Mezei 1, Jansik D., Angyal, Nagy Á., Bátori 1, Bedő 1, Vadovics 1, Vogel S. (kapus). Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

MONTENEGRÓ: Lazovics - Brguljan 2, Banicsevics, Petkovics, Radovics D. 1, Radovics A. 2, Draskovics 1, Durdics 6, Popadics, Misics 2, Csucskovics 1, Spaics, Scepanovics (kapus). Szövetségi kapitány: Vladimir Gojkovics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További eredmények
7. helyért: Görögország-Franciaország 12-4
3. helyért: Olaszország-Szerbia 10-9
Döntő: Spanyolország-Horvátország 9-12 

Korábbi eredmények:
1. forduló
A-csoport:
Magyarország-Görögország 9-9

Olaszország-Spanyolország 4-11
B-csoport:
Franciaország-Horvátország 5-20
Szerbia-Montenegró 9-5

2. forduló
A-csoport:
Magyarország-Olaszország 5-10
Spanyolország-Görögország 7-6
B-csoport: 
Horvátország-Montenegró 10-5 
Szerbia-Franciaország 13-2

3. forduló 
A-csoport:

Magyarország-Spanyolország 13-7 
Olaszország-Görögország 10-7

A csoport végeredménye: 
1. Spanyolország 6 pont 
2. Olaszország 6 pont 
3. Magyarország 4 pont 
4. Görögország 1 pont

B-csoport: 
Franciaország-Montenegró 6-10 
Szerbia-Horvátország 7-8 

A csoport végeredménye: 

1. Horvátország 9 pont 
2. Szerbia 6 pont 
3. Montenegró 3 pont 
4. Franciaország 0 pont
 
A spanyolországi Világliga-mérkőzés magyar kerete
Kapusok: Nagy
 Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC) 
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Eger), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Eger), Jansik Szilárd (FTC), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gergő (Eger), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Török Béla (BVSC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok) 
 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok