Bajnokok Ligája: csapataink idegenben

2018. március 30. 18:03

Az A-csoportban az OSC Brescia, a B-csoportban a Szolnok a Recco, az Eger pedig a Sabadell otthonában lép fel.

Fotó: Szolnoki Dózsa

A rijekai férfi Európa Szuperkupa előtt (április 5-8.) még vízbe ugranak a nemzetközi pólóelit tagjai: a hétvégén ugyanis a Bajnokok Ligája főtábláján a 11. fordulót rendezik. Ami bennünket, magyarokat illet: az OSC az A-csoportban már nem reménykedhet a továbbjutásban, a B-csoportban azonban az Eger és a Szolnok nyolcas döntős szerepelése egyaránt borítékolható.

Nem véletlen, hogy Cseh Sándor, a címvédő vezetőedzője így fogalmazott a klub honlapján a Recco elleni idegenbeli rangadó előtt: „Természetesen nekem az a legfontosabb, hogy a csapatot felkészítsem, de az én személyes véleményem, hogy engem kevésbé fog érdekelni az eredmény, kevésbé fog érdekelni, hogy a csapat hogy játszik. Nekem egyetlen egy fontos dolog lesz: az, hogy az egyének, egyénileg a játékosok ott, abban a környezetben, azok ellen a játékosok ellen hogyan fogják felvenni a harcot.” Avagy inkább a presztízs jellege lesz jelentős az összecsapásnak, főként azok után, hogy olasz alakulat Szolnokon 10–9-re kapitulált.

Filip Filipovics, a Recco szerb olimpiai bajnoki így nyilatkozott a LEN-médiának: „A Szolnokon játszott mérkőzés első két negyedéből kell kiindulnunk: akkor nagyon jól játszottunk. Utána azonban a szezon első nagy kihívásának nem tudtunk megfelelni, de most új mérkőzés következik. Hiszem, hogy nem fogjuk megismételni az akkori hibákat, készen állunk a kihívásra, egy fantasztikus hangulatú mérkőzésre.”

Szintén a B-csoportban az Eger vasárnap játszik a Sabadell ellen – Dabrowski Norbert legénysége otthon 14–5-re nyert a spanyol együttes ellen, amellyel szemben – noha nem árt persze az óvatosság – talán idegenben sem lehet gondja. „A spanyol csapatok mindig kellemetlen ellenfelek. A Sabadell ezt bizonyította többek között a Jadran elleni két meccsen is. Nekünk nyerni kell, és a három ponttal biztosíthatjuk helyünket a nyolcas döntőben” – fogalmazott az egriek vezetőedzője.

Chava Gomez, a Sabadell vezetőedzője: „Nekünk nem a továbbjutás a téma ebben a csoportban, mi tanulunk, hogy a szezon végén jók legyünk a bajnokságban. Kiváló csapatot fogadunk, megpróbáljuk megnehezíteni a dolgát.”

Az OSC a továbbjutásért harcoló Brescia otthonában lép fel, amelytől itthon 8–6-ra kapott ki. „Szegény embert az ág is húzza: Ubovics után egy másik kulcsjátékosunk, Erdélyi Balázs ujja is megsérült. Velük sem lett volna könnyű dolgunk a Brescia otthonában, így pedig… Persze mi a Bajnokok Ligájában már nem a továbbjutásért, hanem a becsületünkért játszunk, no és azért, hogy ilyen mérkőzésekkel hangoljunk, készüljünk a bajnoki hajrára” – mondta Tóth László vezetőedzője.

Olasz Kollégája, Alessandro Bovo, a Brescia vezetőedzője így fogalmazott: „A szoros mezőnyben a három pont számunkra létfontosságú ahhoz, hogy a továbbjutásért harcoljunk. Az OSC kemény ellenfél lesz, jó a védekezése, ezért végig észnél kell lennünk, nem szabad hibáznunk, ajándék gólokat adnunk.”

Férfi Bajnokok Ligája, főtábla, 11. forduló
A-csoport
Március 31., szombat

CNA Barceloneta (spanyol)–Jug Dubrovnik (horvát), 11:45
Partizan Beograd (szerb)–Olympiakosz Pireusz (görög), 18:30
Waspo Hannover (német)–Dinamo Moszkva (orosz), 19:30
AN Brescia (olasz)–A-Híd-OSC-Újbuda, 20:30

Az állás
1. Olympiakosz 25
2. Barceloneta 21
3. Jug Dubrovnik 19
4. Brescia 17
5. Dinamo Moszkva 16
6. Hannover 9
7. OSC 7
8. Partizan Beograd 0

B-csoport
Március 31., szombat

Jadran Hercegnovi (montenegrói)–Steaua Bucuresti (román), 19:00
Spandau 04 Berlin (német)–AZC Alphen (holland), 19:30
Pro Recco (olasz)–Szolnoki Dózsa, 20:30 – Tv: Sport2
Április 1., vasárnap
CN Sabadell (spanyol)–ZF-Eger, 12:00

Az állás
1. Recco 27
2. Eger 22
3. Szolnok 21

4. Spandau 18
5. Jadran Hercegnovi 13
6. Steaua 12
7. Sabadell 6
8. Alphen 0



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok