E.ON Férfibajnokság: csúcsrangadók hétvégéje

2018. március 24. 11:30

Szombaton a Ferencváros az Egert látja vendégül a Komjádi-uszodában, vasárnap pedig az OSC csap össze a Szolnokkal a Kondorosi úton, a középszakasz hatodik fordulójában. Az M4 Sport mindkét találkozót élőben közvetíti.

Akárcsak a Ferencvárosra, úgy a másik három nagy csapatra is gigászi küzdelem vár hétvégén - Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

A felsőházban két csúcsrangadót is rendeznek hétvégén, méghozzá a "négy nagy" részvételével: az FTC az Eger, az OSC pedig a Szolnok csapatával mérkőzik meg.
 
„A szezon egyik legfontosabb meccse jön” - a Ferencváros vezetőedzője, Varga Zsolt a klub honlapjának beharangozójában így vezette fel a szombati, ZF-Eger elleni hazai rangadót. A találkozót, amely a zöld-fehérek számára egyrészt a presztízsről és a három pontról szól, másrészt a Fradinak győzelem esetén sikerülne magáról leszakítania a hevesieket, ami a későbbiekben a bajnoki döntő szempontjából még meghatározó lehet. A Fradi trénere eltiltás miatt nem számíthat Madaras Norbertre, sérülése miatt pedig Varga Dánielre, de Német Toni játéka is kérdéses.
 
Pohl Zoltán szerint alaposan felkészültek, brusztos meccsre és három pontra számít.



 

A fővárosiak a párharc első felvonásában óriási csatában tudtak nyerni Egerben 11-10-re, melyért Dabrowski Norbert tanítványai szombaton törlesztenének, fél szemük pedig közben már az elődöntőn„Szeretnénk visszavágni a zöld-fehéreknek. Régóta úgy érzem, hogy a Fradival fogunk találkozni az elődöntőben, amire a tabellát elnézve igen nagy esélyünk is van. Többek közt ezért is lenne olyan fontos, hogy nyerni tudjunk a fővárosban, mert akkor 3-3-ról várhatnánk a folytatást ellenük” - vélekedett az egri szakvezető.



 

Szombaton a Komjádi-uszodán tehát a mezőny szeme, vasárnap pedig a Nyéki-uszodáé a főszerep, ahol ugyancsak igazi presztízsmeccsre van kilátás. Az OSC szerb centerének, Nemanja Ubovicsnak eltört az ujja, így legalábbb öthetes kihagyás vár rá. A fővárosiak mestere, Tóth László - aki jelenleg Spanyolországban tartózkodik a magyar női vízilabda-válogatottal -, ennek ellenére elmondta, úgy érzi, legénysége megszorongathatja a Szolnokot. A hölgyek másodedzőjét Kovács Róbert helyettesítheti az újbudaiak kispadján.
 
„Egyszerűen csak nyerni kell, de azért jó tudni, hogy ha nyerünk, akkor utána tényleg egy meccsre leszünk attól, hogy ott legyünk a döntőben és esetleg ki tudunk hagyni egy-két meccset. Ami ebben a szezonban azért nem rossz, mert tényleg rengeteg meccsünk van és örülnénk neki, hogyha egy- két meccset megúsznánk az elődöntőben. De hát mindig az a cél, hogy nyerjünk, úgyhogy nem kell itt matekozni, hanem csak vízilabdázni és nyerni” - fogalmazott határozottan a szolnoki Zalánki Gergő. A Tisza-partiak tehát a három pont reményében utaznak a fővárosba.
 
E.ON Férfibajnokság 
Felsőház, 6. forduló, szombat

MKB Euroleasing-BVSC-Zugló-Racionet Honvéd, 17:00
FTC PQS Waterpolo-ZF-Eger, 18:00 – Tv: M4 Sport 
PannErgy-MVLC-Debrecen, 19:00
Vasárnap
A-Híd-OSC-Újbuda-Szolnoki Dózsa, 20:15 – Tv: M4 Sport 

Az állás 
1. Szolnok 54 
2. FTC 54 
3. Eger 49 
4. OSC 42 
5. Miskolc 29 
6. Honvéd 29 
7. BVSC 29
8. Debrecen 17
 

Mint korábban beszámoltunk róla, pénteken este alsóházi rangadóval vette kezdetét a középszakasz hatodik felvonása, a Vasas a legfőbb riválisát, a PVSK csapatát látta vendégül. A Komjádi-uszoda közönsége őrületes gólpárbajt láthatott, melyből végül a pécsiek kerültek ki győztesen. Az alsóház további programjában a Tatabánya az UVSE együttesét fogadja, az újonc AVUS Szombathely a Szegeddel csap össze, a Szentes pedig a Kaposvárral találkozik szombaton este.

E.ON Férfibajnokság 
Alsóház, 6. forduló, péntek

VasasPlaket-PVSK-Mecsek Füszért 11-12 (1-3, 2-2, 4-2, 4-5)
 
További program (szombat)
Tatabánya-UVSE, 16:00
AVUS-ContiTech Szeged, 17:00
Metalcom-Szentes-Kaposvári VK, 18:00

Az állás
9. Pécs 32
10. Vasas 27
11. Kaposvár 25
12. Szentes 19
13. AVUS 18
14. Tatabánya 14
15. UVSE 7
16. Szeged 0



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok