Puccs, víz világnapi fotó, tettrekészség – élesítve a csapat

2018. március 22. 12:44

Az éjféli, a kapitány által orvosolt szállodai incidenst leszámítva zökkenőmentesen teltek el az oroszok elleni mérkőzést megelőző órák. A pontevedrai Európa Kupa hatos döntőjében 18:45-től játszik női válogatottunk!

… és akkor a Hotel Galicia Palace 2. emeleti folyosóján éjfélkor összetalálkozott a kapus és a kapitány. „Mész te?” – tette fel a kérdést Gangl Edina Bíró Attilának, az elmondottak szerint nem feltétlen vicces kedvében.

„Megyek!” – mondta a mester, majd elindult lefelé. Lefelé, rendet tenni. Történt ugyanis, hogy ki tudja milyen indítatásból, de a személyzet úgy gondolta, ebben az órában lát neki a szállodában közelgő esemény (a meg nem erősített hírek esküvőről szólnak) helyszíni biztosításához, ami asztalok tologatásával, felettébb nagy ricsajjal járt. Egészen addig, amíg válogatottunk szakvezetője meg nem elégelte, és meg nem puccsolta a hadműveletet.

Ez a siker mindazonáltal elmondása szerint nem járt együtt a nyugodt éjszakával, a reggelihez, mi tagadás, felettébb álmosan érkezett. Hogy milyen éjszakája volt a szerbek diplomatájának, korábbi kiváló kapusának, Alekszandar Sostarnak, azt nem tudjuk, ugyanakkor élénken él bennünk a vigói reptéren mormolt „hazai” szentségelése, valamint a Marosvári Attila kérdésére adott „Sz.r nap” válasza. Játékvezetőnk, Horváth Ákos gyúróval és honlapunk tudósítójával együtt ugyanis szerdán este érkezett meg Spanyolországba, ott, a vigói reptéren futott össze Sostarral, aki mint kiderült, valami zűrzavar okán öt órát vesztegelt a madridi reptéren. Valóban nem tűnt boldognak. Az sem villanyozta fel, hogy a Pontevedrába esedékes transzfert öt főért egy ötvenfős busszal oldottak meg a szervezők – „Így legalább Maros is elfért…”, szólt a játékvezetőre utaló természetes pólós beszólás…

A hangulat az éjjeli performanszot leszámítva amúgy kifogástalan, miként Bíró Attila említette: „Tettrekészséget, elszánt játékosokat látok. Persze mindenki tudja, nem lesz egyszerű az oroszok elleni mérkőzés, de miért is lenne az? Az itt lévő hat csapat, sokszor elmondtuk, nem sablon, közel hasonló erőt képvisel, kiegyenlítettek az erőviszonyok, voltaképpen bármi megtörténhet. Természetesen azon vagyunk, hogy ne történjék meg bármi, és az Európa Kupa hatos döntőjében három meccset játszunk – az alakuló csapatunknak igazán ezért igazán fontos az oroszok elleni találkozó.”

A társaság 8-tól reggelizett, 9-től a Buza Balázs videoelemző által „megrendelésre” gondosan összevágott felvételeket nézte még egyszer utoljára, majd az oroszokkal közösen (!) busszal ment az amúgy fakultatív, mondjuk úgy, átmozgató edzésre. Az uszodában még az előkészületek zajlottak, éppen a tévéközvetítés miatt takargatták a nagy ablakokat – apropó: a 18:45-kor kezdődő mérkőzés ezen a linken élőben lehet majd nyomon követni!

„Gyertek, csináljunk képet!” – szólt Keszthelyi Rita csapatkapitány a többiekhez, így a Víz Világnapja alkalmából elkészült a felvétel is, anélkül, hogy bármit szeretnénk belemagyarázni az estébe, azért bátran megállapítható: valóban oldott hangulatban, jó előjelekkel várhatjuk az estét.

Horváth Ákos munkában - kezei alatt Szilágyi Dorottya

„Ez a sor?” – tette fel a költői kérdést a vízből kijövet Garda Krisztina, látván, hogy a gyúró körül csoportosul kvázi a fél csapat – munkanélküli segélyért aligha kell fordulnia csapatunk mellett az „aranykezű” (copyright… és itt mind a tizenöt játékos nevét felsorolhatnánk…) Horváth Ákosnak.

Az Áts Bertalan, dr. Pavlik Attila, Buza Balázs trió eközben futással hangolt az estére, Tóth László a kapitány társaságában a technikai értekezletre volt hivatalos, miközben az oroszok éppen a fór-hátrányt gyakorolták előszeretettel a medencében. Közben a tévések is végeztek a sötétítéssel, mondhatjuk, minden készen áll az Európa Kupa hatos döntőjének rajtjához.

Az ebédet mindenesetre olyan étvággyal várták a mieink, miképpen az oroszokat szeretnék „felfalni”…

Az Európa Kupa Hatos Döntőjén játszó keret
Kapusok: Gangl
Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Kuna Szonja (BVSC), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

Női válogatottunk márciusi programja
Európa Kupa Hatos Döntő – 2018. március 22-24., Pontevedra
Az elődöntőbe jutásért – március 22.

Hollandia–Olaszország, 17:00
Magyarország–Oroszország, 18:45
Az 5. helyért, 17:00 – március 23.
Elődöntő – március 23.
Hollandia/Olaszország–Görögország, 18:45
Magyarország/Oroszország–Spanyolország, 20:30
Helyosztók – március 24.
A 3. helyért, 12:00
Döntő, 14:00

Világliga, európai selejtező, 5. forduló, 2018. március 27.
Spanyolország–Magyarország, Pontevedra, 21:30
Az állás:
1. Spanyolország 9 pont (38-33), 2. Hollandia 6 pont (31-31), 3. Magyarország 6 pont (33-35), 4. Oroszország 3 pont (33-36)






19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok