Le a kalappal a Dunaújváros előtt!

2018. március 17. 19:29

Az Euroliga-negyeddöntőjének visszavágóján a hazai háromgólos vereség után 13–10-re nyert Mihók Attila csapata az olasz Orizzonte Catania otthonában. Az ötméteres párbajban aztán alulmaradt, így a LEN-kupa négyes döntőjében folytathatja.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

A hazai háromgólos vereség (10–13) után a bravúrért utazott a Dunaújváros az Orizzonte otthonába. A hazaiak azonban igyekeztek azonnal kézbe venni a dolgokat, a jól ismert két válogatottja, Roberta Bianocni és Arianna Garibotti révén gyorsan kétgólos előnyt szerzett a második mérkőzésen. Azaz összesítésben már öt gólt volt a hátrány.

De nem adta fel Mihók Attila csapata: még az első negyedben fordított, lévén gólt jegyzett sorban Garda Krisztina, Hlengiwe Mchunu és Horváth Brigitta. Sőt aztán a folytatásban két emberhátrányt kivédekezett, majd két előnyt Gurisatti Gréta lévén belőtt a Dunaújváros, és 5–2-re vezetett. Azaz ledolgozta hátrányát!

Carolina Ioannou góljára Vályi Vanda válaszolt, de ekkora rákapcsolt a cataniai alakulat, és Garibotti, valamint a szintán olasz válogatott Valeria Palmieri találataival nagyszünetre egy gólra zárkózott (5–6).

Nagyszünet után is remekül játszott a Dunaújváros, újabb emberhátrányt védekezett ki, Laura Aarts jól védett, átellenben pedig Szilágyi Dorottya villant jókor, így újra kettő volt az előny. Majd egy páros kiállítás után Vályi Fanni révén 5–8 állt a táblán! Az amerikai Ashleig Johnson aztán Horváth balkezes bombájával is tehetetlen volt, már továbbjutásra állt az Újváros!

Catharina van der Sloot révén előnyből szépített az Orizzonte , de a vendégek ellenállhatatlanul támadtak – Garda és Szilágyi lőtt a rövidbe, hátul stabil volt, és 11–6-ra vezetett a záró menet előtt a Dunaújváros!

Meglehetősen hektikus utolsó negyedben aztán rendre zárkózott a Catania, amely kihasználva a 6-2-es fórarányt a végén, 8 másodperccel a vége előtt van der Sloot (kettős fórból...) révén ötméteresekre mentette csapatának a partit. Tegyük hozzá, Szilágyinak egy remek labdaszerzés után másfél perccel a vége előtt komoly esélye volt az ötgólos előny megszerzéséhez, ám megúszása után lövését védte Johnson…

A végletekig izgalmas ötméteres párbajban aztán a 8. körben dőlt el minden, amikor Bianconi pontos volt, Mchunu lövését pedig kivédte Johnson. Noha kiválóan játszott a Dunaújváros, a LEN-Kupa négyes döntőjében folytathatja.

Női Euroliga, negyeddöntő, 2. mérkőzések
Orizzonte Catania (olasz)–Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics 10–13 (2–3, 3–3, 1–5, 4–2) – ötméteresekkel 6–5
Gólszerzők:
Bianconi 3, van der Sloot 3, Garibotti 2, Marletta, Palmieri, ill. Szilágyi 3, Vályi V. 2, Gurisatti 2, Horváth B. 2, Garda 2, Mchunu, Vályi F.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Négyes döntőbe jutott: Orizzonte Catania

További eredmények
Plebiscito Padova (olasz)–UVSE 6–8 (2–4, 0–2, 2–1, 2–1)
Négyes döntőbe jutott: UVSE, 15–13-as összesítéssel

La Sierena Mataro (spanyol)–CN Sabadell (spanyol) 6–11
Négyes döntőbe jutott: Sabadell, kettős győzelemmel

Pénteken játszották
Olympiakosz Pireusz (görög)–Kinef Kirishi (orosz) 10–11
Négyes döntőbe jutott: Kirishi, 21–20-as összesítéssel



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok