Először nyert a Varga-csapat, újabb Vasas-pofon

2013. október 12. 21:43

Most sem múlt el meglepetés nélkül a férfibajnokság aktuális fordulója. A Komjádi uszodában nyert a Kaposvár.

Kizárólag idegenbeli győzelmek születtek az 5. forduló szombati mérkőzésein. Ahogyan egyik beharangozó cikkünkben szóltunk róla: nagy izgalmakat vártunk a Fradi és a Szeged összecsapásától, és ez meg is volt a Népligetben.

A vendégek kapuját nem Nagy Viktor, hanem Molnár Dávid őrizte, 50 százalékkal védett. Valamelyest jobban, 53 százalékkal teljesített hazai oldalon Gárdonyi András. Nem ez döntötte el azonban a meccset, hanem az, hogy a zöldek mindössze egyetlen emberelőnyös gólt szereztek, pedig kilenc alkalommal is fórban voltak. A meccs a második negyedben dőlt el, azt 4-0-ra hozta a Szeged, és mivel az egyik legjobban védekező csapatról van szó, ezt a hátrányt már nagyon nehéz volt ledolgozni, nem is sikerült a Varga-csapatnak, amely ettől függetlenül továbbra is jó úton halad.

A BVSC talán a KSI ellen elszenvedett vereséget hozta vissza pécsi sikerével. A zuglói csapatban Nyéki Balázs hat gólt szerzett, a pécsiek pedig nagy esélyt szalasztottak el: győzelmükkel ott maradhattak volna az élmezőny mögött.

Nagy kérdés volt, hogy a Vasas mire megy a múlt héten első bajnoki sikerét megszerző Kaposvár ellen. Nos, rendkívül hektikus volt a találkozó a Komjádiban. Rögtön az első negyed váratlan eredményt hozott, 6-2-re ment el a somogyi társaság.

Ezt követően viszont több mint 17 percig nem szerzett gólt a Kaposvár, két 3-0-s negyed következett, már-már példátlan pauza. 2-6-ről 8-6-ra vezetett a Vasas, de mégis Szécsi Zoltánék vitték el a pontokat. Pedig a hajrában általában hidegvérű Csapó Miklós kezében ezúttal is ott volt a lehetőség. A Vasas megkapta az előnyt a végén, de Csapó három másodperccel a vége előtt elhibázta az adódó esélyt. Győzött a Kaposvár.

Varga Tamás Debrecenje először nyert (Fotó: DS)

Az Ybl-Debrecen meccs tétje az volt, megszerzi-e első győzelmét Varga Tamás csapata. Köllő Attila, a Hegyvidék-Ybl vezetőedzője a találkozó után azt mondta, ez a kérdés már az első negyedben eldőlt, és nem is nagyon tudunk a kijelentéssel vitatkozni.

Kellemes körülmények között, holdfényben, a MOM Sportközpont nyitott medencéjében rendezték meg a meccset, már-már késő nyári hangulatban. A debreceniek győzelméhez nem férhetett kétség.

„Már az első negyed végére kialakult egy jelentősebb különbség, ami elsősorban a védekezési hibáinknak köszönhető. Ennek ellenére végig becsülettel küzdöttünk, jelenleg ennyi van a két csapat között. Tanulásra használtuk a meccset, ennek az időszakát éljük az élvonalban, próbálunk felnőni a feladathoz. A következő körben jön az Eger, ott is a további fejlődés a célunk” – mondta a meccs végén Köllő Attila.

Varga Tamás természetesen elégedettebb volt.

„Örülök az első győzelemnek, ez lélektanilag nagyon fontos volt számunkra. A cél az volt, hogy a védekezésünk összeálljon, és szerencsére végre lőttünk gólokat is. Remélem, a támadásban nyújtottakat átmentjük majd a Kaposvár elleni meccsre is. Nekünk a mai meccsel kezdődött a nyerhető találkozók sorozata.”

Nos, valóban, eddig csak a szentesi döntetlen tekinthető kisiklásnak.

„Azon a délutánon volt 44 kiállítás, első tétmeccsünk is volt. A két légiós pár nappal előtte csatlakozott csak hozzánk, és a meccs harmadik negyedében volt is egy kritikus időszak. A Szentes tíz góljából ötöt ötméteresből lőtt, de mindezektől függetlenül is nyernünk kellett volna.”

Voltak persze kétes szituációk a Hegyvidék elleni meccsen is. Varga Tamás egy alkalommal válaszolt az egyik drukker hölgy bekiabálására. Az olimpiai bajnok edző szerint nem sok minden változott az új szabályoknak köszönhetően, csak sokan azt gondolják, igen.

„Továbbra is azt mondom, hogy a szabályváltozásokat mi egy kicsit túllihegtük. Ezzel nem vagyok egyedül, sok játékvezető is hasonlóképpen gondolkodik. Ahogyan nézem a külföldi mérkőzéseket, ezt a véleményemet csak megerősíteni tudom” – mondta a DVSE vezetőedzője.

A bajnok Eger meglepően szoros meccset vívott az OSC otthonában, de végül utolsó negyedbeli 5-2-es részsikerével bebiztosította a 12-8-as sikert. Az egrieknél nem játszott Biros Péter és Varga II Zsolt, ott volt viszont Zalánki Gergő és Hornyák Olivér. A kaput Bisztritsányi helyett Meixner Marcell védte.

Eredmények – ob I.-es bajnokság, 5. forduló:

PVSK-Füszért – BVSC-Zugló 10-12 (2-2, 3-4, 4-3, 1-3)

Pécs: Barát – Kuncz 2, Hoppál, Ágner 2, Pataki, Czigány 3(1), Müller 2. Cserék: Somogyi, Besenyei 1, Práczky, Krizsán, Csacsovszky A., De Blasio. Vezetőedző: Bereczki Miklós

BVSC: Györke – Nyéki 6, Mezei 2, Létay, Borsós 1, Kotsidis 1, Szabó B. Cserék: Tatár, Hajek, Nagy S. 1, Ambrus, Telegdy, Mészáros 1. Vezetőedző: Marcz Tamás

Gól/emberelőny: 2/10, illetve 6/13
Ötméteresek: 1/1, illetve 0/0
Kipontozódott: -

Széchenyi Bank-FTC – A Híd-Szeged 6-8 (2-1, 0-4, 2-2, 2-1)

FTC:
Gárdonyi – Szabó B., Roach, Swift 3, Tyler 1, Major, Ernyey. Cserék: Kolozsi, Etédi, Bóbis, Vogel Simon, Francsics 2, Paján. Vezetőedző: Varga Zsolt

Szeged: Molnár Dávid – Decker Á., Jansik Sz. 1, Sánta, Kiss Cs. 1, Hegedűs G. 1, Szivós 1(1). Cserék: dr. Molnár, Juhász, Kunac 1, Tóth M. 3, Seman. Vezetőedző: Vincze Balázs

Gól/emberelőny: 1/9, illetve 3/8
Ötméteresek: 0/0, illetve 1/1
Kipontozódott: dr. Molnár Tamás (30.)

TEVA-Vasas – Kaposvári VK 8-9 (2-6, 3-0, 3-0, 0-3)

Vasas: Barabás – Drasko Brguljan 4(2), Csapó 1, Fazekas 3, Angyal, Takács, dr. Steinmetz Á. Cserék: Katonás, Sedlmayer, Manhercz Á., Hőna, Német T. Vezetőedző: Földi László

Kaposvár: Szécsi – Kovács O., Berta, Dőry 2, Juhász-Szelei 2, Benic 1, Gros 2. Cserék: Szilvasán, Kincses 2, Surányi, Kutasi. Vezetőedző: Fekete Szilveszter

Gól/emberelőny: 1/9, illetve 3/11
Ötméteresek: 2/3, illetve 0/1
Kipontozódott: Benic (27.), Kovács O. (30.)

Hegyvidék-Ybl – Debreceni VSE 6-19 (1-5, 2-5, 2-3, 1-6)

Ybl: dr. Zlinszky – Kibédi 1, Major 2, Kiss Á., Hartman, Ádám Z. 2(1), Koltai. Cserék: Ádám (kapus), Békési 1, Rex-Kiss, Cserdi, Gyarmathy, Nagy S., Szilágyi. Vezetőedző: Köllő Attila

DVSE: Mitrovic – Busila 5(1), Weszelovszky 2(1), Marnitz G. 1, Misic 2, Chilkó 2, Jokic 2. Cserék: Palotás, Kállay 2, Smitula, Macsi, Halek 3. Vezetőedző: Varga Tamás

Gól/emberelőny: 2/8, illetve 4/4
Ötméteresek: 1/2, illetve 2/2
Kipontozódott: -

OSC-Újbuda – ZF-Eger 8-12 (1-2, 2-3, 3-2, 2-5)

OSC: Áts – Korényi, Regős, Suti, Császár, Tiba, Szentesi 1. Cserék: Gyárfás 1, Deutsch, dr. Szécsi 2, Simon 2, Tóth Z. 2(2). Vezetőedző: Becsey Péter

Eger: Meixner – Sántavy, Bátori 2, Graham, Salamon 2, Kovács G. 2, Hárai 2. Cserék: Bedő, Hornyák, Lőrincz 1, Gór-Nagy 1, Bundschuch 1, Zalánki 1. Vezetőedző: Gerendás György

Gól/emberelőny: 3/11, illetve 3/14
Ötméteresek: 2/2, illetve 0/0
Kipontozódott: Tiba (24.), Simon (29.), dr. Szécsi (31.), illetve Bundschuch (17.), Bedő (23.)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok