Szilágyi Kristóf azon légiósok közé tartozik Máltán, akik nemcsak a nyári bajnokságban látnak fantáziát, hanem az év többi részében is a helyi vízilabdában dolgoznak. Interjú.

A Sliema csapatának utánpótlásedzője a KSI-ben nevelkedett, utolsó ifi éveiben aztán átment a Vasashoz. Nem sokkal később az akkor az ob I.-be feljutott Neptun csapatához került, három éven át sikerült olyan játékot nyújtani, hogy a csapat rendre bent maradt az élvonalban.

„Ugyan voltak nagyarányú vereségek is, de úgy gondolom, hogy nekem akkor, 19-20 évesen, az iskoláim mellett tökéletes volt a tapasztalatszerzésre az ott töltött időszak, és viszonylag sok játéklehetőséget is kaptam” – mondja erről az időszakról Szilágyi Kristóf, aki ezután a Hegyvidék-Ybl csapatához került. Ott hat évet húzott le, kisebb-nagyobb megszakításokkal, hiszen kipróbálta magát külföldön is. Légiós évei során játszott Portugáliában, Ausztráliában és persze Máltán, legutóbb az elmúlt szezonban a Valletta csapatában, a téli bajnokságban.

Több mint egy éve a helyi utánpótlásban dolgozik, a Sliema U17-es és U20-as korosztályát edzette az elmúlt időszakban, és Fodor Rajmund is meghívta rendkívül sikeres nemzetközi nyári táborába. Ha épp idehaza van, hetedik éve játékvezetőként kap szerepet.

Szilágyi Kristófot a szigetországbeli tapasztalatairól kérdeztük.

Még ha egyre több magyar is játszik nyaranta Máltán, azért a kérdés adódik: hogy kerültél te oda?
2012 márciusában éppen egy edzőtáborban voltam Stuttgartban az akkori csapatommal, a Hegyvidék-Ybl-lel, amikor csörgött a telefonom. Fodor Rajmund barátom hívott, hogy lenne lehetőség egy máltai szerződésre, és a nyári táborában is elkélne a segítségem. Másnap este már a máltai klub vezetőivel tárgyaltam Budapesten. Hozzá kell tennem, hogy Kovács Róbert és Tóth Márton barátaim is szóltak pár jó szót az érdekemben, ők is megfordultak már a klubnál a korábbi években.

Ismert volt már előtted az, hogy a magyarok jelen vannak a máltai vízilabdában?
Igen, az első légiósok hat-hét évvel ezelőtt szivárogtak ki a nyári bajnokságra. Azóta megtudtam, hogy régre visszanyúló tradíciói vannak a külföldi játékosok és edzők – különösen a magyarok – szerepvállalásának Máltán, és a Sliema csapatánál is. Megfordult a klubnál Molnár Endre, a közelmúltban pedig Vincze Balázs és Kásás Zoli bácsi is edzette a helyi utánpótlást.

Kezdetben mi volt a vonzó Máltában?
Elsősorban az a kihívás, amely minden külföldi klubban éri az embert, és persze a tapasztalatszerzés. Aztán az is sokat nyomott a latba, hogy tudtam, korábban milyen nagy nevek fordultak meg a szigeten játékosként vagy akár edzőként. És nem volt elhanyagolható szempont az sem, hogy a nyár nagy részét barátaimmal tölthetem, mindezt úgy, hogy közben azzal foglalkozunk, amit szeretünk, ráadásul még angolul is tanulunk elég intenzíven.

Ha valaki Máltán letesz valamit az asztalra akár játékosként, akár edzőként, azt fel tudja használni máshol? Van rangja egy máltai munkának?
Ezt majd az idő eldönti, szerintem. Ugyanakkor, akinek van tapasztalata a helyi viszonyokról, az tudja, hogy nem egyszerű boldogulni és nyerni sem, főleg a helyi szokások és a mentalitás miatt. A rangja nyilván kisebb, mint mondjuk egy jó középcsapattal bajnokságot vagy Bajnokok Ligáját nyerni, de úgy gondolom, hogy értéke mindenképpen van. Elég, ha csak azt nézzük, hogy a korábbi években szinte mindig játszott itt három-négy, még aktív olimpiai bajnok és mellettük is, a legtöbb csapat általában top játékosokkal tölti fel a légiós helyeket.

Lévai Márton és Miljan Popovic is ott volt az aranyérmes U20-as csapatban

De az utánpótlásban is vannak külföldiek, tavaly nálam Lévai Marci és az azóta a montenegrói válogatottban bemutatkozó Miljan Popovic volt, akikkel egy hihetetlen utolsó mérkőzésen sikerült megnyernünk az U20-as bajnokságot. Idén pedig az UVSE-s Keresztúri Marci volt a légiósom, és vele is nagyon elégedettek voltak a helyi vezetők.

A parton 60-70 százalékban külföldi edzők állnak, orosz, olasz, horvát, spanyol, román, magyar szakemberek. A regnáló bajnok Neptunes jelenlegi edzője például az egykori olimpiai bronzérmes Sergey Markoch.

A máltai versenyrendszer másként épül fel, mint általában az európaiak. Jobb-e a máltai lebonyolítási rend, struktúra, és ha igen, miért?
Vannak előnyei és hátrányai is. Az mindenképpen jó – és máshol is követendő lenne –, hogy szinte az összes utánpótlás- és felnőtt bajnokságot nyáron rendezik. Június elejétől augusztus végéig három-négynaponta vannak meccsek. Így a gyerekek egész nyara foglalt, ez jó és rossz is egyben, van, hogy gyerekek és a szülők is húzzák egy picit a szájukat. A nyár végeztével viszont szinte teljesen leállnak (a felnőttek is), és a legtöbb gyerek előszeretettel megy el focizni, kosarazni vagy rögbizni.

Továbbá az angolszász típusú oktatási rendszer - ami sok vizsgával és rendszeres különórákkal jár – sem túlzottan segíti a gyerekek időbeosztását, hogy olyan elkötelezetten járjanak mindig edzésre, mint a kontinens vízilabdás országaiban. De talán ezen is sikerül változtatni, mert megvan arra az igény szövetségi és klubszinten is, hogy a vízilabda ne csak szezonális sportág legyen. Mi, külföldi edzők legalábbis ezt sulykoljuk szinte minden nap.

Mi a különbség egy máltai és egy magyar fiatal között?
Ég és föld! Először is a fizikai paraméterekben van alapvető eltérés. Az átlag máltai sokkal kisebb termetű (mediterrán és arab vonásokkal), mint amihez otthon hozzászoktunk, de természetesen a merítés is kisebb. Ehhez hozzájönnek még a neveltetés és a mentalitásbeli különbségek is. Ha kicsit sarkítva akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy a legtöbbször a sportághoz való alázat és a szorgalom teljes mértékben hiányzik. Ez persze kulturális okokra vezethető vissza, mert szinte minden sportágukra ez a túl kényelmes hozzáállás a jellemző. Csak a kötelező penzumot csinálják meg, viszont amikor jönnek a meccsek, akkor mindenki játszani akar, és könnyen megsértődik, ha a külföldi edző meg máshogy gondolja.

A jó értelemben vett becsvágy hiányzik a legtöbbekből, felnőtt szinten is. Amíg otthon és a közép-európai országok legtöbbjében a sport egy kitörési lehetőség, valamint az önmegvalósítás egyik formája, addig itt alapvetően a sport szabadidős tevékenység. Ugyanis nem hiszik el, hogy csak egy kicsi kellene még, és sokkal jobbak, eredményesek lennének. Lenne bennük potenciál és a sikert is szeretik, de úgy vannak vele, lehetőleg minél kevesebbet kelljen érte tenni.

Alapvetően tanulékonyak és befogadóak is, kíváncsiak az újra, de nem elég kitartóak és hamar feladják, ha nagyon fárasztó a dolog. Ezzel párhuzamosan pedig már-már megmosolyogtatóan könnyen szokták „elővenni” a légiósokat egy-egy gyengébb (5-6 gólos) teljesítmény után is. Az a külföldi, aki nem nyer, vagy nem tudja „kettéválasztani” a vizet, esetleg járni azon, akkor azt egy idő után máshogy kezelik.

Az menő, ha valaki a Sliemánál dolgozik?
Hogy menő-e? Málta kis sziget és szeretik a vízilabdát, így igen, megismernek és köszönnek. A tavaly 100 éves Sliema ASC az összes máltai sportklub közül (nem csak a pólót tekintve) a legsikeresebb a 31 bajnoki elsőségével.

Viszonylag fiatalon lettél edző. Miért vonzott ez a pozíció?
Már gyerekként, amikor a BL-meccseket néztem a tv-ben, a szép megmozdulások mellett mindig érdekelt, hogy mitől áll össze egy csapat és mi a stratégiája, illetve mivel lehet még jobb teljesítményt elérni. Van ugyan MSC-szintű sportmenedzseri diplomám és OKJ-s edzői papírom a TF-ről, és idén jelentkeztem a szakedzőire is, hogy tovább fejlesszem a tudásomat, de hogy 28 évesen edző vagyok-e? Hm, nem tudom. Egyelőre egy állomásként tekintek rá, de nem gondolnám, hogy ez lenne az életcélom.

Ki hatott rád leginkább eddigi pályafutásod során?
Tavaly nyáron Fodor Rajmund nyári nemzetközi vízilabda-iskolájában együtt dolgozhattam Vincze Balázzsal, így testközelből tudtam bizonyos dolgokat ellesni tőle. Továbbá az egykori Vasas-legenda, Dimitrij Gorshkov pár hónapig volt az edzőm Sydney-ben, amikor ott játszottam, és ez alatt az idő alatt is érdekes dolgokat tanultam az állóképességről, illetve az orosz és ausztrál vízilabda-kultúráról. Mindketten alapvetően a kilométerekben hisznek…

Az utánpótlás-nevelés terén a KSI-s Horváth János, valamint a jelenleg az UVSE-nél dolgozó Godova Gábor és Benczúr Márton munkáját tartom példaértékűnek. A szárazföldi munka terén Zala Gyuritól próbáltam ellesni néhány dolgot. De úgy gondolom, hogy ebben a sportágban mindenhol és minden nap lehet valami újat tanulni és ellesni a másiktól a vízben és a parton egyaránt.

Látsz arra esélyt, hogy a máltai válogatott egy magasabb szintre lépjen a jövőben?
A nyár végén itt rendezték meg az ifi Európa-bajnokságot, ők a 15. helyen végeztek, csak a fehéroroszokat tudták megelőzni, egy hosszabbításos meccs végén. Az én játékosaimnak kötelező volt a lelátón ülni, és napi legalább három meccset megnézni, de sajnos kevés helyi edzőt és játékost láttam a többi klubból. Én is kint voltam, természetesen, Horkai Györgynek segítettem, én kameráztam a magyar csapat meccseit.

Szerintem lenne rá esély, hogy 5-10 éven belül egy európai középmezőny stabilan alsó feléhez tartozó válogatott legyen a máltai, de ehhez szisztematikus koncepció és külföldi „segítség” is kellene. Igazából nem tudják, hogy milyen szerencsés helyzetben is vannak. Csak egy példa: egymásra várnak és halogatnak, hogy egy fedett uszodát felhúzzanak, pedig az anyagiak rendelkezésre állnának. Télen összesen két fűthető medence van, amin az összes klub, azaz 12-13 egyesület pólósai és úszói osztoznak…

Mindezeket figyelembe véve: jól érzed magad kint?
A kedvem elég hullámzóan alakul, mert elég sok olyan napi küzdelmet kell lefolytatnom a szakmán belül, ami otthon elképzelhetetlen lenne, mert amiért itt küzdök, az otthon evidens. A klubnál szinte minden feladat hozzám tartozik: a kondiedzés, a videózás, a csapatépítés. Ez elég sok kompromisszummal jár.

A nyár, amikor sok magyar van itt és két-háromnaponta meccsek vannak, nagyon gyorsan eltelik. Elég nagy a pörgés, tábor, edzések, meccsek stb., ami azért fárasztó is. De szeptember után Máltán, ha nem is ürül ki teljesen, kicsit lelassul az élet. A legtöbb turista is hazamegy. Honvágyam természetesen van, hiányzik a család és barátok.

Mit szeretsz a legjobban Máltán?
Nehéz kérdés. De talán a 25-30 fokos őszt, és hogy még tegnap is a tengerben tudtam edzést tartani… :) Ezzel a válaszommal otthon most biztos nem vagyok túl népszerű.

Mi az, amit nehezen veszel be a kinti életből?
Azt hogy lassan mennek a dolgok, de leginkább a lustaságot és a pontatlanságot.

Mire vagy a leginkább büszkébb az ott eltöltött időszakból?
Két dologra. Egyrészt, hogy olyan edzők ellen „meccselhettem”, mint Vincze Balázs, Bogdan Rath vagy Svilen Piralkov. Másrészt pedig arra a tényre, hogy az a szisztéma és elképzelés, ami a fejemben van a vízilabdával kapcsolatban, eredményes tudott lenni egy teljesen idegen környezetben, és két szezon alatt két bajnoki címet nyertem a csapataimmal, megtörve ezzel a klubnál egy jó ideje húzódó nyeretlenségi sorozatot. Tudom, mindig dilemma, hogy mi egy utánpótlásedző feladata, hosszú távra nevelni vagy nyerni. Itt Máltán „bajnoki címekben” számolnak.

Egy-két meccsen a közönség meglehetősen durva, fanatikus. Okozott ez kellemetlenséget?
Igen, a mi U20-as bajnokságunkban is előfordult, hogy szurkolók és heves vérmérsékletű szülők ugráltak be a medencetérbe. Ilyenkor - sajnos - a gyerekeket is elkapja a hév, és nem a játékra koncentrálnak. Úgyhogy minden meccsen kapok szép „edzői” feladatokat, amik alapvetően nem kellene, hogy hozzátartozzanak a sporthoz, főleg nem ilyen korban. A már említett mediterrán és arabos mentalitás miatt itt hamar elgurul a gyógyszer a szurkolóknál és a szülőknél, és erre a sokszor 35-40 fokos hőmérséklet is rátesz egy lapáttal.

Ami otthon a Fradi-Újpesttel jár, azt itt már a legkisebbekbe is belenevelik, holott az utca túloldalán lakik a rivális. A három nagy klub, a San Giljan, a Sliema és a Neptunes szurkolói rigmusai egy idő után már a másik klub pocskondiázásába megy át. Talán ezt veszem be a legnehezebben. Idén az U17-esekkel a nagy rivális Neptunes medencéjében nyertük meg a bajnokságot, és a szülők hatalmas elégtételt éreztek, aminek hangot is adtak. Más kultúra. Persze nem csoda, hogy így örültek, elvégre ez a korosztály tavaly csak a 4. lett a bajnokságban.

Maradsz a szigeten?
A klubnál elégedettek a munkámmal. Olyannyira, hogy szeretnék, ha a teljes utánpótlást én vinném a jövőben, ez konkrétan a már meglévő két csapatom (U17 és U20) mellé további hármat jelentene még. Lassan azt hiszem, egy erőskezű kolléga után kell néznem. De otthonról is vannak ajánlataim, úgyhogy erre a kérdésre még nem tudok határozott választ adni.