Európa Kupa-selejtező a Volvo támogatásával: csoportelsőként a Nyolcas Döntőben!

2018. február 18. 12:09

A Märcz Tamás irányította férfiválogatott magabiztos játékkal 9–5-re legyőzte Franciaországot a kecskeméti torna záró napján. A Szuperdöntőben (április 5-8., várhatóan Torino) Görögország, Olaszország és Spanyolország lesz a csoportellenfele.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

„Örülnék annak, ha az első pillanattól kezdve mi uralnánk a csatát, és nekik kellene futni az eredmény után.”

Märcz Tamás rövid összefoglalással élve ekképpen várta a vasárnap délelőtti, franciák elleni meccset, amely arról volt hivatott dönteni, hogy melyik együttes kerül csoportelsőként, melyik másodikként a Nyolcas Döntőbe. (A harmadik a Románia elleni győzelmének köszönhetően Spanyolország lett.)

A jól ismert Ugo Crousillat góljával indult a parti, mindazonáltal csapatunk rögvest azon volt, hogy teljesítse a kapitányi óhajt. Erdélyi Balázs akcióból egyenlített, Német Toni kibrusztolt két kiállítást – ezekből a helyzetekből pedig Bátori Bence és Zalánki Gergő talált be.

Tekintettel arra, hogy hátul sikerült stabilizálni az állásokat, Vogel Soma is jól védett, elkezdte a meccset „kinyitni” a társaság: a második negyedben a Bedő Krisztián által szerzett fórnál újra Bátori villant, majd szintén emberelőnyből annak szerzője, Német húzott a falból a kapuba. Salamon Ferenc labdaszerzése után újabb francia kiállítás, majd Bedő találata következett, így nagyszünetben már 6–1 állt a táblán.

S miután fordulás után Vámos Márton is „hozzászólt” a meccshez, sokat nem kellett izgulni. Még akkor sem, ha a folytatásban megakadt a támadó gépezet, sőt Crousillat balja kétszer is pontosan eresztette el a labdát – a csendes mederben zajló összecsapás így akadt meg 7–3-nál. Érezhető volt talán, hogy a felek tudták, mi lesz a vége, ezáltal várták is már – így pörgött le végül a záró negyed is.

Ez amúgy 2–2 lett (Vogel ötméterest védett, Jansik Dávid és Manhercz Krisztián is remek gólt jegyzett) a franciák nyerték, így 9–5 lett a vége. A csoportot tehát megnyerte a magyar válogatott, amely az áprilisi (5-8., várhatóan Torino) Nyolcas Döntőben az I. csoportba került. Az már biztos, hogy ott a csoportban ellenfele lesz Spanyolország, a kaotikus B-csoportból (amelyben kétgólos körbeverés volt a három nagyágyú között) Görögország, illetve a C-ből Olaszország. A másik kvartettben Szerbia, Horvátország, Franciaország és várhatóan Montenegró küzd majd.

A kecskeméti torna legjobb kapusának Nagy Viktort, legértékesebb játékosának (MVP) a francia Ugo Crousillatot választották.

Férfi Európa Kupa-selejtező a Volvo támogatásával
A-csoport, Kecskemét, 4. játéknap



Magyarország–Franciaország 9–5 (3–1, 3–0, 1–2, 1–2)

Vezette: Dalli (máltai), Duraskovics (montenegrói)

MAGYAROSZÁG: Vogel – Manhercz K. 1, Zalánki 1, Salamon, Jansik D. 1, Bátori 2, Bedő 1. Csere: Angyal, Vámos 1, Jansik Sz., Erdélyi 1, Német 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

FRANCIAORSZÁG: Garsau – Saudadier, Khasz, Olivon, Crousillat 3, Canonne 1, Vernoux. Csere: Rocchietta, Piot, Dino 1, Lepoint, Vanpeperrstaete. Szövetségi kapitány: Nenad Vukanics

További eredmény
Spanyolország–Románia 10–4

A végeredmény: 1. Magyarország 12 pont, 2. Franciaország 6 pont, 3. Spanyolország 6 pont, 4. Románia 4, 5. Grúzia 1

B-csoport, Split
4. játéknap

Hollandia–Görögország 7–9
Málta–Horvátország 5–16

A végeredmény: 1. Szerbia 9, 2. Görögország 9, 3. Horvátország 9, 4. Hollandia 3, 5. Málta
A három 9 pontos csapat között az egymás elleni minitabella rangsorol: körbeverés után a több lőtt gól – Szerbia 19–19, Görögország 16–16, Horvátország 13–13

C-csoport, Palemo
3. játéknap

Németország–Montenegró 18:00
Olaszország–Oroszország 19:30

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok