Németország nem jelentett akadályt

2018. február 02. 10:44

A Bíró Attila irányította női válogatott az olaszok legyőzése után Németország ellen hozta a kötelezőt: a voloszi Európa Kupa-selejtezőn 26–3-ra nyert. Este újra vízbe ugrik a csapat: 19:30-tól Görögország ellen játszik.

Fotók: Áts Bertalan (Volosz)

Az olimpiai ezüstérmes Olaszország csütörtök esti 11–9-es legyőzése után már pénteken délelőtt vízbe kellett ugrania válogatottunknak – igaz, figyelembe véve az ellenfél erejét (a németek tegnap 32–3-ra kaptak ki a házigazdától) sokkal inkább beszélhettünk egy jó kiadó edzésről.

Így ezúttal nem számított meglepetésnek a lassan megszokott jó rajt: most is megvolt a 4–0: Horváth Brigitta után az ezúttal lehetőséget kapó (ezúttal Parkes Rebeccát nem írta be a kint lévő 14 játékosból a kapitány) Farkas Tamara következett ötméteresből, majd a BVSC pólósa Vályi Vanda találatát követően fórból is eredményes volt. Máté Zsuzsanna keze is biztosan „szólt”, így 6–2-es negyeddel kezdtünk – lévén a németek azért kétszer bevették Lekrinszki Gina kapuját.

A második negyedben aztán egyszer sem. Ő is jól védett, a védekezés is kellőképpen felkeményedett. Elöl pedig jöttek a gólok. Fontos volt, hogy olyan játékosok is önbizalmat szerezzenek, akik próbálják stabilizálni helyüket a csapatban – örömteli volt az olaszok elleni bemutatkozást követően ismét gólt jegyző Rybanska Natasa duplája, Kuna Szonja produkciója, vagy éppen a válogatottba a 2011-es Európa-bajnoki selejtező után újra meghívott, még mindig csak 23 esztendős Kövesdi Vivien találata is. A lassan már „megszokott arcok”, Leimeter Dóra és Vályi Vanda is gólt lőtt, így lett 6–0 a negyed, s állt a voloszi eredményjelzőn a 12–2-es részeredmény.

A harmadik menet Gurisatti Gréta-showt hozott, négyes vágott a dunaújvárosiak üdvöskéje, vezérletével újabb hatost tett a különbség közé válogatottunk – a németek érezhetően várták a meccs végét, hiszen fizikailag (is) szakadék tátongott a felek között. Így nem volt meglepő a 8–1-es záró negyed, a 26–3-as győzelem sem. Most ebéd és pihenő vár a csapatra, s este újra vízbe ugrik: magyar idő szerint 19:30-tól a házigazda Görögország lesz az ellenfele.

Női Európa Kupa, selejtező
B-csoport, Volosz (Görögország), 2. játéknap

Magyarország–Németország 26–3 (6–2, 6–0, 6–0, 8–1)

Vezette: Jaumandreau (spanyol), Radicevic (horvát)

MAGYAROSZÁG: Lekrinszki – Farkas T. 4, Máté 3, Gurisatti 4, Horváth B. 1, Kövesdi 4, Rybanska 3, Leimeter 2, Kuna 3, Gyöngyössy, Csabai, Vályi V. 2. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

NÉMETORSZÁG: Kerssenboom – Vosseberg 1, Kostruba, Eggert 1, I. Deike, G. Deike, Vunder, Fry, Stiefel 1, Hinz, Gelse, Ebell, Sieber (kapus).

A másik mérkőzésen:
Olaszország–Izrael 19–0

A csoport további programja
Február 2., péntek

Izrael–Németország, 18:00
Görögország–Magyarország, 19:30
Február 3., szombat
Olaszország–Németország, 18:00
Görögország–Izrael, 19:30
Február 4., vasárnap
Izrael–Magyarország, 7:30

Görögország–Olaszország, 9:00
(A kezdési időpontok magyar idő szerint értendőek, Voloszban egy órával előbb járnak)



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok