Az olimpiai ezüstérmest is legyőzte a csapat!

2018. február 01. 19:21

A Bíró Attila irányította női válogatott a Világliga után az Európa Kupában is folytatta remeklését: a voloszi tornát Olaszország 11–9-es legyőzésével kezdte meg.

Újjáalakuló női válogatottunk védjegyévé válik lassan a jó kezdés! A világbajnoki ezüstérmes Spanyolország ellen 4–1-gyel, a világbajnoki bronzérmes Oroszország ellen 4–0-val, míg most az olimpiai ezüstérmes Olaszország ellen 4–1-gyel nyitott a csapat! Hiába, a lendület, a hév viszi előre ezeket a lányokat – bizonyítani akarnak a kapitánynak, bizonyítani akarnak klubedzőiknek, bizonyítani akarnak önmaguknak.

Áts Bertalan fotói a helyszínről

A közel komplett riválist alaposan meglepte válogatottunk: Csabai Dóra góljára ugyan Aiello még válaszolni tudott, ám egy remek Kasó Orsolya-védést megkontrázó támadás után Parkes Rebecca és Vályi Vanda precízen játszotta végig a kettő-egyes lefordulást, majd Rybanksa Natasa lőtt olyan középtávoli akciógólt Gorlero kapujába, mintha az a világ legegyszerűbb dolga volna. Noha csak 17 esztendős, és most játszott először a válogatottban!

A hátrányokat védekezett ki a csapat, majd jött egy újabb lefordulás – ezúttal Gurisatti Gréta volt a főszereplő. Az előny aztán a negyed végén ugyan kettőre csökkent (Palmieri húzott be egy labdát a falból, fórból), de így is pazar kezdésről beszélhettünk.

Folytatásban éledeztek az olaszok, Bianconi emberelőnyből szépített, de Horváth Brigitta balja is igazolta ismét, lehet rá számítani. Palmieri centergólja szép volt, nem vitás – sajnos odaát azonban kezdtünk kicsit szenvedni a zónában. Nem sikerült megjátszani igazán a centereket, ettől még persze kicsit későinek tűnt a 16. percben az első olasz kiállítás… Tetézte a bajt, hogy az időkérés után kimaradt a fór – igaz, még nagyszünetben így is 5–4-re mi álltunk jobban.

Igen ám, de fordulás után Aiello centergólja, majd Palmieri centerötöse (belőtte Bianocni) következett, azaz fordított Olaszország. Jókor, nagyon jókor jött Gyöngyössy Anikó villanása – de milyen villanása! A BVSC center két emberrel a nyakán forgatott remekül, s lőtt magabiztosan a kapuba. Ezen kívül támadásban sajnos megállt a társaság, nem találta a zóna ellenszerét, Gorlero is védett néhányat, s miután előbb Queirolo, majd 9 másodperccel a dudaszó előtt Bianconi is nagy gólt jegyzett, egyrészt 4–1-re hozta a rivális az etapot, másrészt máris 8–6-ra vezetett.

A 17 éves újonc, Rybanska Natasa góllal mutatkozott be

Gondolhattunk volna, hogy a jóval rutinosabb olaszok innen megtörik a fiatal mieinket – nos, nem így lett! Kimondottan bíztató, hogy varázsütésre újra visszatalált a kezdeti lendülethez a csapat – 74 másodperc kellett ahhoz, hogy három gólt szerezve fordítson! Leimeter Dóra fórból talált be, majd Vályi Vanda emberhátrányban szerzett remek ütemben labdát, végigúszott vele, és magabiztosan lőtt a kapuba, majd újra Leimeter villant. Mindennek az alapja az összeszedett, aktív védekezés volt, Kasó Orsolya stabilitása a kapuban, ebből kiindulva nőtt újra ellenfele fölé a válogatott. Gyöngyössy szerzett kiállítást, Bíró Attila időt kért, majd a jó megjátszás végén Gurisatti Gréta növelte 10–8-ra az előnyt! S innen nem adta ki a kezéből a győzelmet a csapat: Garibotti ugyan szépített, de Csabai Dóra bombagólja tartotta a különbséget. A vége így 11–9 lett – nem véletlen mondta még a meccs előtt Petrovics Mátyás, hogy „Nagyon tetszik a csapat, szépen halad előre.”

S lőn!

Női Európa Kupa, selejtező
B-csoport, Volosz (Görögország), 1. játéknap

Olaszország–Magyarország 9–11 (2–4, 2–1, 4–1, 1–5)

Vezette: Radicevic (horvát), Dreval (orosz)

OLASZORSZÁG: Gorlero – Tabani, Garibotti 1, Gragnolati, Queirolo 1, Aiello 2, Picozzi, Bianconi 3, Emmolo, Palmieri 2, Avegno, Dario. Szövetségi kapitány: Fabio Conti

MAGYAROSZÁG: Kasó – Rybanska 1, Máté, Gurisatti 2, Horváth B. 1, Kövesdi, Parkes, Leimeter 2, Kuna, Gyöngyössy 1, Csabai 2, Vályi V. 2. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

A másik mérkőzésen:
Görögország–Németország 32–3

A csoport további programja
Február 2., péntek
Olaszország–Izrael, 8:30
Magyarország–Németország, 10:00
Izrael–Németország, 18:00
Görögország–Magyarország, 19:30
Február 3., szombat
Olaszország–Németország, 18:00
Görögország–Izrael, 19:30
Február 4., vasárnap
Izrael–Magyarország, 7:30
Görögország–Olaszország, 9:00
(A kezdési időpontok magyar idő szerint értendőek, Voloszban egy órával előbb járnak)

A-csoport, Oosterhout (Hollandia)
1. játéknap
Hollandia–Franciaország 19–5
Oroszország–Spanyolország 7–8
Szabadnapos: Horvátország

A lebonyolítás szerint két körmérkőzéses torna után a hatos döntőben a csoport második és harmadik helyezettjei játszanak keresztbe a négy közé jutásért, majd az elődöntőben csatlakoznak a csoportelsők.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok