A válogatottban a spanyolok elleni Világliga-meccsen bemutatkozó balkezes tehetség Märcz Tamás meghívóját megelőlegezett bizalomként fogja fel, igyekszik a dolgát továbbra is száz százalékkal csinálni, így haladni előre.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

Egy hete mutatkozott be a magyar válogatottban, élcsapatok csábítják, a sporthoz való hozzáállását példaként szokták említeni. Higgadtan fogalmaz, elsősorban a munkában hisz, no és abban, hogy szeresse, élvezze az ember, amit csinál. Speciel élvezi a vízilabdát. A 19 esztendős Vadovics Viktorral beszélgettünk, időt hagyva a válogatott bemutatkozás leülepedéséhez.

A meccs után volt egy-két interjú, hasonlókat tudok mondani, mint akkor: nagy élmény volt a válogatottban, sztárjátékosokkal együtt játszani. Az utánpótlás-válogatottakban is szerettem a válogatottban vízbe ugrani, más, mint a klubvízilabda. Ott többnyire minden csapat tele van külföldiekkel, ezáltal játékstílusok keverednek, hiszen a magyar pólósnak éppúgy megvan a saját stílusa, mint a délszlávnak, a görögnek, az olasznak vagy a spanyolnak. Mindkettőnek megvan a szépsége, de a válogatottban egységesebb a játék – nehéz ezt jól elmagyarázni, de a legfontosabb, hogy belül érzem, milyen jó érzés.
No, akkor csak megdobbant a szíved a válogatott bemutatkozás alkalmával.
Természetesen. Szerintem nincs olyan játékos, akit ne dobna fel a válogatott fellépés, főleg az első.
Minden megnyilvánulásod nagyon higgadt, reális fiatalembert sugall, aki helyén kezeli a dolgokat, és a bemutatkozás kapcsán nem hiszi rögvest magáról, hogy övé a világ.
Egyfajta megelőlegezett bizalomnak gondolom a meghívásomat a szövetségi kapitány részéről, aminek igyekeztem megfelelni. Amúgy érdekes, sokan mondták, hogy látták rajtam a bemutatásnál, hogy mennyire izgultam, ugyanennyien pedig azt, hogy mennyire nyugodt voltam.
És mi az igazság?
Annyira izgultam, amennyire ilyenkor kell, mondhatnám, amennyire illik, de aztán az első perctől kezdve a játékra koncentráltam. Ebben sokat segített, hogy a többiek kedvesek, közvetlenek, jó fejek voltak, aztán nyertünk is, így lett teljes az öröm.
Mesélted, hogy nem számítottál a meghívóra – miért nem?
Ünnepek voltak, edzésben voltunk, egész egyszerűen máshol járt az agyam. Nem tagadom, a jövőmmel kapcsolatos kérdések is bezavartak a képbe, így tényleg meglepetésként ért a Märcz Tamástól kapott lehetőség.
A meglepettséged tehát nem szakmai okokra vezethetőek vissza. Azaz elhiszed, hogy válogatott szintű játékossá nőtted ki magad.
Szerencsére nem az én tisztem ezt eldönteni, nekem csak egy kötelességem van: tenni a dolgom, ahogy csak tudom. Nem szabad persze kishitűnek sem lenni, de fontosabb, hogy a munkára koncentráljon az ember.

Emlékszel, amikor áprilisban Miskolcon játszott edzőmeccset a válogatott?
Igen, ahogy elkezdődött a mérkőzés, én hazamentem, nem éreztem jól magam, ledöntött valamilyen vírus.
Nem titok, a kapitány már akkor szeretett volna tüzetesen megfigyelni, mire mész klubcsapatodban az ő kerete ellen. Aztán a pechszéria folytatódott: már meghívót is csatolt számodra a keretedzésre, amikor októberben a franciaországi Euro-kupa selejtezőn súlyos szemsérülést szenvedtél...
Csúnya volt. Kimásztam a medencéből, ömlött a vér, amíg elértünk az orvosi szobába, szépen be is dagadt a szemem. Abban a másfél percben semmit sem láttam, nagyon megijedtem, de miután széthúzták a szemhéjamat, és ha zavaróan is, de láttam, valamelyest megnyugodtam. Csak a szememmel ne történjen semmi, ez volt a fontos akkor. Szerencsére nem lett nagyobb baj.
Mihez képest, ugye…
A könnycsatornám roncsolódott, a szemhéjam szétszakadt, kellemetlen volt, de túl vagyunk rajta. Anyukámnak persze volt itthon egy álmatlan éjszakája, ráadásul a franciaországi kórházban lemerült a telefonom, így sokáig értesíteni sem tudtam őket, mi van velem. De a nővérek nagyon kedvesek, segítőkészek voltak, egyikük a kórházat végigjárva szerzett egy telefontöltőt is, így mindenki megnyugodhatott.
Te pedig végül a felépülésed után így egyből tétmeccsen, Világliga-találkozón húzhattad a fejedre a válogatott sapkát.
Érdekesen alakult a sorsom, az biztos. Ezért is fogalmaztam úgy, hogy megelőlegezett bizalmat kaptam a kapitánytól.
További érdekesség, meghívásod okán Märcz Tamás a három balkezes játékos együttes hatásairól beszélt, tulajdonképpen erre is fókuszálva vezette fel a mérkőzést. Ezáltal is rögvest fókuszba kerültél.
Jól alakultak a dolgok.
Belülről hogy érezted a három balkezes hatását?
Szerintem inkább a jobbkezesek érezhették, tekintettel arra, hogy a másik oldalról érkező passzok is kapásra jöhettek. Kétségtelen, ezáltal veszélyesebb, az ellenfelek számára kiszámíthatatlanabb lehet a támadójáték. De korábban is sűrűn előfordult, hogy két balkezes volt egyszerre a válogatottban a vízben, három esetén a kapitánynak kétségtelenül nagyobb a variációs lehetősége.

Neked mennyire volt szokatlan a helyzet?
Az utánpótlás-válogatottakban nagyon sokszor együtt játszottam Burián Gergővel, így volt némi tapasztalatom, de persze a felnőtt válogatottság más szint.
Említetted Gergőt – most vetélytársak is lettetek.
Szerettem vele együtt játszani, szobatársak is voltunk mindig külföldön, azt hiszem, nagyon egy hullámhosszra kerültünk, jóban vagyunk. Jó lenne, ha idővel a felnőtt-válogatottban is együtt játszhatnánk.
Milyen pólósnak tartod magad?
Nehéz kérdés… Maradjunk annyiban, mindig igyekszem azt csinálni, amit az edző kér, sőt az idősebb játékosok tanácsait is megfogadom. A legfontosabbnak azt tartom, hogy élvezzem, amit csinálok. Így vagyok a vízilabdával.
Amikor „letépik a fejed”, akkor is élvezed? Mint mondjuk a nyáron, a junior vébén.
Próbálom. De amúgy a keménység hozzátartozik a sporthoz. Szokták mondani, hogy a szerbek túlzottan kemények – nos, én máshogy látom. Nem agresszívebbek, nem erőszakosabbak, viszont kétségtelenül erősebb a fogásuk, nyomásban tartják az embert. Ezt a védekezést bizony tanulni kell.
A veled dolgozó szakemberek az alázat mellett pont a védekezésedet szokták kiemelni.
Jó ezt hallani, örülök, ha így látják. A játék ötven százaléka a védekezés, nem lehet elhanyagolni. Jó dolog, ha meg tudod oldani hátul a feladatod.
Az alázat neveltetés kérdése, ergo otthonról hoztad?
Ha valamit el akar érni az ember, azért dolgozni kell. Sokat. A sok és jó munka hozhatja meg a gyümölcsét. Még ha sablon is. A családommal nagyon jó a kapcsolatom, van két testvérem, egy bátyám és egy öcsém, mindig egyenrangú félként kezeltek bennünket a szüleink, ahogy mondani szokták, jó munkát végeztek.
Munka, munka, munka – volt egy balkezesünk, Benedek Tibor, aki szintén ennek a szellemében élt, és elért ezt-azt a válogatottban…

Tudom, hallottam, hogy mennyit dolgozott. Emellett bárki bármit mond, hatalmas tehetség volt, a vízilabdára született, ezért is ért el olyan fantasztikus eredményeket.
Magas labda: te hogy állsz a tehetség kérdéskörhöz?
Próbálok mindig száz százalékot nyújtani, maradjunk ennyiben.
Igaz, hogy nincsenek konkrétan megfogalmazható céljaid a pólóban?
Igaz. Természetesen szeretnék még sokszor játszani a válogatottban, világversenyekre utazni, ott nyerni, de konkrétabban nem tudom ezt megfogalmazni, nem vagyok a célkitűzések embere.
Pályafutásod egyfajta mérföldkőhöz érkezett, említetted is, hogy a jövőddel kapcsolatos kérdéseken töprengesz – maradsz Miskolcon vagy engedsz valamelyik élcsapat csábításának?
Nagyon nehéz kérdés, most még nem tudok erre válaszolni.
Meddig adtál időt magadnak, illetve meddig adtak időt a kérők?
Hamarosan, január végén eldől minden. És ennek örülök, mert jó volna lezárni ezt a részt, és nyugodtabban folytatni. Mert az igazat megvallva, kicsit el vagyok mostanság varázsolva, emiatt szétszórtabb a viselkedésem. A klubomnak és nekem is hasznos lesz, ha pont kerül az ügy végére, és tiszta lappal csinálhatom tovább a dolgom.
Érvek, ellenérvek?
Miskolcon sokat játszom, komplex a feladatom, hiszen esetenként bemegyek második centerbe, bevisznek bekkelni is. Valószínűleg bármelyik élcsapatban kevesebb szerep hárulna rám az első időkben, viszont ott magasabb szinten játszhatnék.
Kedvezőbb anyagi feltételek mellett, ha jól sejtem.
Nem ettől vagyok elvarázsolt, ennek semmilyen hatása sincs, ilyen korban nem szabad, hogy a pénz döntsön. És nem is ez dönt majd. Tavaly jó döntést hoztam, hogy maradtam Miskolcon, ahol jól érzem magam, sokat köszönhetek a klubnak, Sike József edzőnek. Még gondolkozom a hogyan továbbon.
Szerdán Euro-kupa elődöntő a Komjádiban a Fradi ellen. Lehet újra bizonyítani?
Kemény menet lesz. Egyértelműen a Ferencváros az esélyesebb, de nem feltartott kézzel megyünk ki ellenük. Az jó, hogy biztosan lesz magyar csapat a döntőben, ha ez a Fradi lesz, természetesen drukkolok majd neki. De a sportban történtek már csodák, szóval megpróbáljuk legyőzni ellenfelünket.
Várhatóan Horkai György is ott lesz a lelátón, de ha nem, tévén biztosan figyeli majd a teljesítményedet. A mentor, igaz?

Nagyon sokat köszönhetek Gyuri bának! Az a szakember, aki szívvel-lélekkel csinálja a dolgát, és keménykezű ugyan, de ez kell ahhoz, hogy komoly munkát lehessen végezni.
A hódmezővásárhelyi meccs után beszéltetek?
Előtte is, utána is. Gratulált, és mindig elmondja a véleményét. Hallgatok rá, mert kiváló szakembernek tartom. Mindig megadta az esélyt, hitt bennem, támogatott. Mondanom sem kell, a Miskolc nagyon jól jár vele, speciel az érkezése a klubhoz további töprengést okoz számomra…
 
Természetesen megkérdeztük Horkai Györgyöt is, a miskolciak frissen kinevezett szakmai tanácsadóját, a junior-válogatott korábbi szakvezetőjét, miként látja Vadovics Viktor helyzetét. A montreali olimpiai bajnok – aki hétfőn hasi sérvműtéten esett át, holnap hagyhatja el a kórházat, és máris kacérkodik az FTC–Miskolc Ek-elődöntő helyszíni megtekintésével – mindenesetre mihamarabbi gyógyulást kívánunk neki – így válaszolt: „Évekkel ezelőtt mondtam már: egy az egyben Benedek Tibit látom benne. Ugyanolyan alázattal van a játék iránt, ha éjjel kettőkor álmából felriasztod, hogy le kellene játszani most három meccset, zokszó nélkül megtenné. A mentalitása pont, mint Tibié, aztán hogy akár megközelítőleg elér-e olyan eredményeket, az más kérdés. Az biztos, hogy rengeteget fejlődött, megértette a mai modern vízilabda szavát, szépen elsajátított a bekkelés tudományát, állítom, a legjobban védekező balkezes játékos ma Magyarországon. A lövését kell még rendbe tenni, nagyon hasznos, hogy Miskolcon négy negyedeket játszik. Hogy eligazol-e, az az ő döntése, egy biztos: jól érzi magét Miskolcon. Az biztos, ha jól játszik, bárhonnan bekerülhet a válogatottba – hajdanán én is a hetedik, hatodik, negyedik BVSC-ből voltan válogatott… Természetesen nagyon drukkolok neki!”