A Dunaújváros is továbbjutott!

2018. január 21. 13:32

A Női Euroliga 2. selejtezőkörében Mihók Attila csapata magabiztosan győzte le a holland Utrecht csapatát, így bejutott a negyeddöntőbe. A már szombaton csoportelsőséget szerző UVSE tét nélküli presztízsmeccsen 10–8-ra múlta felül a BVSC-t.

Fotó: Gurisatti Gréta Fb-oldal

Fontos szombati győzelme után a Dunaújvárosnak „csak” hoznia kellett a kötelezőnek tartott győzelmet a csoport leggyengébb alakulata ellen. Ez persze csak papíron hangzik ennyire egyszerűen, hiszen az Utrecht mégiscsak holland alakulat, válogatott vagy válogatott kerettag pólósokkal, szóval oda kellett figyelni. Ennek megfelelően állt a csatához Mihók Attila együttese: Szilágyi Dorottya, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, majd Vályi Vanda lőtt akciógólt, miközben hátul jól zárt a retesz, Kiss Alexandra speciel egyetlen gólt sem kapott a nyitó negyedben.

Ez a remek kezdés megadta az alaphangot, s ügyesen ráült erre a hullámra az Újváros, a csapatkapitány, Garda Krisztina vezérletével menetelt előre, vezetett 6–1-re, 9–2-re, 10–3-ra, majd 15–3-ra. Így a végén bőven belefért egy kis kiengedés, így is magabiztosan, 17–8-ra nyert a csapat. Ezzel másodikként jutott tovább az utolsó meccsét is megnyerő Sabadell mögött.

Fotó: Madar Dávid

A Hajós-uszodában a Kirishi 11–9-re nyert a Vouliagmeni ellen, így a címvédő csoportmásodik helyen lépett a negyeddöntőbe. Az őt legyőző és megelőző UVSE tét nélküli presztízsmeccset vívott a kieső BVSC-vel. A Petrovics Mátyás irányította zuglóiak becsülettel odatették magukat, így megszorították a Gangl Edinát pihentető, a kapuban Maczkó Lillát bevető bajnokcsapatot. Benczur Márton együttese 10–8-ra győzött, így várhatja, hogy melyik csoportmásodikat sorsolják majd mellé.


Női Euroliga, 2. selejtezőkör
G-csoport (Budapest, Hajós-uszoda)
Péntek

UVSE–NC Vouliagmeni (görög) 12–8
Kinef Kirishi–BVSC-Zugló-Diapolo 16–8

Szombat
UVSE–Kirishi 11–5
Vouliagmeni–BVSC 11–8

Vasárnap
UVSE–BVSC 10–8 (3–2, 2–1, 2–3, 3–2)



Gólszerzők:
Steffens 3, Szücs G. 2, Keszthelyi 2, Sevenich 2, Pap M., ill. Leimeter 2, Kele 2, Gyöngyössy, Hertzka, Kuna, Farkas T.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Vouliagmeni–Kirishi 9–11

A végeredmény: 1. UVSE 9 pont, 2. Kirishi 6 pont, 3. Vouliagmeni 3 pont, 4. BVSC 0 pont
Továbbjutott: UVSE, Kirishi

H-csoport (Barcelona)
Péntek

Astralpool Sabadell (spanyol)–Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics 13–8
CN St. Andreu (spanyol)–UZSC Utrecht (holland) 13–5

Szombat
Sant Andreu–Dunaújváros 8–15
Sabadell–Utrecht 15–7

Vasárnap
Dunaújváros–Utrecht 17–8 (4–0, 6–3, 5–0, 2–5)
Gólszerzők:
Gurisatti 4, Szilágyi 3, Horváth B. 3, Vályi V.3 , Garda 2, Mchunu, Brezovszki, ill. E. van Rossum 2, D. Genee 2, Scheij 2, A. van Rossum, Drewes
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Sant Andreu–Sabadell 7–13

A végeredmény: 1. Sabadell 9 pont, 2. Dunaújváros 6 pont, 3. Sant Andreu 3 pont, 4. Utrecht 0 pont
Továbbjutott: Sabadell, Dunaújváros

További eredmények
E-csoport (Athén)
Péntek

Olympiakosz Pireusz (görög)–Plebiscito Padova (olasz) 10–7
Dinamo Uralochka (orosz)–Despar Messina 21–5
Szombat
Olympiakosz–Uralochka 18–13
Messina–Padova 2–19
Vasárnap
Olympiakosz–Messina 17–3
Padova–Uralochka 9–5
A végeredmény: 1. Olympiakosz 9 pont, 2. Padova 6 pont, 3. Uralochka 3 pont, 4. Messina 0 pont
Továbbjutott: Olympiakosz, Padova

F-csoport (Catania)
Péntek

Ekipe Orizzonte (olasz)– Lille UC (francia) 15–4
La Sierena Mataro (spanyol)–Ugra Khanty-Manstsysk (orosz) 10–7
Szombat
Mataro–Orizzonte 3–8
Khanty-Manstsysk–Lille 12–7
Vasárnap
Lille–Mataro 9–11
Orizzonte–Khanty-Manstsysk 17–9
A végeredmény: 1. Orizzonte 9 pont, 2. Mataro 6 pont, 3. Khanty-Manstsysk 3 pont, 4. Lille 0 pont
Továbbjutott: Orizzonte, Mataro





19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok