E.ON férfibajnokság, A-csoport: kaposvári remények

2018. január 20. 19:30

A Berta József irányította somogyiak 8–7-re legyőzték a Vasast, így van még reményük a felsőházba jutásra. A Szolnok Debrecenben, az FTC az UVSE otthonában, a BVSC pedig Szombathelyen nyert.

Fotó: Kaposvári VK

A szerdai, Miskolc elleni Euro-kupa elődöntőre készülő FTC-nek nem okozott gondot a csoportutolsó UVSE elleni mérkőzés – Varga Zsolt legénysége húsz gólig jutott, mindezt úgy, hogy tíz játékosa is eredményes tudott lenni. Vogel Soma kapujára csak 12 lövést engedtek a védők, a spanyolok elleni Világliga-meccsen a válogatottban kezdőként végigvédő kapus ebből nyolcat hárított, azaz 67%-kal zárt.



Izgalmakat hozott ellenben a Vasas somogyi vendégjátéka. A Kaposvár talán az utolsó szalmaszálba kapaszkodva – már ami ugye a felsőházba jutást illeti – 5–2-re vezetett a nagyszünetben, Krémer Balázs nagyszerűen védett, igaz előtte a fal is remekül zárt. A vendégek térfélcsere után éledeztek, Bóbis Máté vezérletével jöttek közelebb, majd a negyedik negyed elején az alapszakasz után az OSC-hez igazoló Burián Gergő találatával 6–6-ra egyenlítettek. Az igencsak kiélezett végjátékban azonban Nikola Giga két góljával sikerült a hazaiaknak nyerniük, így roppant fontos három ponthoz jutniuk.



Az angyalföldiek botlását kihasználta a BVSC: Szűcs Levente együttese Szombathelyen minden negyedet megnyert, fokozatosan lépet ellen ellenfelétől, tíz játékosa is gólt jegyzett, s fölényesen, 14–7-re győzött. Mindez azt jelenti, hogy magabiztosan áll a csoport harmadik, felsőházba jutást érő helyén.



Erre hajt a Debrecen is, amely tízen belül maradt a Szolnok ellen. A címvédő 16 gólig jutott, kapuját pedig a válogatott meccs után ezt is kihagyó, lábadozó Nagy Viktor helyett Kardos Gergely védte – ezúttal is jól.



E.ON férfibajnokság, alapszakasz, 10. forduló
A-csoport

UVSE–FTC-PQS Waterpolo 4–20 (2–5, 0–3, 2–7, 0–5)
Gólszerzők:
Vogel Simon, Rábavölgyi, Korbács, Baksa, ill. Német 3, Varga Dénes 3, Madaras 3, Manhercz 2, Varga Dániel 2, Mitrovics 2, Sedlmayer, Jansik Sz., Vámos, Nikics, Jaksics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Kaposvári VK–VasasPlaket 8–7 (2–1, 3–1, 1–3, 2–2)
Gólszerzők:
Giga 3, Vindisch, Sántavy, Dobos, Juhász-Szelei, Tóth K., ill. Bóbis 3, Bencz, Babay, Burián, Hőna
(Teljes jegyzőkönyv itt)

AVUS–MKB-Euroleasing BVSC-Zugló 7–14 (3–4, 1–3, 1–4, 2–3)
Gólszerzők:
Basara 2, Polovic, Ekler, Kiss Cs., Baj, Ukumanov, ill. Ambrus 3, Sugár 2, Pásztor 2, Csapó, Várnai, Török, Létay, Kovács P., Mészáros, Szabó Bence
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Debrecen–Szolnoki Dózsa 7–16 (2–4, 3–5, 0–1, 2–6)
Gólszerzők:
Fejős 2, Kállay 2, Macsi, Dienes, Durik, ill. Zalánki 4, Younger 3, Csuk 3, Bátori 2, Jansik D. 2, Mezei, Gocics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

A csoport állása:
1. Szolnok 33 pont (11 mérkőzés)
2. FTC 27 pont (10 mérkőzés)
3. BVSC 19 pont (10 mérkőzés)
4. Vasas 12 pont (10 mérkőzés)
5. Debrecen 10 pont (10 mérkőzés)
6. Kaposvár 9 pont (11 mérkőzés)
7. Szombathely 6 pont (10 mérkőzés)
8. UVSE 4 pont (10 mérkőzés)





E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok