Magabiztos Szolnok: három pont Montenegróból

2018. január 13. 18:37

Cseh Sándor együttesen a Jadran Hercegnovi otthonában 9–0-s félidő után 14–6-os győzelmet aratott, így 15 pontos a B-csoportban.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

„… azért itt még egyik hétről a másik hétre is változik, amit játszik a Herceg Novi, mert ez egy folyamatosan dolgozó, alakuló csapat.”

Többek között így jellemezte a felvezetés során a Jadran Hercegnovi játékát Cseh Sándor, avagy nehéz volt kiszámítani, mire is számítson a rivális otthonában az ember. Figyelmeztető jel lehetett, hogy az Eger kiélezett, roppant kemény meccsen 4–4-re végzett a montenegróiak otthonában.

No, a Bajnokok Ligája címvédője biztosra ment: a jelentések szerint ismét pazarul védő Nagy Viktor ugyan természetesen bosszankodott Filip Gardasevics gólja után, ám miután ez csak a 21. percben született, s addig érintetlen maradt a szolnoki kapu, nem volt semmi gond. Főleg úgy, hogy „odaát” eddigire már 10 gólnál járt a nagyszünetben 9–0-ra vezető, kiválóan védekező vendég alakulat!

Ebből is látszik, jobb csapat a Szolnok, és ezt sikerült érvényesítenie a medencében is. Igazi csapatjáték dominált a vízben, kilenc játékos is gólt jegyzett, biztosan haladt előre a 2017-es esztendő Év sportolója díjátadón az Év csapata kategóriában második együttes. Amelynek szintén elismert edzőjének, Cseh Sándornak (Év edzője második) nem kellett ezúttal izgulnia. Csapata profin állt hozzá és hozta le a meccset, és annak ellenére, hogy a végén kiengedett, biztosan, 14–6-ra nyerte meg a meccset.

„A Herceg Novi eddigi eredményei alapján jóval harcosabb mérkőzésre számítottam. Sikerült jól felkészülnünk az ellenfél játékából, de ennél sokkal fontosabb, hogy a csapat a kellő összpontosítással kezdte a találkozót. Tíz–nullig minden kitűnően működött, utána kicsit kiütközött a fáradtság, de nagyon örülök, hogy ilyen remekül küzdöttek a játékosok a téli szünetet követően” – értékelt Cseh Sándor.

Férfi Bajnokok Ligája, főtábla, 6. forduló
B-csoport
Jadran Hercegnovi (montenegrói)–Szolnoki Dózsa 6–14 (0–4, 0–5, 2–1, 4–4)



Gólszerzők:
Merkulov 2, Gardasevics, Banicsevics, Draskovics, Petkovics, ill. Prlainovics 3, Fülöp 3, Alekszics 2, Bátori, Zalánki, Jansik D., Mezei, Younger, Csuk
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További eredmények
ZF-Eger–AZC Alphen (holland) 15–4
Steaua Bucuresti (román)–Spandau 04 Berlin (német) 5–6
Pro Recco (olasz)–CN Sabadell (spanyol) 13–5

Az állás
1. Recco 15 (77–31)
2. Szolnok 15 (67–33)
3. Spandau 15 (59–47)
4. Eger 10 (54–32)
5. Jadran Hercegnovi 10 (48–49)
6. Sabadell 3 (45–75)
7. Steaua 3 (32–62)
8. Alphen 0



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok