Ez vár ránk 2018-ban: pazar a kínálat!

2018. január 04. 10:04

Tartalmas év elé nézünk, hiszen válogatottjaink a Világligában és az Európa Kupában is a fináléba jutásért harcolnak, egyben készülnek a barcelonai Európa-bajnokságra. Szombathelyen ifi vb-t rendezünk, óriási izgalmakat ígér a honi bajnokság, és a nemzetközi porondon is reményteljes klubcsapataink helyzete.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Noha a 2017-es esztendőt nehéz lesz felülmúlni, 2018-ban sem unatkozunk majd. Női válogatottunk január 29-én (hétfőn!) az oroszokat, február 27-én pedig a hollandokat fogadja a Világligában, de fellép majd Oroszországban és Spanyolországban is. Az új LEN-sorozatban, az Európa Kupában február elején Görögországban játssza a selejtezőt. Férfiválogatottunk január 16-án, Hódmezővásárhelyen játszik Világliga-rangadót Spanyolországgal, majd márciusban Hollandiát fogadja, és áprilisban a spanyolok otthonában lép fel. Emellett az Európa-kupában majd Kecskeméten látja vendégül február 15-18. között négy ellenfelét. Reményeink szerint mindkét válogatottunk mindkét sorozatban kvalifikálja magát a fináléba – ez esetben további fellépésekkel készülhet az esztendő legjelentősebb eseményére, a barcelonai Európa-bajnokságra. És ugyan az alább közölt, tv-közvetítések miatt nem feltétlen végleges versenynaptárban még nincs benne, de idén Világkupát is rendezhetnek, várhatóan szeptemberben.

Klubfronton a Férfi Bajnokok Ligája főtáblájának létszámemelése miatt temérdek meccs vár ránk – kilenc forduló van még az alapszakaszból, így a Szolnok, Eger, OSC triót rengetegszer láthatjuk játszani. Bízunk benne, a genovai Nyolcas Döntőben is! Ne feledkezzünk meg közben arról sem, hogy idén is lesz magyar csapat az Euro Kupa döntőjében, hiszen az FTC és a Miskolc egymás ellen elődöntőzik majd. A hölgyeknél januárban a 2. selejtezőkörrel folytatódik az Euroliga, az UVSE, BVSC, Dunaújváros trió érdekelt benne.

A sok nemzetközi mérkőzés mellett természetesen folyamatosan zajlanak majd a küzdelmek a magyar bajnokságban – tekintettel az elmúlt idők izgalmaira, büntetőpárbajaira, férfi- és női fronton egyaránt rendkívüli küzdelmekre van kilátás.

Kiemelkedő esemény lesz Szombathelyen a fiúk ifjúsági világbajnoksága (augusztus 11-19.), Horváth János irányításával tehát idehaza küzdhet az Eb-bronzérmet társaság. A juniorok Eb-jét Minszkben rendezik, míg a lányokra Szerbiában és Portugáliában várnak világversenyek. A masters Eb-t Kranjban rendezik.

A versenynaptár már ismert programjai:

Január 13.:
Jug Dubrovnik (horvát)–A-Híd-OSC-Újbuda, ZF-Eger–Alphen (holland), Jadran Hercegnovi (montenegrói)–Szolnoki Dózsa – Férfi Bajnokok Ligája, 6. forduló
Január 16.: Magyarország–Spanyolország, férfi Világliga, 3. forduló, Hódmezővásárhely
Január 19-21.: Női Euroliga, 2. selejtezőkör
G-csoport: Kirishi (orosz), UVSE, Vouliagmeni (görög), BVSC-Zugló-Diapolo – Budapest
H-csoport: Sabadell (spanyol), Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics, Sant Andreu (spanyol), Utrecht (holland) – Barcelona
Január 24.: OSC–Dinamo Moszkva (orosz), Szolnok–Eger – Férfi Bajnokok Ligája, 7. forduló
FTC-PSQ Waterpolo–PannErgy-Miskolc – Férfi Euro Kupa-elődöntő, 1. mérkőzés
Január 29.: Magyarország–Oroszország, női Világliga, 3. forduló – Hajós-uszoda
Február 1-4.: Női Európa Kupa, selejtező, B-csoport, Görögország
Résztvevők: Magyarország, Olaszország, Görögország, Németország, Törökország
Február 7.: Dinamo Moszkva (orosz)–OSC, Eger–Szolnok – Férfi Bajnokok Ligája, 8. forduló
Február 15-18.: Férfi Európa Kupa, selejtező, A-csoport, Kecskemét
Résztvevők: Magyarország, Spanyolország, Franciaország, Románia, Grúzia
Február 21.: E.ON férfibajnokság, alapszakasz, 14. (utolsó) forduló
Női Euroliga, negyeddöntő, 1. mérkőzések
Február 24.: E.ON férfibajnokság, középszakasz, 1. forduló
Február 27.: Magyarország–Hollandia , női Világliga, 4. forduló
Február 28.: OSC–Jug Dubrovnik (horvát), Alphen (holland)–Eger, Szolnok–Jadran Hercegnovi (montenegrói) – Férfi Bajnokok Ligája, 9. forduló
Miskolc–FTC – Férfi Euro Kupa-elődöntő, 2. mérkőzés
Március 3.: Női bajnokság, alapszakasz, 18. (utolsó) forduló
Március 7.: Női bajnokság, a rájátszás kezdete
Március 14.: Olympiakosz (görög)–OSC, Szolnok–Alphen (holland), Eger–Spandau (német) – Férfi Bajnokok Ligája, 10. forduló
Március 17.: Női Euroliga, negyeddöntő, 2. mérkőzések
Március 20.: Magyarország–Hollandia, férfi Világliga, 5. forduló
Március 23-25.: Női Európa Kupa, Hatos Döntő
Március 27.: Spanyolország–Magyarország, női Világliga, 5. forduló
Március 31.: Brescia (olasz)–OSC, Sabadell–Eger, Recco–Szolnok – Férfi Bajnokok Ligája, 11. forduló
Férfi Euro Kupa-döntő, 1. mérkőzés
Április 5-8.: Férfi Európa Kupa, Nyolcas Döntő
Április 10.: Spanyolország–Magyarország, férfi Világliga, 6. forduló
Április 13-14.: Női LEN-kupa Négyes Döntő
Április 18.: OSC–CNA Barcelona (spanyol), Eger–Jadran Hercegnovi (montenegrói), Szolnok–Spandau (német) – Férfi Bajnokok Ligája, 12. forduló
Férfi Euro Kupa-döntő, 2. mérkőzés
Április 20-21.: Női Euroliga Négyes Döntő
Április 25.: E.ON férfibajnokság, a rájátszás kezdete
Április 28.: Hannover (német)–OSC, Recco–Eger, Steaua–Szolnok – Férfi Bajnokok Ligája, 13. forduló
Május 1.: Oroszország–Magyarország, női Világliga, 6. forduló
Május 9.: OSC–Partizan (szerb), Eger–Steaua (román), Szolnok–Sabadell (spanyol) – Férfi Bajnokok Ligája, 14. forduló
Május 28.-Június 2.: Női Világliga, Szuperdöntő
Június 7-9.: Férfi Bajnokok Ligája, Nyolcas döntő, Genova
Június 18-23.: Férfi Világliga, Szuperdöntő
Július 14-28.: 33. Európa-bajnokság, Barcelona
Augusztus 11-19.: Férfi ifjúsági világbajnokság, Szombathely
Augusztus 26.-Szeptember 2.: Férfi junior Európa-bajnokság, Minszk
Augusztus 26.-Szeptember 9.: Masters Európa-bajnokság, Szlovénia
Augusztus 27.-Szeptember 2.: Női ifjúsági világbajnokság, Belgrád
Szeptember 9-16.: Női junior Európa-bajnokság, Portugália



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok