A Sport24.hu oldal interjút készített dr. Kemény Dénessel. A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke beszélt az új edzőképzés jelentőségéről, a szövetség mindennapjairól, a válogatottak teljesítményéről és az új szabályokról is.

Lassan egy éve dolgozik a Magyar Vízilabda Szövetség élén dr. Kemény Dénes. Azt mondja, a vízilabda-társadalom nagy része követi az általa kidolgozott elveket a mindennapokban, igaz, minden apró problémával őt keresik. A nyáron tíz világverseny közül ötről is éremmel tért haza a magyar válogatott: a férfiak világbajnoki aranyérme és a nők vb-bronzérme mellett egy Universiade-arany a férfiaktól, egy ezüst a nőktől és még egy Világliga-ezüst a Benedek-csapattól a nyár elejéről – ez a mérleg.

A múlt héten egyeztetést folytatott a Magyar Vízilabda Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság. Miről volt szó?

Egyrészt tájékoztatást kértünk arról, hogy a MOB orvosi bizottsága és a mögötte lévő sportorvosi tevékenység milyen olyan lehetőségeket ajánl számunkra, amiket a mindennapokban használhatunk. Nem a sportsérülésekről vagy a gyógyításról van szó, hanem olyan metódusokról, amik például az állapotfelmérése, annak javítására, az étkezési modellekre, vagy például az egyes sportolók savasodási eltéréseire vonatkoznak. Ezekről ugyanis általában minden edzőnek megvoltak a saját elképzelései, és azokhoz kerestek maguknak orvosi hátteret csapatainknál. Most elkértük az „étlapot”, és vizsgáljuk annak lehetőségét, hogyan egységesítsük a rendszert.

Ismertettük az olimpiai bizottsággal az októbertől induló, a LEN által akkreditált edzőképzésünk jelentőségét, de a legfontosabb pont a jövő évi Európa-bajnoksággal kapcsolatos tájékoztatás volt. Két hete meg kellett előlegeznünk az európai szövetség felé az Európa-bajnokság megrendezésére vonatkozó állami garanciavállalás egy részét, 100 ezer eurót. Ez az összeg sem a szövetségnek, sem a magyar államnak az idei költségvetésében nem szerepelt, csak jövőre lett volna esedékes, de a LEN igényt tartott rá. Nem tudtuk nem elfogadni ezt az áprilisban megfogalmazott kérést, hiszen júliusban döntöttek a 2021-es vb-pályázatunkról, és tudjuk, minden mindennel összefügg. Az összeget most megelőlegeztük, mert ha nem tesszük, az is előfordulhatott volna, hogy elveszítjük a jövő évi margitszigeti Eb rendezési jogát. Most viszont nincs gazdája ennek az összegnek, csak az vízilabda szövetség számláján látszik a kifizetés, de ott nagyon! Szeretném, ha a szövetség gesztusát valaki értékelné.

Volt már arra példa, hogy egy sportszövetség belerokkant egy világesemény megszervezésébe. Hogy lehet ezt elkerülni?

2001-ben rendeztünk már Európa-bajnokságot, ahol rengeteg tapasztalatot szereztünk. Az akkor a szervezésben részt vevő legfontosabb személyek most is dolgoznak majd, vagy a szervező bizottságban, vagy annak egy-egy tagjához rendelve, egy terület felelőseként. Ezzel együtt mi nem tudjuk úgy megszervezni az Eb-t, hogy belerokkanunk, azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs annyi tőkénk, hogy legyen mit veszíteni. Nekünk most jól jön az örök érvényű üzleti szabály, azaz befektetés nélkül nincs veszteség... De hogy mondjak jót is, az állam nemcsak a rendezési jog megvásárlásával, hanem szervezési támogatással is segíti majd a szövetséget. Több kisebb forrás mellett két fő bevételünk lesz az Eb nyomán: a jegyek és a reklámfelületek értékesítéséből származó összegek.

A vízilabda egy sikersportág, a laikusok azt gondolhatják, a pénz is könnyebben áramlik a sportágba. Így van-e? Mennyire nehéz pénzt szerezni, és mennyire nehezebb ahhoz képest, amennyire gondolta, mielőtt elnöknek választották?

Általában a magyar sportban jelenleg klasszikus szponzori pénzt nagyon nehéz szerezni. Ha körülnézünk más sportágakban, bármennyire is sikeresek azok, komoly szponzori szerződéseket nem nagyon kötöttek az elmúlt időszakban, kivéve azokat, amelyek lekövethető szándékkal és háttérrel jöttek létre, sok esetben a cégeknek jól felfogott érdekük, hogy egy-egy csapat mellé odaálljanak. Mi viszont azt a hatást érezzük, hogy a 2008-ban kirobbant gazdasági válság nadrágszíjhúzást eredményezett a nagy cégeknél, ráadásul a potenciális, sportot korábban támogató vállalkozások, így a biztosítók, telekommunikációs cégek, bankok adóterhei is nőttek idehaza.

Az is tény, hogy amióta a cégek a társasági nyereségadójuk egy részét felajánlhatják a csapatsportágak támogatására, a legtöbben ki is pipálják a szponzorációs kérdést. Természetesen nem a TAO sporttámogatási rendszer a hibás, sőt, óriási lehetőséget jelent a vízilabda számára is az onnan érkező támogatási keret, de gyakran erre hivatkoznak a cégek, ha elmegyünk hozzájuk.

Én a vízilabdából érkeztem az elnöki pozícióba, nem a közéletből, talán nekem emiatt is nehezebb a dolgom. Sokszor látjuk más sportágakban, hogy az állami cégek támogatásai a csapatokban egyébként remekül játszó külföldi játékosok zsebében landolnak, eközben nekem most fő a fejem, hogy év végén a világbajnok és a világbajnoki bronzérmes csapatnak miből fizetem ki a megérdemelt prémiumot.

Az elnöki kinevezése után mit tartott fontosnak: az eredményességet vagy azt, hogy a szövetség úgy épüljön fel, a struktúra úgy működjön, ahogy megálmodta?

Most sokan veregetik a vállam, hogy milyen sikeres évem volt, de azt kell mondjam, a munkám, a figyelmem ugyanakkora lesz azokban az időkben is, amikor nem lesznek ilyen eredményeink. Én egyet tudok tenni: minden edzőnek minden indokolt kérését teljesítem, ezekhez megteremtem az anyagi hátteret. Ha ez megvan, az eredményt a játékosok és a szakmai stáb hozza. Úgy gondolom, elfogadhatóan dolgoztam, de ezek az eredmények azért jöttek, mert a sikeres világversenyeken a csapatok és az edzők jól dolgoztak.

Ami a strukturális döntéseket illeti: sok mindenben keresem az előrelépési lehetőségeket. Létrehoztunk egy versenyirodát a szövetségben, ez újdonság, koncentráltan próbáljuk irányítani a bajnokságokat. A szövetség weblapja, a waterpolo.hu megújult, az olvasottsága a sokszorosa lett a megelőzőnek. Vannak még problémák a weboldallal kapcsolatban, a vizsgálatokból kiderült, nem csak rajtunk múlik, hogy rendbe rakjunk mindent, de azt ígérem, mindent orvosolni fogunk. Kész vannak az applikációk is, most teszteljük azokat, így hamarosan elérhető lesz az oldal androidon és iOs-en.

Horkai György elkészített egy, az utánpótlás-nevelésre vonatkozó ajánlást, amit a klubok 90 százaléka használ is, készül majd hozzá egy videóanyag is. Nagyon hamar megszerveztük az edzőképzést, ami úgy kellett, mint egy falat kenyér! Jövőre jön az Európa-bajnokság, ez is rengeteg feladatot jelent a mindennapokra. Nagyon fontosnak tartom, hogy a TAO-pályázatok esetében komoly paramétereket határoztunk meg. Csak az indokolt pályázatokat fogadjuk be, nincs szabad rablás. Attól, hogy nem a mi pénzünket használjuk, attól még az a dolgunk, hogy tisztességesek legyünk. Már az uszodafelújítások, -építések esetén is komolyak a kritériumok, nem lehet rákenni 1500 olyan költséget egy rekonstrukcióra, amiknek semmi köze a vízilabdához, a sporthoz az új uszodák építési költsége a vízfelülettel lesz arányos. Összességében igyekszem úgy dolgozni, hogy a majdani utódomnak, ne kelljen romokat takarítania.
 
Mennyire húz egy irányba a vízilabda-társadalom?

Lelke mélyén mindenki jól fogadja az előrelépéseket. Nem túl sokan hangoztatják ezt, de az, hogy nem hangoztatják az ellenkezőjét, az azt jelenti, hogy jó irányba haladunk. Abban a pillanatban, ha valamiben a legkisebb zavar is támad, az azonnal eljut hozzám, akkor is, ha nem az én területemről van szó, hanem a szövetség egyik munkatársa felelős érte, de akkor is, ha semmi közünk hozzá. Már hozzászoktam ehhez, holott eleinte furcsa volt. Amikor edző voltam, gratuláltak a győzelemnél és hallgattak a rossz teljesítménynél. Most hallgatnak a jó teljesítménynél, viszont a legkisebb problémával is megtalálnak. Ez nem baj, egyébként. Az észrevételek mellesleg általában jogosak, és orvosoljuk is a hibákat. Egy valamit nem szeretek: ha egy mindenki által elfogadott szabályhoz képest egy szereplő – akár klub, akár vezető vagy játékos – a saját érdeke végett megindokolja, hogy ő miért kér az alól kivételt. Ezt edzőként sem szerettem, mert ez lavinát indít el.

A világversenyek tekintetében idén nyáron elkényeztettek minket a csapatok. Kezdődött a Világligával, egy ezüstéremmel és egy negyedik hellyel. Van a Világligának rangja?

Azt gondolom, van, bár korábban valóban a világ legjobb csapatai vettek rajta részt, nem volt földrész szerinti kvóta. A nyolcas döntőbe nehéz bejutni Európából, de ha bejut valaki, akkor szinte biztos, hogy elődöntős. Ugyanakkor a legtöbben felkészülési tornának használják. Tibor és Bandi jövő évi tervében is ez szerepel: amennyiben nem jutunk be a Világliga döntőjébe, akkor a helyére kell egy felkészülési tornát szervezni. Ezzel együtt az ezüst és a negyedik hely a mi részünkről kiváló teljesítmény volt.

A férfi Universiade-válogatott megnyerte a tornát Kazanyban, a nők ezüstérmesek lettek. Nem könnyű ma a sport mellett egyetemre, főiskolára járni. Van a szövetségnek terve arra, hogy könnyítsen ezen a problémán?

Több éve működünk együtt a Szent István Egyetemmel a „Tanulj és sportolj!” program keretében, ezt bővíteni fogjuk a későbbiekben, más egyetemek is bekapcsolódhatnak. Sok élvonalbeli, válogatott vízilabdázó tud azzal a lehetőséggel élni, hogy egyéni tanrenddel végzi az egyetemet, főiskolát. A vízilabda edzésmódszerei sokat változtak az elmúlt évtizedekben. Régebben el lehetett végezni egy nappali egyetemet a válogatott mellett, volt olyan állatorvos-orvos meccs, amikor huszonhat doktor volt a vízben, mindenki OB I.-es vagy válogatott volt. Manapság, ha doktorátusa van egy válogatott vízilabdázónak, az jogi diploma. Napi hat óra edzés mellett nem lehet nappali egyetemre járni. Az, hogy az Universiadét meg tudtuk nyerni, azért nagy büszkeség a számomra, mert szemben a régi szokásokkal, senki nem került be a csapatba kamu egyetemlátogatási papírokkal. Aki ott volt, mindenki főiskolás vagy egyetemista volt, vagy most nyert felvételt az egyetemre. Nem csaltunk, és így is lett egy aranyunk és egy ezüstünk. Le a kalappal a két edző előtt.

Azt mondta, mindent, amit a válogatott kapitányai kértek, igyekezett megadni a felkészülés ideje alatt a sikeres szereplés érdekében. Benedek Tibor sokat kért?

Voltak olyan dolgok, amiket elfogadtam, hogy kért, noha nem éreztem a végeredmény számára annyira relevánsnak. De neki lett igaza. Sokszor a kasszát is mélyen érintették ezek a kérések, holott nem álltunk, és most sem állunk jól, futunk a pénzünk után. Így aztán volt, hogy nehezemre esett igent mondani, de elfogadtam a kéréseit. Az elnökségi ülésen Tibi meg is köszönte a segítséget. Merész Bandinál is voltak kérések, amelyek után le kellett ülnünk, hogy racionalizáljuk a terveket. Az, hogy bronzérmes lett a női válogatott és nem aranyérmes, az nem a felkészülés anyagi feltételein múlott.

Ami az utánpótlást illeti: a fiúknál a junior és az ifi válogatott is a negyedik helyen végzett a világbajnokságon, illetve az Európa-bajnokságon. A lányoknál egy junior-vb-6. hely és egy ifi-Eb-5. hely a termés. A szombathelyi juniortorna után Horkai György, a fiú utánpótlásért felelős szövetségi kapitány azt mondta, a képzést tekintve 4-5 évvel vagyunk lemaradva a nemzetközi élmezőnytől. Ez a megállapítás egy-két utánpótlásedző számára felérhetett egy késdöféssel.

Láttam mérkőzéseket a junior vb-n Szombathelyen, szerintem a magyar játékosok nem voltak képzetlenebbek az ellenfeleknél. Az utánpótlásedzők a játékosok tehetségéből dolgoznak, képzik őket. Az utóbbi, a munka a klubokban zajlik, az előzőt, a tehetséget pedig az anyuka szüli. Amikor Fecsó a 75-76-77-es korosztállyal dolgozott, meg kellett puszilgatnia az anyukákat – lehet, meg is tette -, hiszen rengeteg tehetséget szültek akkor a magyar uszodáknak. Ez a mostani junior válogatott egyébként bárkit meg tudott volna verni, az eredmények végül így alakultak. Hogy milyen volt az elmúlt években a képzés? Nem volt véletlen, hogy Horkai György elkészítette az ajánlást, és az sem, hogy elindul az edzőképzés, ami eddig nem volt.

A legnagyobb probléma az elmúlt években az volt, hogy nem lehetett több edzésfelületet vásárolni, nem lehetett a szülőktől több pénzt erre kérni, viszont rengeteg gyerek érkezett a sportágba. Fizikai képtelenség volt, hogy a gyerekekkel sűrűn megtöltött vízfelületen a tehetséges gyerekek megkapják a gondozást és a megfelelő képzést. A TAO-ban megpályázott plusz vízfelület, a szakmai ajánlás, az edzőképzés mind a tehetséggondozást szolgálja. Lehet, hogy korábban gyengébb volt a tehetséggondozás az ismert okok miatt, de ezek az okok kezdenek elhárulni. Így a következő években nem tudjuk mire fogni, ha nem javul a helyzet.

Valóban ilyen nagy jelentősége van a Kásás Zoltán vezette edzőképzésnek?

Mind az alaptantárgyakban, mind a szaktantárgyakban a számunkra elérhető legjobb oktatókat szerepeltetjük. Az, hogy az a tanúsítvány, amit a hallgató megszerez a képzés végén, mit fog érni, az számomra másodlagos. A lényeg az, hogy képzettebb edzők dolgozzanak a magyar vízilabdában. Aki ma vízilabdaedző akar lenni, az önkormányzatoknál végez el nem kifejezetten szakosodott tanfolyamot. A TF-en szinte lehetetlen edzőképzést végezni, hiszen ennek előszobája a testnevelő tanári diploma megszerzése, ez pedig a vízilabdázók számára nem könnyen abszolválható. Jelzésértékű, hogy több mint ötvenen jelentkeztek az első körben, holott nem olcsó a képzés. Azon dolgozunk most, hogy a tandíj a TAO-s működési pályázatokban megjelenhessen: ha egy klub képzettebb edzővel dolgozik, bátrabban nyomhassa meg a ceruzáját, amikor benyújtja a pályázatát. Nem lesz okvetlenül olimpiai aranyérmes csapat edzője az, aki elvégzi a képzést, de minél többet végez el, annál többet tud, az pedig nem árt.

Ahogyan a fiúknál sok gyerek vízilabdázik, a lányoknál nem ez a helyzet, masszív a létszámhiány. Lehet ebben előrelépés?

A lányoknál szükségünk van sztárokra. Kásás Tamás, Biros Peti, Szécsi Zoli, Vári Attila, Kiss Gergő és még sokan másfél évtizedet sztárként vízilabdáztak végig, és így rengeteg gyereket vonzottak az uszodába. A lányoknál sem elég az, hogy Montrealban világbajnokok lettek vagy most világbajnoki bronzérmesek. Nem véletlen, hogy hölgy nagykövete is lesz az Európa-bajnokságnak. Kásás Tamás mellett Drávucz Ritát kértem fel. Rita magában hordozza a sztárságot: nagyon jó vízilabdázó volt és mellette egy gyönyörű anyuka. Jó úton haladunk, hogy a média és a szponzorok segítségével sztárokat formáljunk. Jelenleg ugyanis valóban azok a lányok vízilabdáznak, akiknek vagy a barátnője, vagy a fiútestvére pólózik.

Az elmúlt hetekben a FINA által elfogadott új szabályrendszer kavarta a legnagyobb port a sportágban. Sokan temették a vízilabdát, de egyre több olyan vélemény lát napvilágot, hogy azért nem olyan tragikus a helyzet.

Magam is azt gondolom, hogy nagyjából egy év múlva tudunk ítéletet mondani. A vízilabdának három dologban kellene változnia, és minden frissen vagy később meghozott szabályt ezeknek kellene alárendelni. A legfontosabb, hogy a játék, a bírók ítéletei az átlag sportszerető számára is érthetővé váljanak. Addig, amíg a szabályok lehetőséget adnak arra, hogy csak a pólóban járatosak értsék azokat meg, és amíg csak azért mennek nézők a meccsre, mert Eb, vb vagy kupadöntő van, addig rossz úton járunk. A másik cél, hogy nullára redukáljuk a játékvezetői szubjektivitást. Ezt persze nem lehet, de akkor egyre. Százról egyre. Most hetvenen van. Mindemellett meg kell hozni egy stratégiai döntést is: kosárlabda jellegű legyen a vízilabda vagy vízirögbi. Szerintem rögbi, hiszen a sportág 120 éves hagyományai szerint a póló a test test elleni küzdelmet és mellette persze nagy ügyességet, vagányságot követeli meg. Meg kell húzni a határokat, és ha ez így lesz, jöhetnek a szabályok. Bármilyen rendelkezés, ami ennek a három feltételnek megfelel, csak jó lehet, ezt csukott szemmel is mondhatom. Mi most a szakmai testülettel egyeztetve belevágunk egy kísérletbe. A Komjádi-kupában egy meghatározott, a csapatok által ismert metódus szerint játszanak majd a csapatok. Ezt levideózzuk, elemzéseket készítünk, vélhetően jövőre is, majd amikor legközelebb a FINA felülvizsgálja a szabályokat – valószínű 2017-ben -, meg tudjuk mutatni a tapasztalatainkat, és azokat remélhetőleg fölhasználják a döntéshozók.