2017-ben történt (2. rész): szépen csillogó érmek

2017. december 29. 12:31

Az esztendő visszatekintését az utánpótlás világversenyekkel folytatjuk. A leány és a fiú ifjúsági válogatott egyaránt dobogóra állhatott az Eb-n, és a junior fiúk is ott voltak a négy között a vb-n.

A fiúk U20-as világbajnoksága nyitotta a 2017-es esztendő utánpótlás világversenyeit - a Horkai György, Kis István vezette magyar válogatott nem titkoltan a győzelemért, de minimum éremért utazott Belgrádba. A szakértők minden idők egyik legerősebb junior-eseményét prognosztizálták, és ugyan természetesen minden hasonló megállapítás szubjektív, de talán mondhatjuk, igazuk lett.
 
Csapatunk a D-csoportban Dél-Afrika 26-2-es legyőzésével hangolódott a másnapi, több szempontból is érdekes olaszok elleni rangadóra, amelyen aztán nem kegyelmezett. Visszavágva a 2016-os fájdalmas, finoman fogalmazva ellentmondásos körülmények között elveszített mérkőzésért a mieink fantasztikus védekezéssel, Vogel Soma bravúrjaival, Simon Henrik pazar centerjátékával, Manhercz Krisztián vezérletével 7-2-es győzelmet arattak.  Ezzel máris készülhettek a negyeddöntőre, hiszen Egyiptom és Kanada nem jelentett akadályt (22-5, 17-6).
 

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

U20-as férfi világbajnokság, Belgrád, 2. forduló
D-csoport
Olaszország-Magyarország 2-7 (0-1, 1-1, 1-4, 0-1)
Gólszerzők: Mezzarobba, Campopiano, ill. Manhercz 3, Simon H. 2, Szatmári, Burián
 
A negyeddöntőben folytatódott a parádé, hiszen a társaság szédületes második negyeddel (6-1) egyértelműsítette a montenegrói riválissal, hogy nem lehet esélye - a hat gólig jutó Manhercz irányításával 12-8 lett a vége.   
 
U20-as férfi világbajnokság, Belgrád, negyeddöntő
Magyarország-Montenegró 12-8 (3-4, 6-1, 1-1, 2-2)
Gólszerzők:
Manhercz 6, Burián 2, Szatmári 2, Vadovics, Sélley-Rauscher, ill. Gardasevic 3, Vujasevic, Ukropina, Moskov, Spaic, Grgurevic
 

 A folytatás azonban sajnos elmaradt. Az elődöntőben Horvátország nyert 6-4-re, majd a bronzmeccsen Szerbia bizonyult jobbnak 12-11-re, így nem sikerült a dobogóra állni.  „A srácok küzdöttek, hajtottak, az elődöntőt és a bronzmeccset beleértve mindent kiadtak magukból, ennyi jött ki. Általános vélemény, hogy ilyen magas szintű U20-as világbajnokságot még nem rendeztek, nyolc csapat közül voltaképpen bárki nyerhet bárki ellen, és a kilencedik orosz is remek együttes. Büszke vagyok a csapatra, ezek a játékosok olyan alázattal állnak a vízilabdához, amit nyugodtan nevezhetek példaértékűnek. Éppen ezért fáj leginkább a szívem, hogy eljutottunk ugyan az elit mezőnyig, de érem nélkül maradtunk" - értékelt Horkai György.
 
A 3. helyért
Szerbia-Magyarország 12-11 (3-2, 5-2, 2-4, 2-3)
Vezette: Teixido (spanyol), Bianco (olasz)
SZERBIA: Filipovic - Tankosic 2, Vucinic, Gvozdanovic 1, Drasovic 1, Radojevic, Radonjic 2. Csere: Tomic 2, Lukic, Toholj, Jankovic 2, Velkic 2. Szövetségi kapitány: Vladimir Vujasinovic
MAGYARORSZÁG: Vogel - Lukács, Vadovics, Szatmári 3, Manhercz 4, Burián, Teleki 2. Csere: Zerinváry, Nagy Á. 1, Sélley-Rauscher, Csacsovszky E. 1, Simon H. Szövetségi kapitány: Horkai György
 

A férfi U20-as válogatott
Kapusok: Csiszár
Boldizsár (Eger), Vogel Soma (Ferencváros)
Mezőnyjátékosok: Burián Gergely (Vasas), Csacsovszky Erik (Pécs), Lukács Dorian (Miskolc), Nagy Ádám (OSC), Manhercz Krisztián (Szeged), Simon Henrik (Vasas), Sélley-Rauscher Domonkos (UVSE), Szatmári Kristóf (Szolnok), Teleki András (KSI), Vadovics Viktor (Miskolc), Zerinváry Lóránd (KSI)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

 
Az újvidéki leány ifjúsági Európa-bajnokság következettek ezután, amelyen szintén egy „felevezető" mérkőzés volt a ráhangoló (Portugália ellen 22-3) a másnapi, sorsdöntő rangadóra. Az oroszok ellen a harmadik negyedben elért 4-0 jelentette végül azt, hogy 11-10-re győzött a Faragó Tamás, Petőváry Zsolt kettős irányította együttes, esélyt teremtve magának ezzel a négy közé jutásra.
 
LEÁNY IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ÚJVIDÉK
C-csoport, 2. forduló
Oroszország-Magyarország 10-11 (3-2, 2-3, 0-4, 5-2)
Gólszerzők:
Kochetova 3, Pystina 2, Shiryaeve 2, Topychkanova, Ivanova, Popova, ill. Utassy 3, Muzsnay 3, Pap Mónika 2, Ármai, Petőváry, Faragó B.
 
S ezzel az eséllyel élni tudott! Bulgária kiütése (31-3) után a negyeddöntőben Nagy-Britannia legyőzése nem jelentett gondot (13-7), azaz éremért játszhatott a csapat. A hollandok elleni elődöntő 8-3-ra „elment" ugyan, ám a bronzmeccsen a 4-1-re elveszített első félidő után nagyot harcolva fordított, és nyert 9-8-ra a válogatott, s így a dobogóra állhatott!   
 
LEÁNY IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ÚJVIDÉK
A 3. helyért
Magyarország-Görögország 9-8 (1-2, 0-2, 5-2, 3-2)
Gólszerzők:
Utassy 3, Muzsnay 3, Petőváry L., Pap Mónika, Kékesi, ill. Kanetidou 2, Douli 2, Kolitsopolou, Ninou, Myriokefalitaki, Kontoni
  
„Nagy az öröm. Jó pár évet kellett várnunk erre az éremre. Az volt a csodálatos, hogy a gyengébb kezdés után elkaptuk a fonalat, mindenki megokosodott és megügyesedett. Ez azért fontos, mert Magyari Alda, aki a mezőny legjobbja volt, ő azt mondta, azért is szeretne nyerni, mert akkor látná Tamás bácsit örülni. Az elején rosszul gondoltuk és rosszul is csináltuk a dolgunkat, aztán egyszer csak átlendültünk ezen, ami mutatja a csapat erejét. És az is biztató, hogy amíg a legjobb csapatok tiszta korosztállyal érkeztek, nálunk nyolc 2001-es, azaz egy évvel fiatalabb játékos szerepelt. Berta lányom azt mondta a meccs előtt, hogy ha már az egész nyarat erre áldoztuk, akkor nehogy már érem nélkül maradjunk, és ezt mindenki komolyan vette" - értékelt a siker után dr. Faragó Tamás.
 

Az U17-es leány válogatott
Kapusok: Magyari Alda (POLO SC), Pápai Barbara (UVSE)
Mezőnyjátékosok: Ármai Zita (POLO SC), Dömsödi Dalma (Szentes), Faragó Berta (BVSC), Kékesi Borbála (Eger), Kudella Panna (Szentes), Muzsnay Fanni  (POLO SC), Pap Mónika (UVSE), Petőváry Luca (POLO SC), Szellák Csenge (Tatabánya), Tátrai Szonja (Tatabánya), Utassy Kata (BVSC)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

A szeptembert a voloszi női junior világbajnokság nyitotta - és bizony felettébb hektikus mérkőzésekről tudósíthattunk. A japánok rendkívül nehéz 12-11-es legyőzése után két vereség következett: a hollandok 14-4-gyel gázoltak át a csapaton, majd az oroszok 11-6-tal sodortak bennünket a csoport harmadik helyére. A nyolcaddöntőben aztán a csoportmeccsek nyögvenyelős játéka után pazar teljesítménnyel, 15-ből 12 emberhátrányt kivédekezve jutott a legjobb nyolc közé a társaság. A lányok esélyt sem hagytak Ausztráliának: a 8-5-ös győzelem igazi csapatmunka volt, bár Lekrinszki Gina védései és Vályi Vanda öt gólja kiemelkedő produkció volt.
 
12. női junior világbajnokság, Volosz
Nyolcaddöntő
Magyarország-Ausztrália 8-5 (2-1, 1-2, 3-1, 2-1)
Gólszerzők:
Vályi 5, Kuna, Huszti, Kiss, illetve Morrissey 2, Holden, Leeson, A. Williams
 
A remélt folytatás azonban elmaradt, de így is tanulságos meccseken edzőzhettek a lányok. A spanyolok elleni negyeddöntőn nem volt esélyt (8-15), ám a helyosztókon az olaszok, majd az amerikaiak ellen is kifogástalanul védekezett a csapat, s tartotta négy gólon az ellenfeleit. Más kérdés, ez sem volt elég, hiszen 4-3-as és 4-2-es vereséggel hatodik lett a válogatott.     
 
Összességében ez a hatodik hely reális, olyan csapatoktól kaptunk ki korábban, akik ma éremért mennek, és tényleg a mezőny legjobbjai közé tartoznak. Mi ebben a korosztályban most így állunk, örülök, hogy ezen a világbajnokságon egy hatodik hellyel tudtunk búcsúzni - és azért van itt néhány olyan játékos, akire hamarosan a felnőttek között is számítani lehet, mert remek képességeik vannak" - adott értékelést a csapatot vezető Petrovics Mátyás.
 

A női juniorválogatott
Kapusok: Lekrinszki
Gina (Szentes), Maczkó Lilla (UVSE)
Mezőnyjátékosok: Brezovszki Gerda (Dunaújváros), Farkas Tamara (Szentes), Hertzka Orsolya (UVSE), Huszti Dóra (Dunaújváros), Kiss Eszter Lara (UVSE), Koncz Hanna (BVSC), Kuna Szonja (UVSE), Mchunu Hlengiwe (Dunaújváros), Tóth Csenge (Szentes), Varga Viktória (BVSC), Vályi Vanda (Dunaújváros)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)
 

A 2017-es esztendő záró utánpótlás nemzetközi akkordját a fiúk U17-es Európa-bajnoksága zárta Máltán. Ezen az eseményen is volt egy „felvezető" parti (Ukrajna ellen 11-1), majd következhetett az első nagy megméretés a rendkívül nehéz csoportban. Ezen fordulatos partit vívott a magyar válogatott Horvátországgal: kétgólos hátrányból lett háromgólos előny, majd ismét kettővel mentek a horvátok, végül Bóbis Botond egyenlített 13 másodperccel a vége előtt.
 
U17-es fiú Európa-bajnokság, Málta
A-csoport, 2. forduló

 
Horvátország-Magyarország 10-10 (2-1, 1-3, 3-3, 4-3)
Gólszerzők: Markic 2, Sparada 2, Poropat 2, Krzic, Culina, Herceg, Bajic, ill. Bóbis B. 3, Szieben 2, Baksa B. 2, Fekete G. 2, Schmölcz
 
A harmadik fordulóban megint a hajrá jelentette az örömöt!  A mieink a nagyszünetben még nagyon rosszul álltak Montenegró ellen (2-7), ám a Horváth János, Dávid Zoltán edzői páros  „összeszedte" csapatát, amely a folytatásban magára talált, és fantasztikus hajrával 12-11-re legyőzte ellenfelét. Így rosszabb gólkülönbséggel a horvátok mögött második lett csoportjában.
 
U17-es fiú Európa-bajnokság, Málta
A-csoport, 3. forduló
Magyarország-Montenegró 12-11 (2-4, 0-3, 5-3, 5-1)
Gólszerzők: Bóbis B. 4, Schmölcz N. 3, Baksa B. 2, Dala D. 2, Szieben L.
 
A grúzok elleni nyolcaddöntő nem jelentett gondot (21-7), de ami igazán szívderítő volt, a görögök elleni negyeddöntőben sem kellett nagyon izgulnunk! A 9-4-es győzelemből persze ki kell emelni a második félidő 6-2-es eredményét, ami ismét megmutatta a társaság erejét.
 
U17-es fiú Európa-bajnokság, Málta
Negyeddöntő
Magyarország-Görögország 9-4 (1-1, 2-1, 3-2, 3-0)
Gólszerzők: Baksa B. 3, Schmölcz N. 2, Bóbis B. 2, Fekete G., Dala D., ill. Grammatikos 2, Alamanos, Koulouris    
 
Az elődöntőben törtek össze az aranyálmok, hiszen a spanyolok 11-9-ra jobbnak bizonyultak, ám a bronzmeccsre összeszedte magát az együttes, Baksa Benedek és Bóbis Botond vezérletével 14-11-re nyert, és felállhatott a dobogóra.
 
U17-es fiú Európa-bajnokság, Málta
A 3. helyért

Magyarország-Oroszország 14-11 (5-1, 3-3, 4-4, 2-3)
Gólszerzők:
 Baksa 5, Bóbis 4, Fekete G. 2, Szieben, Schmölcz, Vékony, illetve Vasilev 4, Frolov 3, Serebrennikov 2, Bazylev, Pelikh
 
„Az elődöntő után úgy tűnik, tényleg sikerült összekapni a társaságot, átérezte mindenki a meccsnek a fontosságát, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy életük első világversenyén kapnak, vagy nem kapnak érmet. Gratulálok a játékosaimnak, büszke vagyok rájuk! Jelen pillanatban a világ harmadik legjobb csapata vagyunk papíron, bár megvertük ugye az Európa-bajnok Montenegrót... Holnaptól azon dolgozunk, hogy tizenegy hónap múlva hazai pályán sikerüljön előbbre lépnünk" - fogalmazott Horváth János, utalva már a 2018-as esztendőre, a szombathelyi ifi vb-re.
 

Az U17-es fiú válogatott
Kapusok: Grieszbacher Márk (KSI), Lampert Márk (UVSE)
Mezőnyjátékosok: Baksa Benedek (UVSE), Bóbis Botond (KSI), Dala Döme (UVSE), Fekete Gergő (Debrecen), Fodor Olivér (BVSC), Konarik Ákos (UVSE), Schmölcz Norman (KSI), Szieben László (UVSE), Szőke Benedek (FTC), Tóth Gyula (Szentes), Vékony Ákos (KSI)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok