2017-ben történt (1. rész): Szolnok, FTC, UVSE – serleg a magasban

2017. december 28. 12:12

Az esztendő visszatekintését klubfronton kezdjük. Nagy sikereket idézhetünk fel, hiszen a négy nemzetközi kupából hármat magyar csapat szerzett meg!

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

Amikor április elsején az Eger a férfibajnoki felsőház utolsó fordulójában 8–5-re legyőzte a Szolnokot, s ezzel megelőzte a tabellán, sokan meglepetés szimatoltak. Cseh Sándor BL-ben veretlen, sérülésekkel, betegségekkel is küzdő együttese úgy tűnt, a szezon legfontosabb időszakában kerül hullámvölgybe, ami döntően hathatott volna ki az egész idényre. A Tóth László irányításával új lendületet kapó OSC természetesen megpróbálta az elődöntőben kihasználni mindezt, s bizony, nem sok hiányzott a bravúrhoz. A Nyéki-uszodában aratott 7–6-os siker azt jelentette, hogy ki-ki meccs következett a Tisztaligetben. Ezen az őrült partin az utolsó pillanatokig nyitott volt minden, de érdekesség, a Szolnok csak 2:49-cel a vége előtt vezetett először. A hős végül a Nagy Viktor helyett kapuba álló Kardos Gergely lett, aki 70%-os teljesítménnyel, nagy védésekkel adott olyan stabilitást csapatának, hogy az végül nagy nehézségek árán 10–9-re behúzta a találkozót. S innen nem volt megállás: a társaság már régi fényében tündökölve magabiztosan húzta be az Eger elleni hárommeccses finálét (Egerben 13–7-re és 8–3-ra, otthon 9–6-ra nyert), majd az emlékezetes BL hatos döntőben játszott ellenállhatatlanul.

Apropó, BL. Citált egri bajnoki vereség után négy nappal Athénban 6–4-re legyőzte a Szolnok a nagy rivális Olympiakoszt, avagy a nehézségek főként a hazai sorozatban jelentkeztek – hiába, a világ legerősebb bajnoksága, ugye…

A görögországi diadal (is) egyben azt jelentette, hogy május 25-én a Duna Arénában nem kellett vízbe ugrania a csapatnak, nézőként tekinthette meg, hogy mire megy egymással az Eger és a Brescia – nos, végül Dabrowski Norbert együttese 6–4-re győzött, és szintén elődöntős lett! Ott azonban a bajnoki finálék után ismét Vámos Mártonék diadalmaskodtak (7–5), így készülhettek a döntőre. Ahol aztán telt ház, tízezer néző előtt 1–3-ról fordítva, Nagy Viktor emlékezetes bravúrjainak is hála 10–5-re verte a horvát Jug Dubrovnikot a Szolnok, és megnyerte a Bajnokok Ligáját! „Amikor az ember öt-hat éve együtt dolgozik egy olyan emberrel, mint Zsivko Gociccsal, a csapatkapitányunkkal, akinek ez volt az álma, hogy BL-győztes legyen, és ezt együtt érjük el, az megrendíti az embert. És ez nemcsak Gocicsra, hanem több játékosra is igaz. Ezúttal nem kellett bemutatnunk, hogy működünk csapatként, megtettük ezt az egész idény során, négy sorozatban indultunk, mind a négyet megnyertük, a Bajnokok Ligáját veretlenül. Az egész idény során egységesek voltunk csapatként, de mindig azt hangsúlyoztam, hogy egy csapat nem nyert még soha Bajnokok Ligáját, ahhoz kellenek az extra egyéni teljesítmények. És most ezek megvoltak” – fogalmazott közvetlenül a lefújás után Cseh Sándor.

Férfi Bajnokok Ligája, Hatos Döntő
Döntő
Jug Dubrovnik (horvát)–Szolnoki Dózsa-Közgép 5–10 (2–1, 2–5, 1–2, 0–2)

Duna Aréna, vezette: Alexandrescu (román), Margeta (szlovén)
DUBROVNIK: Bijac – Fatovic, Jokovic 1, Garcia, Vrlic, Perrone, Obradovic. Csere: Macan 1, Loncar 1, Markovic 2, Pavlicevic, Benic. Vezetőedző: Vjekoslav Kobescak
SZOLNOK: Nagy V. – Gocics 1, Vámos 2, Jansik D., Mezei, Prlainovics 3, Varga Dénes. Csere: Crousillat, Alekszics 3, Younger, Kis G. 1, Fülöp. Vezetőedző: Cseh Sándor

A BL-győztes csapat: Milan Alekszics, Ugo Crousillat, Fülöp Bence, Zsivko Gocics, Hangay Zoltán, Jansik Dávid, Kardos Gergely, Kis Gábor, Mezei Tamás, Nagy Viktor, Andrija Prlainovics, Szatmári Kristóf, Aaron Younger, Vámos Márton, Varga Dénes, vezetőedző: Cseh Sándor


Fotó: MTI/Illyés Tibor

A férfiak második számú európai kupájában, az Euro Kupában is örülhettünk: a Ferencváros nyerte a serleget. A zöld fehérek hét győzelemmel jutottak el az elődöntőig, ahol az első mérkőzésen ugyan 12–11-re kikaptak a Jadran Hercegnovi otthonában, ám a hazai 6–4 utána a finálét jelentette. Március 22-én Nagyváradon aztán az ellenállhatatlan csapatjáték (9 játékos is gólt jegyzett!), a 12–6-os győzelem előrevetítette a kupagyőzelmet, amely április 5-én a népligeti 7–7 után könyveltetett el. „Boldog vagyok. Ha szakmailag kéne elemeznem, akkor biztos találnék javítanivalót a játékunkban, de igazából ennek a mérkőzésnek a mentális része volt nehéz. Nagy elvárás nehezedett a csapatra a hatgólos győzelem után, amivel megbirkóztunk. Voltak helyzeteink, ha azokat belőjük, a visszavágó is sima lehetett volna. De hat góllal megnyerni egy kupát, az igen jó eredmény. Kicsit úgy működök, hogy mindig egy-két nappal később tudom realizálni az ilyen eseményeket, szóval akkor jobban le tudom majd írni, hogy mit érzek, de most is nagyon örülök” – fogalmazott a meccs után Varga Zsolt vezetőedző.

Euro kupa, férfiak, döntő, 1. mérkőzés
Digi-Oradea (romániai)–FTC-PQS 6–12 (0–3, 2–2, 2–3, 2–4)

Gólszerzők: Gheorghe 2, Diaconu, Aszanovics, Georgescu, Radjen, ill. Sz. Mitrovics 3, Jansik Sz. 2, Marko Csuk 2, Avramovics, Madaras, Szirányi, Pohl, Tóth M.

2. mérkőzés
FTC-PQS–Digi-Oradea 7–7 (3–0, 1–3, 2–2, 1–2)
Gólszerzők:
Madaras 4, Avramovics 3, ill. Negrean 3, R. Georgescu, Radjen, Diaconu, Aszanovics

A párharc győztese: FTC (19–13)

Az Euro kupa-győztes csapat: Marko Avramovics, Marko Csuk, Dőry Farkas, Gárdonyi András, Jansik Szilárd, Katonás Gergő, Madaras Norbert, Sztefan Mitrovics, Nyéki Balázs, Pohl Zoltán, Szirányi Balázs, Tóth Márton, Varga Dániel, Vogel Simon, Vogel Soma, vezeőedző: Varga Zsolt

A Szolnok és az FTC kupagyőzelme egyben azt is jelentette, hogy az Európai Szuperkupáért egymás ellen csatázhattak. Pikáns volt, hogy ezen a meccsen (november 4.) a Komjádi-uszodában a Varga Dénes, Vámos Márton kettős már a Fradi sikeréért harcolt. A drámai mérkőzés aztán 6–6-tal ért véget, és ötméteresek következhettek, amelyben a Szolnok volt a jobb, így ezt a címet is bezsebelte Cseh Sándor együttese, amely a most zajló idény első hazai trófeáját, a BENU Magyar Kupát is megnyerte, miután az elődöntőben – ismét ötméteresekkel – az FTC-t, majd a döntőben az OSC-t győzte le. A hazai, Tippmix Szuperkupában az Egert is legyőzte aztán a Szolnok, így 2017-ben öt sorozatból mind az ötöt megnyerte!

Férfi Európai Szuperkupa
Szolnoki Dózsa–FTC-PQS Waterpolo 6–6 (3–1, 2–3, 0–0, 1–2) – ötméteresekkel 4–2

Komjádi-uszoda, vezette: Stavridis (görög), Alexandrescu (román)
SZOLNOK: Nagy V. – Gocics, Zalánki 1, Jansik D., Mezei 1, Younger 2, Prlainovics 1. Csere: Bátori 1, Alekszics, Csuk, Kis G., Hangay Z.. Vezetőedző: Cseh Sándor
FTC: Vogel – Madaras, Vámos 1, Szirányi, Varga Dániel, Varga Dénes 3, Mitrovics 2. Csere: Sedlmayer, Német, Nikics, Jaksics, Jansik Sz. Vezetőedző: Varga Zsolt

A hölgyeknél az UVSE vitte a prímet: Áts Bertalan csapata az Euroliga-negyeddöntőjét ugyan váratlanul elveszítette a spanyol Mataro ellen, ám a LEN-kupában vigasztalódott. A budapesti négyes döntőben előbb óriási csatában 8–6-ra legyőzte a Dunaújvárost (Mihók Attila csapata a bronzmeccset megnyerte 17–10-re az orosz Ugra Hanti-Manszijszk ellen), majd a fináléban az olasz Padovát 7–6-ra legyőzve lett kupagyőztes. „Az Euroliga négyes döntője volt az álmunk, a célunk. Úgy láttam a lányokon, olyan lelkiállapotban érkeztek a Mataro elleni párharc után a szezon végére, hogy nagyon nehéz volt váltani - de sikerült. Fantasztikus csapatmunkát végeztünk! Egy csapat erejét, kohézióját mindig a védekezés, az emberhátrányos teljesítmény mutatja meg. Ez mind a kettő mérkőzésen csodálatos volt, ebből adódóan a támadójátékunk pedig döntő szituációkban érvényesült, lőttük a gólokat” – értékelt Áts Bertalan, aki csapatával aztán a bajnoki finálé mindhárom párharcát megnyerve bajnoki aranyat is ünnepelhetett. November 4-én az Európai Szuperkupát már Benczur Mártonnal a kispadon ugyan elveszítette az orosz Kirishi ellen, ám decemberben a Magyar Kupa négyes döntőjében előbb az FTC-t, majd a Dunaújvárost ötméteresekkel legyőzve újabb trófeát zsebelt be, hogy aztán a Tippmix Szuperkupában a BVSC ellen győztes ötmétetres párbajjal, újabb kupával zárja az évet.

LEN-kupa, nők, négyes döntő, Tüske uszoda
Döntő
UVSE–Plebiscito Padova (olasz) 7–6 (4–2, 1–1, 2–2, 0–1)

Vezette: Galindo (spanyol), Markopoulou (görög)
UVSE: Gangl – Czigány, Kisteleki H. 2, Szücs, Keszthelyi, Tóth I. 1, Csabai 1. Csere: van der Sloot 2, Hertzka, Kövesdi, Kuna, Takács V. 1. Vezetőedző: Áts Bertalan
PADOVA: Teani – Barzon 1, Queirolo 2, Millo 1, Dara 1, Galardi 1, Robinson. Csere: I. Savioli, Gottardo, M. Savioli, Nencha, Casson. Vezetőedző: Stefano Posterivo

A LEN-kupagyőztes csapat: Czigány Dóra, Csabai Dóra, Gangl Edina, Hertzka Orsolya, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Kövesdi Vivien, Kuna Szonja, Maczkó Lilla, Szücs Gabriella, Sabrina Van der Sloot, Takács Vivien, Tóth Ildikó, vezetőedző: Áts Bertalan

Női Európai Szuperkupa
Kinef-Kirishi (orosz)–UVSE 10–6 (5–3, 2–2, 1–1, 2–0)

Komjádi-uszoda, vezette: Torres (spanyol), Severo (olasz)
KIRISHI: Karnaukh – Zubkova, Prokofyeva 2, Simanovich 4, Krimer, Soboleva 2, Ryzhkova. Csere: Lapina, Khamzaeva 2, Kirilchheva, Iakusheva, Ivanova. Vezetőedző: Alekszander Kabanov
UVSE: Gangl – Czigány 2, Parkes, Szücs, Keszthelyi 1, Sevenich, Csabai 2. Csere: Pap, Gyárfás, Tóth I. 1, Kiss E., Mucsy. Vezetőedző: Benczur Márton



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok