Most az Eger süllyedt el Berlinben, a Szolnok Hollandiában nyert

2017. december 20. 20:55

A BL B-csoportjában az meccset jól kezdő hevesiek is kikaptak a Spandau otthonában – a német együttes 10–9-re nyert. A Szolnok az Alphen otthonában nem hibázott, 17–6-tal hozta el magabiztosan a pontokat.

Pazarul kezdett az Eger: Angelos Vlachopoulos akcióból, majd fórból jegyzett gólt, majd Sztrahinja Rasovics is betalált, így 3–0-ra vezetett Dabrowski Norbert együttese. Negrean ugyan szépített, ám Kovács Gergő akciógólja azt láttatta, hogy a tüzesen, magabiztosan kezdő hevesiek kézben tarthatják ezt a meccset.

A Spandau aztán elkezdett kapaszkodni, megközelítette a vendégeket, ám az egriek rendre képesek voltak válaszolni, avagy voltaképpen 7–5-ös vezetésig nem akadtak különösebb problémák, még egy Baksa László által kivédett, tehát elpackázott ötméteres is belefért.

Hanem innen nagyon megindult a német együttes: Reibel vezérletével még a nagyszünet előtt egyenlített, majd a harmadik menetet 2–0-ra megnyerve már 9–7-re vezetett. A négy zsinórban lőtt gólra a negyedik felvonás elején jött az ötödik (Reibel harmadik találata), 10–7 állt a táblán, bajban volt a támadásban sikertelen Eger.

A tarthatatlan Hárai Balázs igyekezett hátára venni csapatát, két akciógóljával hozta vissza legalább a pontszerzés reményét, ám hiába került 40 másodperccel a vége előtt a labda az egriekhez, hiába kértek időt, nem sikerült a támadás, labdát szerzett a Spandau, majd „lenyelte”, így a Szolnok után a másik magyar csapatot is legyőzte, és egyértelműen bejelentkezett a továbbjutást érő helyek egyikére.

Dabrowski Norbert keserűen és reálisan értékelt az egriek honlapján: „Szomorú vagyok, mert gratulálnom kell a Spandaunak, hiszen sok mindenben fölénk nőtt. Nagyon megnehezedett ezzel a vereséggel a helyzetünk, nincs más lehetőségünk, mint versenyt futni a Herceg Novival, illetve innentől minden hazai meccsünket megnyerni. A Spandau amilyen formát mutat, nem hiszem, hogy hibázni fog idegenben a kisebb csapatok ellen, ezért most már azt gondolom, annak kell szurkolnunk, hogy a montenegróiakat is verjék meg itthon. A kiírás miatt mindegy, hogy hányadik helyen jutsz tovább, a lényeg, hogy ez meg legyen. Nyilván nem ezt vártuk, mert a sorsolásnál mindenki azt gondolta, hogy ez lesz a könnyebb csoport, de látható, hogy a Spandau is nagyon erős csapat lett, mert a Szolnokot és minket is meg tudott verni egy-egy góllal.”

A csoport másik magyar érdekeltségű mérkőzésén a Szolnok is 4–1-gyel nyitott vendégként, és nem is engedte ki a kezéből a mérkőzést. Igaz, ellenfele nagyságrendekkel gyengébb erőt képviselt, hiszen a csoport utolsó helyén álló holland Alphen állt a túloldalon. A hazaiak becsületére legyen mondva, szívósan küzdöttek, visszajöttek két gólra (3–5), ám Kardos Gergely előtt később keményebben védekeztek a szolnokiak, akik teljesen „szétnyitották” a meccset. Milan Alekszics, Andrija Prlainovics és Aaron Younger vezérletével vezettek már 12–5-re is. A végén tovább nőtt a különbség, a parti végül 17–6-os szolnoki diadallal ért véget.
 
Férfi Bajnokok Ligája, főtábla, 5. forduló
B-csoport
Spandau 04 Berlin (német)–ZF-Eger 10–9 (3–4, 4–3, 2–0, 1–2)
Gólszerzők:
Reibel 3, Negrean 2, Stamm 2, Gielen, Dedovics, Pjesivac, ill. Hárai 3, Vlachopoulos 2, Rasovics, Hosnyánszky, Kovács G., Bedő
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

AZC Alphen (holland)–Szolnoki Dózsa 6–17 (1–4, 4–5, 1–5, 0–3)
Gólszerzők:
Indjic 2, M. Filipovics 2, Corics, van Mil, ill. Younger 4, Alekszics 3, Prlainovics 3, Jansik D. 2, Hangay Z., Bátori, Csuk, Kis G., Fülöp
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További eredmények
CN Sabadell (spanyol)–Steaua Bucuresti (román) 10–11
Jadran Hercegnovi (montenegrói)–Pro Recco (olasz) 5–15

Az állás
1. Recco 12 (64–26)
2. Szolnok 12 (67–33)
3. Spandau 12 (53–42)
4. Jadran Hercegnovi 10
5. Eger 7
6. Sabadell 3 (40–62)
7. Steaua 3 (27–56)
8. Alphen 0



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok