Őrült izgalmak után az UVSE ötméteresekkel megnyerte a kupát!

2017. december 10. 19:13

A WATERPOLO.HU Női Magyar Kupa fordulatos fináléjában Benczur Márton csapata 10–10-re végzett Dunaújvárossal, s végül ötméteresekkel győzött.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Nem csupán gólokkal lehet kiemelkedőt nyújtani, bizonyította ezt be az első negyedben a BVSC elleni elődöntőben hatszor eredményes Gurisatti Gréta. A válogatott játékosról háromszor állítottak ki az UVSE-ből, ebből ráadásul kétszer a születésnapját ünneplő Keszthelyi Ritát, ami nem kis fejtörést okozhatott Benczur Márton vezetőedzőnek. Az már egy másik kérdés, hogy Gurisatti aktivitása ezen kívül nem sokat hozott a dunaújvárosi konyhára, lévén a fórok közül csak egyet használtak ki, amikor Szilágyi Dorottya célzott pontosan. Máskülönben Gangl Edina védett remekül, avagy nem volt egyszerű dolga a trónkövetelőnek. Már csak azért sem, mert az UVSE támadásai ültek: Parkes Rebecca ejtése, majd Vivian Sevenich ötösét értő forgatása (belőtte Szücs Gabriella) volt szemet gyönyörködtető. Illetve a negyed végén az utolsó támadásra két hibája ellenére beküldött Keszthelyi bizonyította klasszisát – ezzel ment 3–1-re a címvédő.

Érdekesség, hogy aztán a második menet sem indult jó kiállítás szempontjából az UVSE-nek, hiszen Szücs is összeszedte a második személyi hibáját, s pluszban Horváth Brigitta szépíteni tudott. De átellenben Sevenich pontos balosát jegyezhettük fel, így újra kettővel vezettek a fővárosiak. Sőt miután az újvárosiak fórját (szerezte ismét Gurisatti) Gangl hatástalanította, majd Pap Mónika szerzett, s Tóth Ildikó tett be egy büntetőt, már 5–2 állt a táblán.

Mihók Attila kapust cserélt, beküldte Laura Aarts helyett Kiss Alexandrát, hátha sikerült felrázni védelmét – valljuk be, sokkal jobb ezt követően sem lett. Tetézte az újvárosi bajokat, hogy Gurisatti is begyűjtött két kiállítást (az elsőnél párban küldték ki Sevenich oldalán, majd szólóban is kapott egyet), az UVSE-ben pedig a Keszthelyi, Szücs kettős ültetése miatt beküldött társak váratlanul léptek elő főszereplővé: az említett Pap Mónika ötöst érő bruszt mellett gólt lőtt a kupadöntőn Mucsy Anna Mandula is. Garda Krisztina igyekezett tartást adni csapatának, akciógóllal és értékesített büntetővel jelentkezett, sőt Horváth gyönyörű centermunkája is gólt ért – igen ám, de időkérés után Parkes betett egy fórt, így nagyszünetben 7–5-re vezetett az UVSE.

Térfélcsere után Sevenich laposa csúszott be Kiss hóna alatt, majd Gurisatti brusztolt ki egy ötméterest, amelyet Vályi Vanda értékesített. Szilágyi lövése a blokkról pattant meg, s csapta be Ganglt – visszajött 8–7-re a Dunaújváros. Sőt Kiss védte Mucsy ziccerét, az egyenlítésért támadott Mihók Attila csapata – Garda lövését azonban blokkolták. Másodi kísérletre összejött a 8–8: Szilágyi bombája akadt be.

Így a negyed közepén voltaképpen új meccs kezdődött. Benczur Márton reagált azonnal, két-két hiba ide vagy oda, beküldte Keszthelyit és Szücsöt is. Gyaníthatóan ettől igencsak határozottabb lett az UVSE védekezése, nyilvánvalóan potenciálisan veszélyesebb a támadójátéka – ez utóbbit jelezte, hogy a csapatkapitányra, Csabai Dórára juthatott talán kevesebb figyelem, ő pedig kétszer is nagy gólt ragasztott a kapuba. Az újvárosiak nem bírtak Gangl Edinával, aki emberhátrányban kétszer védte Szilágyi kísérleteit, pluszban egy másik helyzetben Garda helyezte túl lövését, és csattant a labda a kapufán.

Így 10–8-as előnnyel kezdte az UVSE a záró menetet, amelyben Garda lőtt ismét lécre egy fórt, majd a megúszó Mucsy egy az egyben nem bírt Kissel – ez sokkba került, mert rögvest megkontrázta mindezt a Dunaújváros, Szilágyi pedig nem hibázott. De még többe került egy újvárosi hiba: a megúszó Vályi Vanda átette a labdát a túloldalra, ahol Gurisatti az üresen tátongó kapu helyett a fára lőtt – majd fáradtsággal vegyített dühében odacsapott egyet Sevenichnek – végleg kiállították…

Más kérdés, az UVSE nem tudott élni a fórral, sőt ellenfele négyszer is támadhatott az egyenlítésért – a negyediknél Garda fórban élni tudott a lehetőséggel, így 1:06-tal a vége előtt 10–10-re álltak a felek. A nagy őrületben Tóth Ildikó szerzett egy kiállítást centerben, az UVSE pedig időt kért. A fórmegjátszás nem sikerült, Keszthelyi lövése a hosszú kapufán csattant, így a győzelemért támadott a Dunaújváros. Nem járt sikerrel, így ötméteresek következhettek.

Ebben előbb Szücs rontott (Aarts védett), majd a túloldalon Horváth a fára, Brezovszki Gerda pedig mellé lőtt, s miután az UVSE másik négy játékosas (Csabai, Sevenich, Tóth, Keszthelyi) pontos volt, az UVSE a Ferencváros után a Dunaújváros ellen is megnyerte az ötméteres párbajt, azaz megvédte címét. A Dunaújvárosnak az ezüstérmeket, az UVSE-nek az aranyérmeket és a kupát Hesz Máté, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára és Bíró Attila, női válogatottunk szövetségi kapitánya adta át.

WATERPOLO.HU Női Magyar Kupa, Döntő
UVSE–DUNAÚJVÁROSI EGYETEM-MAARSK GRAPHICS 10–10 (3–1, 4–4, 3–3, 0–2) – ötméteresekkel 4–2
Komjádi-uszoda, vezette: Berki A., Fodor R.
UVSE:
Gangl – Parkes 2, Szücs G. 1, Keszthelyi 1, Sevenich 2, Tóth I. 1, Csabai 2. Csere: Mucsy 1, Pap Méda, Gyárfás, Kiss E.,, Takács V., Pap Mónika. Vezetőedző: Benczur Márton
DUNAÚJVÁROS: Aarts – Szilágyi 4, Gursatti, Horváth B. 2, Garda 3, Ziegler, Vályi F. Csere: Luka, Mahieu, Huszti, Vályi V .1, Brezovszki, Mchunu, Kiss A. (kapus). Vezetőedző: Mihók Attila

(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok