Gurisatti Gréta volt a vezér: finálét vívhat a Dunaújváros

2017. december 09. 13:12

A WATERPOLO.HU Női Magyar Kupa első elődöntőjében Mihók Attila csapata 10–7-re legyőzte a BVSC-t, így vasárnap 17:45-től a serlegért játszhat.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

„Gratulálok!”

Az első elődöntő előtt az egyik leggyakrabban elhangzott mondata volt a Komjádi-uszodában. A lelátón ülő Czigány Dórának szólt, akihez szinte mindenki odament gratulálni. A kisbabát váró Európa-bajnok szakkommentátorként ténykedett aztán a Dunaújváros–BVSC partin – természetesen UVSE pólóban.

S hogy mit látott? Az első negyedben válogatott csapattársa, Gurisatti Gréta lőtt csak gólt: egy átlövés után ötméteresből volt eredményes, amelyet a megúszó Vályi Vanda harcolt ki. Ezen kívül kihagyott két emberfórt a Dunaújváros, mindkétszer Tóth Eszter védett, aki mindkétszer a kipattanónál is résen volt. A BVSC? Szintén kihagyott kért fórt, Laura Aarts a helyén volt, ezen kívül Máté Zsuzsanna a fára lőtte a Gyöngyössy Anikó által kiharcolt ötöst.

Petrovics Mátyás kínja a folytatásban sem enyhültek, hiszen a második negyed elején egy perc alatt két emberelőnyös helyzetbe hibázott bele csapata, amely védekezésben ugyan stabil volt, ám hiányoztak a lőtt gólok. S miután Szilágyi Dorottya belőtt egy újvárosi emberelőnyt, már 3–0 állt a táblán. A zuglóiak szakvezetője időt kért, ami bejött, mert Koncz Laura „betett” egy fórt, ám hamar visszaállt a háromgólos különbség, hiszen Vályi Vanda összehozott még egy büntetőt, amelyet ismét gólra váltott Gurisatti. Mindkét oldalon kimaradt még egy emberelőny, így 4–1-gyel cseréltek térfelet a felek.

Fordulás után nagyot változott a játék képe: határozottabb lett a BVSC, amely a védelem és Tóth Eszter stabilitása mellett támadásban is veszélyesebbnek tűnt, legalább is a három szerzett gól is erről árulkodik. Hertzka Orsolya és a falból kiemelkedő Gyöngyössy jegyzett gólt fórból, Máté akcióból – utóbbi ráadásul hátárnyban fontos pillanatban blokkolt. Átellenben Vályi Vanda célzott pontosan előnyből, ezen kívül nem sokra mentek az újvárosiak.

A negyedik negyed elején azonban villant egyet Gurisatti, gyönyörű akció-csavargólja a 6–4-et jelentett csapatának. Amit a BVSC felépített a harmadik menetben, hamar lerombolta, lévén Horváth Brigitta is eredményes volt, így egy perc alatt növelte kettővel előnyét Mihók Attila együttese, s vezetett 7–4-re.

Innen pedig nem volt visszaút. Mindent megtettek a fővárosiak, Hertzka és Farkas Tamara nagy góljával 2:23-mal a vége előtt feljöttek 7–6-ra, ám ekkor Horváth lőtt be egy szabaddobást, majd a mezőny legjobbja, Gurisatti csavart a kapuba, eldöntve ezzel mindent. Farkas Kata szépített, Gurisatti remek góllal feltette a koronát a teljesítményére, így végül 10–7-re nyert a Dunaújváros, amely vasárnap 17:45-től a serlegért küzdhet.

"A meccs első felében abszolút érvényesült az a játékrendszer, amelyet kitaláltunk, így egy gólon tudtuk tartani a remek erőkből álló BVSC-t. A harmadik negyedet ugyan elveszítettük, de szerintem ekkor biztosítottuk be magunkat, mert megóvtuk azokat a játékosokat a kipontozódástól, akik a negyedik negyedben el tudták dönteni a mérkőzést" - értékelt Mihók Attila, a dunaújvárosiak mestere.

Petrovics Mátyás, a BVSC szakvezetője érthetően csalódottabban összegzett: "Kétszer veszítettük el a meccset. Elveszítettük az elején, amikor nem lőttük be a lehetőségeinket, és elengedtük a Dunaújvárost könnyű gólokkal, és a végén, amikor már jól játszottunk, de olyan akciógólokat kaptunk egy az egyben, amilyeneket ilyen szintű mérkőzésen nem lehet. Elfáradtunk abban, hogy állandóan kapaszkodnunk kellett."
 
A BVSC játékosai Hesz Mátétól, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkártól vették át a Magyar Kupa bronzérmeket.
 
WATERPOLO.HU Női Magyar Kupa, Négyes döntő, Budapest, Komjádi-uszoda
Elődöntő
Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics–BVSC-Zugló Diapolo 10–7 (2–0, 2–1, 1–3, 5–3)
Gólszerzők:
Gurisatti 6, Horváth B. 2, Szilágyi, Vályi V., ill. Hertzka 2, Farkas K., Farkas T., Koncz, Máté, Gyöngyössy
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok