Megjelent a Sport 2017 – 37 oldal vízilabdával!

2017. december 01. 16:59

A Magyar Olimpiai Bizottság ma megjelent évkönyvében külön anyagot olvashatnak a férfi- és női válogatott vb-szerepléséről, a Szolnok BL-győzelméről, illetve exkluzív képekkel tálalt hosszú interjút Märcz Tamással, Nagy Viktorral és Vámos Mártonnal.

Ajánljuk karácsonyi ajándéknak, és mindenkinek, aki szereti a sportot, aki szereti í vízilabdát. Az 512 oldalas Sport 2017 évkönyvben ráadásul 37 oldal vízilabdát találni. Zseniális exkluzív fotók, interjú Märcz Tamással, Nagy Viktorral, Vámos Mártonnal, visszaemlékezést a vb-re, a bajnokságra és a BL-re is.
„Soha nem gyűjtöttem, mégis néhány példánytól eltekintve az összes megvan. Az első még a Los Angeles-i olimpia után készült el, de azt bezúzták, így a szöuli játékokat követően jelent meg az első” – mondta a sajtótájékoztatón Kulcsár Krisztián MOB-elnök, aki a sport szempontjából jónak minősítette a 2017-es esztendőt, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a 2018-as még jobb lesz.

A sportvezető szerint az első köszönet azoknak jár, akikről írtak, s azt kívánta a sportújságíróknak, hogy legyen muníció jövőre is a kötet megalkotásához, amelyben remélhetőleg akár olimpiai érmek is szerepelnek majd.

„Nagyon szeretek MOB-elnök lenni, az egyik legvonzóbb része sporteseményekre járni, de nem az utazás, hanem a sikerek miatt. Sokkal jobb az egyetemes sportért, a magyar sportért dolgozni, mint kizárólag egy sportágért” – jelentette ki a korábbi vívó.

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke azt emelte ki, hogy a sportújságíró feladata méltóképpen közvetíteni az emberek felé azt a katartikus élményt, amit a sport jelent.

„Az évkönyv időtálló és van létjogosultsága. A MOB prioritásként kezeli a kötetet” – mondta Szöllősi.

A sportolók részéről Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó arról számolt be, hogy azt hitte, a nagy figyelem pár hét után lecseng az augusztusi sporttörténelmi sikere után, de az még most is tart. Hozzátette, jó élmény volt átélni.

„A sikert nem kívánni kell, hanem dolgozni érte” – zárta szavait az Universiade-győztes sportoló, aki távlati céljaként a 2020-as, tokiói olimpiát jelölte meg.

A sajtótájékoztatón kiderült, 71 szerző írta az 512 oldalas könyvet, amelyben 600 fotó és 18 interjú szerepel. A kötet ára 7940 forint.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok