MK-négyes döntő, utána Recco, Sabadell, Brescia

2017. november 30. 12:48

A rosszul sikerült szerdai Bajnokok Ligája forduló után sincs megállás: a Szolnok, az Eger és az OSC a hétvégén a Ferencvárossal egyetemben a kupagyőzelemért játszik a Komjádi-uszodában, majd jövő héten lehet javítani a BL-ben is, ráadásul mindhárom együttes otthon szerepel.

Tóth Márton és társai Barcelonából szomorúan térhettek hazai, de jön az újabb megméretés: szombaton ismét összekerülnek az Egerrel, méghozzá az MK-elődöntőben - Fotó: Fehér Anna

Az OSC-nek nem volt esélye ezúttal a Barceloenta ellen, az Eger roppant kiélezett, feszült meccsen voltaképpen igazságos döntetlenre végzett a Jadran Hercegnovi otthonában, míg a Szolnok rossz napot kifogva szenvedett egygólos vereséget Berlinben – miként Cseh Sándor fogalmazott, megérdemelten nyert a Spandau. Összefoglalók a LEN jóvoltából alább.

A Bajnokok Ligája harmadik fordulója tehát nem a magyar csapatok sikereiről volt hangos, ami azzal is együtt járt, hogy a két csoportban már nem reprezentánsaik állnak az élen. Viszont a tabellákra pillantva az is kijelenthető, nagy a tülekedés a jobb pozíciókért, annak ellenére, hogy a genovai döntőbe a rendező Recco mellett még hét csapat kvalifikálja magát.

Ahogy mondani szokták, sok idő nincs a sebek nyalogatására, hiszen szombaton a BENU Magyar Kupa négyes döntője következik a Komjádi uszodában, méghozzá Eger–OSC és Szolnok–FTC elődöntővel, hogy aztán másnap a finálé következzen – nem véletlen, hogy a szakvezetők sokkal inkább már ezzel foglalkoznak. Teszik mindez úgy, hogy tudják, jövő héten a Bajnokok Ligájában is folytatódnak a küzdelmek, nem akármilyen partikkal.

December 9-én, szombaton mindhárom csapatunk otthon szerepel: a Szolnok a Reccót fogadja várhatóan nem akármilyen meccsen, az Eger a Sabadell ellen indul harcba kötelezőnek mondatott három pontért, míg az OSC a pillanatnyilag hatodik helyen álló Bresciával vív kulcsfontosságú csatát.


Férfi Bajnokok Ligája, főtábla, 3. forduló
A-csoport



CNA Barceloneta (spanyol)–A-Híd-OSC-Újbuda 12–6
Waspo Hannover (német)–Jug Dubrovnik (horvát) 6–13
Partizan Beograd (szerb)–Dinamo Moszkva (orosz) 10–14
AN Brescia (olasz)–Olympiakosz Pireusz (görög) 6–7

Az állás
1. Olympiakosz 7
2. Jug Dubrovnik 6 (40–23)
3. OSC 6 (25–26)
4. Dinamo Moszkva 6 (35–38)
5. Barceloneta 4
6. Brescia 3 (18–20)
7. Hannover 3 (21–27)
8. Partizan Beograd 0

Következik
4. forduló, december 9., szombat

Dinamo Moszkva–Waspo Hannover, 19:15
Jug Dubrovnik–CNA Barceloneta, 18:30
A-Híd-OSC–Újbuda-AN Brescia, 20:30
Olmypiakosz Pireusz–Partizan Beograd, 17:30

B-csoport


Spandau 04 Berlin (német)–Szolnoki Dózsa 10–9

Pro Recco (olasz)–Steaua Bucuresti (román) 15–6
CN Sabadell (spanyol)–AZC Alphen (holland) 12–10


Jadran Hercegnovi (montenegrói)–ZF-Eger 4–4

Az állás
1. Recco 9
2. Jadran Hercegnovi 7
3. Szolnok 6 (40–18)
4. Spandau 6 (26–28)
5. Eger 4
6. Sabadell 3 (25–37)
7. Steaua 0 (12–38)
8. Alphen 0 (18–45)

Következik
4. forduló, december 9., szombat

Steaua Bucuresti–Jadran Hercegnovi, 19:30
ZF-Eger–CN Sabadell, 18:30
AZC Alphen–Spandau 04 Berlin, 20:30
Szolnoki Dózsa–Pro Recco, 18:30



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok