Háromgólos előnyben az FTC

2017. november 24. 21:48

A BENU Férfi Magyar Kupa negyeddöntőjének népligeti összecsapásán Varga Zsolt együttese 12–9-re győzte le a Miskolcot.

Janik Szilárd lőtte az FTC első gólját - Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

A két Euro Kupa-negyeddöntős csapat MK-negyeddöntőjének első felvonását jól kezdte a Miskolc, Vadovics Viktor és Halek Márton akciógóljaival 2–1-re vezetett, ám a hazaiak eztán belelendültek. 4–2 után ugyan még Sánta Dániel góljával, illetve kiharcolt, Alex Bowen által értékesített ötméteresével egyenlített a vendégcsapat, ám a nagyszünetre 8–5-tel mehetett a Ferencváros, köszönhetően többek között az ötgólos Varga Dénes aktivitásának.

A Miskolc erejét bizonyította, a harmadik negyedben ismét közel került a fővárosaikhoz (Bowen talált be harmadszor, majd a szintén aktív Sánta villant), ám amikor szorult a hurok, jött az addigi 0/5-tel álló Vámos Márton szokásos szabaddobásgólja, Szlobodan Nikics fór és akciógólja, nyitotta az ollót a Fradi. Sike József együttese mindazonáltal igyekezett stabil maradni, betalált Vadovics, majd a negyedik negyed végén – amikor Német Toni akciógóljával 12–8 állt a táblán – Szasa Misics is, így három lett közte. Folytatás vasárnap (16 óra) Miskolcon.

BENU Férfi Magyar Kupa, negyeddöntő
1. mérkőzés
FTC-PQS Waterpolo–PannErgy-Miskolci VLC 12–9 (4–2, 4–3, 3–3, 1–1)
Gólszerzők:
Varga Dénes 5, Nikics 2, Manhercz, Vámos, Jansik Sz., Mitrovics, Német, ill. Bowen 3, Sánta 2, Vadovics 2, Halek, Misics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

A további program
1. mérkőzések
2017. november 25., szombat

Kaposvári VK–ZF-Eger, 16:00
VasasPlaket–A-Híd-OSC-Újbuda, 18:00
Racionet-Honvéd–Szolnoki Dózsa, 19:00
2. mérkőzések
2017. november 26., vasárnap

Szolnoki Dózsa–Racionet-Honvéd, 16:00
PannErgy-Miskolci VLC–FTC-PQS Waterpolo, 16:00
ZF-Eger–Kaposvári VK, 18:00
A-Híd-OSC-Újbuda– VasasPlaket, 19:00

A páros meccsek győztesei kerülnek a négyes döntőbe, amelynek sorsolását november 27-én, hétfőn 12:00 órakor tartják. Majd jöhet a várva várt két elődöntő december 2-án, illetve a finálé december 3-án a Komjádi-uszodában! Jegyeket 990 forintos áron a tex.hu oldalon lehet váltani. A jegyek szektorokba, nem számozott székekre szólnak, így a helyek elfoglalása majd érkezési sorrendben történik a szektorokban.
BENU Férfi Magyar Kupa
Négyes döntő, 2017. december 2–3., Budapest, Komjádi-uszoda

Elődöntő – december 2., szombat, 16:00 és 17:45
Döntő – december 3., vasárnap, 17:45



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok