A Népligetben három góllal nyert a Szolnok

2017. november 18. 19:07

Az E.ON férfibajnokság csúcsrangadóján Cseh Sándor együttese 11–8-ra győzte le a Ferencvárost.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

A csúcsrangadó – miként az összes hétvégi mérkőzés – az 1948-as londoni olimpia ezüstérmes csapatának 92 évesen elhunyt játékosa, Holop Miklós emléke előtt adózva egyperces gyászszünettel kezdődött.

A bemutatás után Nyíri Zoltán, a Ferencvárosi Torna Club operatív igazgatója adott át emlékplakettet a századik bajnoki mérkőzésén szereplő Manhercz Krisztiánnak, Jansik Szilárdnak, Német Toninak és a kétszáz ob I-es meccsét is lejátszó Vámos Mártonnak.

A rendes játékidőben 6–6-os döntetlent hozó Európai Szuperkupa után (amelyet a Szolnok emlékezhetünk, ötméteresekkel nyert meg) találkoztak újra felek – roppant feszülten. Itt is, ott meglepő hibák jellemezték az első negyedet, fórokban sem találták a ritmust – igaz, tegyük hozzá, Gárdonyi András és Nagy Viktor is védett azért nagyokat, előbbi speciel Andrija Prlainovics ötösét is kiütötte. Öt perc után jött az első gólt, Jansik Szilárd révén, ezt Aaron Younger átellenben fórból egyenlítette ki.

A történtek fényében meglepőnek hatott, hogy a második negyed első támadása mindkét oldalon eredménnyel járt (Vámos Márton, majd Younger átlövése után került a labda a kapuba), ám aztán csakhamar visszaállt a korábban látott metódus. Nagy kérdés volt, ki lép a megnyugvás állapotába, ki lesz türelmesebb, hiszen érezhető volt, ez kincset érhet ezen a meccsen. Nos, ha nem is beszélhettünk hibátlan Szolnokról, de Cseh Sándor együttesének csak sikerült a nagyszünetre kettővel ellépni – Milan Alekszics lábtempója (is) bizonyította klasszisát, a fór letelte után lőtt a rövid felsőbe, majd ugyan kihagyott egy kettős fórt a vendég alakulat, Prlainovics is meglőtte a magáért. Sőt labdája volt előnyben az 5–2-höz is a címvédőnek, ám Zalánki Gergő lövését a kapufa hárította. A hazaiaknak eközben semmi sem sikerült, nem akadt senki, aki lendületet adott volna csapatának, így mondhatjuk, jókor jött a nagyszünet Varga Zsoltnak, hogy kibillentse csapatát ebből az állapotból.

Nikola Jaksics mindenestre bombagóllal igyekezett a harmadik negyed elején lökést adni az FTC-nek, ám Prlainovics szabaddobása állította vissza a kétgólos különbséget. Sőt a 6–3-ért támadott a Szolnok fórban, de hibázott, ami sokba került: a túloldalon Vámos lövése Alekszics kezén kapott gellert, s csapta így be Nagy Viktort. Ferencvárosi kollégája, Gárdonyi újabb ötméterest védett (Kis Gábor harcolta ki, Alekszics lőtte), ő és a második találatát jegyző, elől és hárul is remeklő Jansik Szilárd volt kiemelhető a Fradiban. Csapata szempontjából a legjobbkor villant egyet újra Prlainovics, harmadik gólja révén 6–5-tel ment el a Szolnok az utolsó pihenőre.

Vámos egyenlített, de Younger ismét visszavette a bajnoknak a vezetést, ha nem is hibátlan játék, de hatalmas küzdelem zajlott a Népligetben. Ebben aztán Stefan Mitrovics révén egyenlített újra az FTC, ám ezzel el is lőtte az összes puskaporát. Pontosabb, higgadtabb volt a Szolnok: Zsivko Gocics, Younger, majd Bátori Bence vette be Gárdonyi kapuját, így 10–7-re lépett meg a vendég együttes. A végén még Madaras Norbert szépített, de a centerben tarthatatlan,450. ob I-es meccsén is nagyot melózó Kis Gábor akciógóljával tett pontot mindenre. A Szolnok 11–8-ra nyert, és magabiztosan, százszázalékos mérleggel vezeti a B-csoportot.

„Idegesen kezdtük a mérkőzést, pedig megvoltak a helyzeteink, amelyeket azonban nem használtunk ki. A Szolnok átvette az irányítást, így rohannunk kellett az eredmény után. Óriási szívvel kétszer is ki tudtunk egyenlíteni, de a végére mentálisan elfáradtunk” - értékelt Varga Zsolt, az FTC vezetőedzője.

Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője így fogalmazott: „Az előző két napban rengeteget dolgoztunk a taktikán, ebből sokat vissza is kaptam a csapattól. Voltak azért olyan hiányosságok, amelyek miatt okolhattuk volna magunkat, ha nem nyerünk, és akadt egy-két játékos, aki még nem azon a szinten játszott, ahogyan azt elvárom tőle.”


E.ON férfibajnokság, alapszakasz, 7. forduló
A-csoport
FTC-PQS Waterpolo–Szolnoki Dózsa 8–11 (1–1, 1–3, 3–2, 3–5)
Gólszerző:
Vámos 3, Jansik Sz. 2, Jaksics, Madaras, Mitrovics, ill. Younger 4, Prlainovics 3, Alekszics, Gocics, Bátori, Kis G.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Az állás
1. Szolnok 24 (8 mérkőzés)
2. BVSC 13
3. FTC 12 (5 mérkőzés)
4. Vasas 11 (6 mérkőzés)
5. Debrecen 6 (63–83)
6. AVUS 6 (57–96)
7. Kaposvár 3
8. UVSE 1

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok