A konkurenciaharc segítsége

2017. november 14. 17:26

„Sok a fiatal a keretben, nekik nyilvánvalóan még sokat kell fejlődniük, hogy elérjék a nemzetközi szintet, ugyanakkor fényesen igazolják, nem véletlenül vannak itt. Arról nem beszélve, hogy azok sem kényelmesedhetnek el, akik biztosabbnak érzik a helyüket” – Märcz Tamás a véget ért keretedzésről.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

Meglehetősen jó hangulatban fejeződött be kedden a kétnapos válogatott összetartás. Az edzés végén az UNICEF jóvoltából tíz gyermek érkezett a BVSC serdülő csapatától, akik a példaképekkel pólózhattak együtt – ők pedig minden tekintetben igyekeztek felejthetetlenné tenni ezeket a perceket. Kovács Gergő a Märcz Tamás által jóindulattal befújt ötméteresnél „kiemeléssel” segítette a lövőt, Manhercz Krisztián is aktívan, sok mosolyt kiváltva játszott a kicsikkel, akik a végén csapatkép erejéig is összeállhattak a nemzeti csapat keretével.

A móka és a fényképeszkedés után a szövetségi kapitány néhány mondatot szólt még csapatához, majd közös taps jelezte, mindenki elégedetten távozhat az uszodából.

„Jó kis összetartás volt, a hangulat extra jó a válogatottban, szeretnek ide jönni a játékosok – fogalmazott Märcz Tamás. – Annak ellenére, hogy elképzelhető, a fél szemük már a hétvégi fontos rangadókon van, erre a két napra is odatették magukat. Hétvégén ellenfelek lesznek, de a hét elején is jó barátokként beszélgetnek itt – a folyamatos jó viszonyt év közben is igyekszünk fenntartani, hogy majd a nyáron magasabb szintről kezdhessünk a munkát.”

Az FTC–Szolnok és az OSC–Eger bajnoki csatákra utaló kapitány fontosnak tartotta megemlíteni, hogy „Kiemelten kezeltük, hogy a három edzésen ne sérüljön meg senki. Amennyire lehetett vigyázni a játékosokra, annyira vigyáztunk. Ehhez hozzátartozott a megfelelő bemelegítés, ráhangolódás, minimalizáltuk a kontaktokat, hogy ne legyenek súlyos összecsapások. A kétkapus meccseken is sokat cseréltünk, ezért is volt jó a magas létszám. Komoly pulzus, szívritmus teszteket is végeztünk a stábbal, aminek az eredményét átadjuk majd a játékosoknak, sőt a klubedzőknek is, ha igénylik. Az ilyen mérések rendkívül hasznosak lehetnek, a jövőben is gyűjtjük majd az adatokat.”

Tekintettel arra, hogy az előző hónapban is voltak összetartások, adódik a kérdés: mennyivel lát tisztában a jövőt illetően a kapitány? Íme, a válasz: „Úgy látom, vannak olyan dolgok, amelyek a közös gyakorlásokon, kétkapus tréningeken is sokat elmondanak egy-egy játékosról. Sok a fiatal a keretben, nekik nyilvánvalóan még sokat kell fejlődniük, hogy elérjék a nemzetközi szintet, ugyanakkor fényesen igazolják, nem véletlenül vannak itt. Arról nem beszélve, hogy azok sem kényelmesedhetnek el, akik biztosabbnak érzik a helyüket – ez a konkurenciaharc egyértelműen jót tesz a válogatottnak.”

Szóba került, hogy az elmúlt hónap végén edző „csikócsapat” játékosai sincsenek elfelejtve, sőt – „A kör nem zárult be, szinte biztos, hogy abból a keretből többen kapnak majd még meghívót a későbbiekben. Most a beugró Szakonyi Dániellel együtt huszonkét játékos vett részt az edzéseken, de a noteszem ennél jóval több nevet tartalmaz. Decemberben, a Világliga-meccs előtt legalább három kétkapus mérkőzést játszunk majd otthon Kanadával, ezeken többen is szerepet kapnak majd. Utána hirdetem majd ki azt a tizenhárom nevet, akik ott lesznek a hollandiai mérkőzésen. Hogy milyen átfedés lesz, a jövő zenéje.”

Kiemelendő, hogy a keret védőjátékosai (is) jó benyomást tettek a kapitányra – a poszttal kapcsolatosan kérdésünkre, miszerint „Azért nem voltak még tagjai egyik keretnek sem a korábbi évek jól ismert bajnokai, mert az ő képességeikkel tisztában van?”, így felelt: „Kétségtelen, a védőink nem fiatalok, időszerű lenne, ha a helyükre lépnének a fiatalok, főleg azért, mert ciklusban gondolkodunk. Jelenleg valóban több fiatal kap lehetőséget a bizonyításra, meglátjuk, miként élnek ezzel. Pozitív benyomást tettek rám az edzéseken és a klubjukban is, de hogy mikor veszik át a stafétabotot, egyáltalán átveszik-e, a jövő kérdésre. Mindenesetre az ismert válogatott játékosok bármikor behívhatóak, akkor is, ha nincsenek keretedzésen.”

Férfiválogatott, keretedzés - 2017. november 13-14., Budapest
A meghívottak:
Kapusok: Csoma
Kristóf (Miskolc), Nagy Viktor (Szolnok), Szakonyi Dániel (BVSC), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Eger), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Eger), Burián Gergely (Vasas), Erdélyi Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Jansik Szilárd (FTC), Kovács Gergő (Eger), Kovács Péter (BVSC), Lőrincz Bálint (Eger), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Nagy Ádám (Miskolc), Salamon Ferenc (OSC), Sedlmayer Tamás (FTC), Török Béla (BVSC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok