Pengeélen táncolt, de aztán győzött az OSC!

2017. november 08. 21:42

Petik Attila együttese a szezon első hazai BL-meccsén hatalmas csatában, utolsó másodperces góllal 8–7-re legyőzte a német Hannovert.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Nyilvánvaló volt, hogy nehéz lesz. De hogy ennyire… A Hannover legyőzte a nyitányon a Bresciát, otthon lassan üzembiztosan veri a Spandaut, ám az OSC így is egyértelműen a három pont reményében várta ellenfelét a Nyéki-uszodába. Oda, ahol a Brguljan-góloknak általában örülni szoktak – de nem szerdán…

Nem, hiszen a nagyszünetben hármat is Darko jegyzett, Draskónak a testvére, aki történetesen a német együttest erősíti. Betalált ugyan az OSC montenegróija is, de ez kevés volt – 4–3-ra a rivális vezetett.

Ki kell emelni még a kapusát, Schenkelt, aki – be kellett látni – bravúrosabbnál bravúrosabb védéseket mutatott be, avagy Seman, Ubovics vagy Tóth Márton hiába hozta a fórokat, ha a lövések nem mentek be. Még jó, hogy hátul Petik Attila csapata is hozta magát, azaz legalább a különbség nem nőtt. Aztán nagy nehezen sikerült az egyenlítés – mindez úgy, hogy Schenkel a kapufáról visszapattanó labdát nem tette ki gyorsan, a rátámadó Randjelovics pedig a kezével együtt besodorta a kapuba… Igen ám, de a Hannover nem tört meg, így végül 5–5-tel mentek a felek a záró negyedre.

Amely aztán nem úgy kezdődött, ahogy szerettük volna, ahogy a lelátón helyet foglaló Märcz Tamás, Németh Zsolt kettős is szerette volna, hiszen Darko Brguljan és Radovic góljaival meglépett 7–5-re a vendég együttes. Drasko Brguljan hozta vissza a reményt, majd ugyanő 52 másodperccel a vége előtt egyenlített. Átellenben kapott még egy fórt a Hannover, időt kért, ám elhibázta a helyzetet. A nagy őrületben sietett előre az OSC, és akarása győzelmet ért: Ubovics lőtt, és a labda Darko Brguljan kezeiről a dudaszó pillanatában került a kapuba.

„Kívülről biztos látványos volt, de én nyugodtabb meccsnek jobban örültem volna. Nagyon kemény volt, a harmadik negyedig hátul is hibáztunk, a helyzetkihasználásunk pedig katasztrofális volt. De minden dicséretet megérdemelnek a fiúk, mert a sírból hozták vissza az utolsó három percben mínusz kettőről a meccset. Reméljük, sokat számít majd még ez a három pont” – értékelt Petik Attila vezetőedző megkönnyebbülten.

Férfi Bajnokok Ligája, főtábla, 2. forduló
A-csoport
A-Híd-OSC-Újbuda–Waspo Hannover (német) 8–7 (2–2, 1–2, 2–1, 3–2)
Gólszerzők:
Drasko Brguljan 3, Randjelovics 2, Ubovics 2, Salamon, ill. Darko Brguljan 4, Sekulics, Bukowski, Radovic
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További mérkőzések
Jug Dubrovnik (horvát)–Partizan Beograd (szerb) 16–5
Olympiakosz Pireusz (görög)–Dinamo Moszkva (orosz) 17–9
AN Brescia–CN Barceloneta (spanyol) 6–5



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok