Tripla hazai következik a Férfi Bajnokok Ligájában

2017. november 07. 18:42

Az Eger az olasz Pro Reccót, a Szolnok a román Steauát, az OSC pedig a német Hannovert fogadja a BL-ben.

Fotó: Fehér Anna

Három mérkőzés, kilenc magyar pont – tökéletes volt a Férfi Bajnokok Ligája nyitánya. Szeretnénk, ha szerdán este hat meccs, 18 pontról számolhatnánk be, ami nem csak jól hangozna, hanem bravúr is volna. Bravúr, elsősorban a Bitkey-uszoda vendége miatt.

Az 1. fordulóban Bukarestből győztesen távozó Eger ugyanis a Pro Reccót fogadja a Bv-csoportban. Azt a csapatot, amely ellen a sorozat előző kiírásában a bronzmeccsen, az utolsó „közös élményen” esélye sem volt.

„Nagyon bízok benne, hogy most sikerül pontokban is megmutatni, hogy közelebb vagyunk hozzájuk, de most sem lesz egyszerű dolgunk
– fogalmazott Dabrowski Norbert vezetőedző az egriek honlapján. – Ami esetleg a mi malmunkra hajthatja a vizet az az, hogy egy új fejezet kezdődött, és egy átformálódott Eger vár egy, az utóbbi évekhez képest átalakult Reccóra. Játékosok távoztak ott is és egy kicsit koncepciót váltottak. Máshogyan játszanak a külföldiek a bajnokságban. Pijetlovics a Dinamo Moszkvába igazolt, Figlioli Veronába, és most fiatal olaszokat próbálnak meg beépíteni a csapatba, de Filipovics például játszik a bajnokságban is, vele együtt pedig összesen három balkezes. Egyedül Ivovics az a külföldijük, aki egyedül a BL-ben játszik. Nagyon erős együttesről beszélünk tehát továbbra is, de úgy érzem, hogyha nem hagyjuk, hogy a saját játékukat játsszák, azt a sok fordulásos, nagy iramú vízilabdát, és megoldunk alapvető dolgokat, akkor van esélyünk. Az is fontos, hogy a szó nemes értelmében ne tiszteljük őket. Bízom benne, hogy sok néző lesz kint a meccsen, mert minden külföldi edző elmondja, hogy Egerben mindig befúj egy-két gólt a közönség, szóval remélem, minden szempontból szép este vár ránk.”

Az Eger komplett, nincsenek hiányzói, de természetesen az ismert átalakulás miatt még az összeszokás fázisában tart. A hétvégi bajnokin a Miskolcot győzte le úgy, hogy Hosnyánszky Norbert egymaga hat gólt jegyzett – az olimpiai- és világbajnok jó formában van, amit a szakvezető viccesen játékosa második gyermekének megszületéséhez köt… Amúgy elkél majd a jó forma, hiszen a neves, nemzetközi szinten jegyzett, jól ismert pólósokkal érkezik az olasz együttes. A mérkőzés 18:30-kor kezdődik, az M4 Sport élőben közvetíti!

Szintén a B-csoportban a címvédő Szolnok a Steaua Bucuresti gárdáját fogadja (18:30, tv: Sport1), nem kis sikerélménnyel a háta mögött. A BL-győztes ugyanis szombaton, a Komjádi-uszodában pazar összecsapáson ötméteresekkel elhódította az Európai Szuperkupát az FTC ellen. Mondani sem kell, a román bajnok ellen a papírforma hazai sikert ígér, ám a riválissal jó lesz vigyázni, láthattuk, az egriek ellen is igazolták jó hírüket.

„A BL-ben azért nincsenek gyenge csapatok, illetve azok, akik azt gondolják, azok az elmúlt években – nem magyar csapatokra gondolok – folyamatosan, egyszer-egyszer belehibáztak és ez sokba kerülhetett nekik” – utalt a szükséges koncentrációra Cseh Sándor vezetőedző, aki természetesen kielemezte az ellenfél játékát.

Így tett az OSC a német Waspo Hannover ellen, hiszen az A-csoportban a német alakulat lesz a Nyéki-uszodában a vendége. Petik Attila csapata a Partizan Beograd otthonában elért 11–7-es sikerrel rajtolt – a mindig veszélyes hannoveriek ellen roppant fontos lenne a pontok megszerzése, a vezetőedző ennek jegyében készítette az elmúlt héten együttesét.

Férfi Bajnokok Ligája, főtábla, 2. forduló
A-csoport

Jug Dubrovnik (horvát)–Partizan Beograd (szerb), 18:15
Olympiakosz Pireusz (görög)–Dinamo Moszkva (orosz), 19:30
A-Híd-OSC-Újbuda–Waspo Hannover (német), 20:30 – tv: Digi Sport1
AN Brescia–CN Barceloneta (spanyol), 20:30

B-csoport
ZF-Eger–Pro Recco (olasz), 18:30 – tv: M4 Sport

Spandau 04 Berlin (német)–CN Sabadell (spanyol), 18:30
Szolnoki Dózsa–Steaua Bucuresti (román), 18:30 – tv: Sport1
AZCAlphen (holland)–Jadran Herceg Novi (montenegrói), 20:30




BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok