Nehéz volt, de megvan – Belgrádban nyert az OSC!

2017. október 25. 18:41

Az OSC az A-csoportban a Partizan otthonában végig vezetve, nehéz meccsen 11–7-es győzelemmel kezdte meg szereplését a Bajnokok Ligája főtábláján!

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Az otthonában mindenkire veszélyes Partizan ellen kezdte meg szereplését az OSC a Bajnokok Ligája főtábláján – a csoport erősségét, illetve a továbbjutási (négyen jutnak ugye a nyolcas döntőbe) álmokat nézve afféle kötelezően megszerzendő három pontnak tűnt a találkozó.

Annak, de rendesen meg kellett érte küzdeni – Petik Attila vezetőedző így is gondolta. Játékosai a tervek szerint rögvest a parti (amelynek érdekesség, a kezdési időpontja még kedden is bizonytalan volt, végül 17:30-kor indult a ráúszás…) elejétől igyekeztek kezükbe venni az irányítást, Erdélyi Balázs megúszás után, Szava Randjelovics akcióból lőtt gólt. Lehetett volna három is az előny, de Gór-Nagy Miklós fórból a lécet találta telibe – válaszul Radanovics szépített. Viszont két újabb OSC-gól következett, Tóth Márton és Kovács Gábor volt a „tettes”, jól támadott a magyar együttes.

A szerbek persze nem azok a feladós pólósok, zárkóztak, zárkóztak, sőt az egyenlítésre is volt esélyük, de ezekben a fontos szituációkban sikerrel hárított az OSC, Bisztritsányi Dávid jól állt a lábán. A harmadik negyedben Drasko Brguljan pazar ejtésével szerezte vissza a háromgólos előnyt (7–4) Petik Attila együttese, ám a Partizan fiatalos lendülettel ment előre, és Radanovics vezérletével a záró menetre visszajött 7–6-ra.

Juhász Zsolt emberelőnyből szerzett gólja idegnyugtatóan hatott a folytatásban, átellenben Bisztritsányi védése nemkülönben. A szívósan küzdő rivális aztán csak megint közelebb férkőzött, ami után érezhették a magyar válogatott játékosok, muszáj valamit még felmutatniuk – Erdélyi és Salamon Ferenc villant egyet, mintegy jelezve a Partizannak, egy pontot sem ad ellenfelének az OSC! Nem is adott: Erdélyi végképp lezárta a meccset, újabb góljával már 11–7-es volt az előny. Még kivédekezett két hátrányt a csapat, így ez lett a végeredmény – jól kezdett tehát az OSC.



Férfi Bajnokok Ligája, főtábla
A-csoport, 1. forduló

A-csoport


Partizan Beograd (szerb)–A-Híd-OSC-Újbuda 7–11 (2–4, 2–2, 2–1, 1–4)
Gólszerzők:
Radanovics 3, Lazics 2, Jankovics, Radonjics, ill. Erdélyi 4, Kovács G. 2, Brguljan, Randjelovics, Tóth M., Juhász, Salamon
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Dinamo Moszkva (orosz)–Jug Dubrovnik (horvát) 12–11
CNA Barceloneta (spanyol)–Olympiakosz Pireusz (görög) 7–7
Waspo Hannover (német)–AN Brescia (olasz) 8–6

Következik
2. forduló, november 8.

Jug Dubrovnik–Partizan Beograd
A-Híd-OSC-Újbuda–Waspo Hannover
AN Brescia– CNA Barceloneta
Olympiakosz Pireusz–Dinamo Moszkva



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok