Presztízsmeccs a Népligetben

2017. október 24. 20:27

Märcz Tamás szövetségi kapitány mozgalmas napon van túl: délelőtt a Szőnyi úton tartott edzést fiatal keretének, majd este a Ferencváros ellen vezette edzőmeccsen csatába a kiválasztottakat. A teszt folytatása szerdán a BVSC ellen következik.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

Miképpen beszámoltunk róla, az emlékezetes, felejthetetlen világbajnokság után első ízben ugrottak medencébe válogatott felszerelésben játékosos: Märcz Tamás tartott keretedzést a Szőnyi úton a korábban megnevezett 14 játékosnak, majd délután a Ferencváros népligeti uszodájában játszott Varga Zsolt együttesével edzőmeccset. Természetesen nem az eredményen volt a hangsúly, mindazonáltal aki ismeri a magyar pólósokat, pontosan tudja, milyen presztízscsata dúlhatott a vízben…

„Most sok olyan fiatal játékos van a keretben, akik akár rövid időn belül, vagy akár néhány év múlva, akár a felnőtt-válogatott szűkebb keretének tagjai lehetnek, hiszen megvan bennük az a potenciál. Most azt az időszakot hidaljuk át, amikor a Bajnokok Ligájában résztvevő csapatok válogatott játékosai hivatalos mérkőzés-elfoglaltságaik miatt nem lehetnek velünk. Így viszont úgymond egy gyorstalpaló keretin belül tesztelhetjük a most meghívott fiatal játékosokat, megnézzük, milyen gyorsan reagálnak, milyen gyorsan találják fel magukat, mennyire érzik komfortosan magukat azonnal a válogatott légkörben mennyire tudnak megfelelni a nem kis kihívásnak” – fogalmazott ugyebár Märcz Tamás szövetségi kapitány, aki árgus szemekkel figyelt, jegyzetelt magában, s adott persze határozott utasításokat fiatal keretének. Folytatás szerdán délelőtt a Szőnyi úton, ahol Szűcs Levente csapata, a BVSC lesz szintén egy edzőmeccs erejéig a másik oldalon.

Válogatott keretedzés – 2017. október 24-25.
Meghívottak
Kapusok: Csoma
Kristóf (MVLC), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Burián Gergely (Vasas), Gyárfás Tamás (Honvéd), Kovács Péter (BVSC), Lajkó Márton (PVSK), Nagy Ádám (MVLC), Nagy Márton (Szentes), Német Toni (FTC), Kiss Bálint (Honvéd), Pellei Frank (Szentes), Sántavy Máté (Kaposvár), Várnai Kristóf (BVSC), Vogel Simon (UVSE)

Folytatás: október 25., szerda, BVSC-uszoda

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok