E.ON férfibajnokság, B-csoport: Tatabánya: ez igen!

2017. október 21. 19:54

Zantleitner Tamás együttese 6–3-ra legyőzte a Miskolcot! Az Eger a Honvéd, az OSC a Pécs otthonában győzött, a Szentes pedig megnyerte a megyei rangadót.

Fotó: Tatabánya VK

„Rettentő nehéz meccs várhat ránk Tatabányán…” – fogalmazott napokkal ezelőtt dr. Sike József, a Miskolc vezetőedzője honlapunknak. Igaza lett. De ami történt, arra talán ő sem számított. Csapata támadásban sehogy sem találta a jelentések szerint a ritmust, mindössze három gólt sikerült elérni a 32. perc alatt. Ebben benne lehetett a fáradtság, a mindössze 15 kapura lövés, a hazaiak végig kiegyensúlyozott védekezése, Jászberényi Gábor 12 hárított lövése, 80%-os teljesítménye. A Tatabánya csak eggyel többször lőtt kapura, ám abból hatszor gólt jegyzett, hármat ötméteresből – Francsics Dániel egymaga hármat, de Martin Kolarik 2/2-je is mutatós produkció egy ilyen meccsen. Végig Zantleitner Tamás együttese vezetett, és ugyan Alex Bowen az utolsó negyed elején akciógóllal 3–3-ra egyenlített, itt megállt a vendég gépezet. Az utolsó percben a Miskolc amerikai légiósa 4 perces kiállítást kapott, el is dőlt minden – Tatabánya lett gazdagabb három ponttal!

Az Eger, OSC, Miskolc hármas elleni meccsen nem titkolták Szentesen, inkább felkészülési partikról van szó, minthogy reális pontszerzési esélyekről – nos, a Kurca partján a Szeged elleni megyei rangadón már pontokat reméltek. A forduló előtt szintén győzelem nélkül álló, jelentősen meggyengülő szegediek két negyedik tartották a lépést, sőt vezettek, ám szünet után „robbantott” a házigazda, a beindult támadójáték feltartóztathatatlan volt, a 7–2-es negyed pedig voltaképpen mindent eldöntött, Vörös Viktor vezérletével végül 12–7 lett a vége.

A szerdai Bajnokok Ligája főtábla-nyitányra hangoló Eger, OSC kettős idegenben gyűjtötte be a pontokat: a hevesiek a mindig veszélyes Honvéd otthonában a jelentések szerint kifogástalan védekezéssel nyertek 12–3-ra (Angelosz Vlachopulosz három gólja mellett emeljük ki az FTC-től igazolt Marko Avramovicsot is, aki a jelek szerint mind inkább feltalálja magát Egerben az ellen kapuja előtt), míg az OSC a szintén bravúrokra képes Pécs ellen az igencsak aktív Erdélyi Balázs vezérletével győztek 13–6-ra.

E.ON férfibajnokság, alapszakasz, 4. forduló
B-csoport
Tatabánya–PannErgy-Miskolc 6–3 (2–1, 0–0, 1–1, 3–1)
Gólszerzők:
Francsics 3, Kolarik 2, Fazekas, ill. Halek, Bertam, Bowen
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Metalcom-Szentes–ContiTech-Szeged 12–7 (1–2, 2–2, 7–2, 2–1)
Gólszerzők:
Palotás 3, Vörös 3, Nagy M. 2, Somogyi 2, Takács J., Werner, ill. Szilvasán B. 3, Szilvasán P. 2, Berki, Korbán
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

RacioNet-Honvéd–ZF-Eger 3–12 (1–2, 0–4, 1–4, 1–2)
Gólszerzők:
Manhercz Á. 2, Balakirev, ill. Avramovics 3, Vlachopulosz 3, Biros B. 2, Küri, Hosnyánszky, Decker Á., Csucskovics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

PVSK-Mecsek Füszért–A-Híd-PSC-Újbuda 6–13 (2–2, 2–4, 0–2, 2–5)
Gólszerzők:
Lajkó 2, Csaba M., Csacsovszky E., Safrankó, Opacak, ill. Erdélyi 4, Seman 3, Salamon 2, Gór-Nagy, Kolozsi, Szabó B., Bundschuh
(Teljes jegyzőkönyv: itt)



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok