Tisztáldozat, pólótérkép, büszkeség

2017. október 16. 18:10

A PannErgy-Miskolc két döntetlennel és egy győzelemmel voltaképpen magabiztosan harcolta ki az Euro Kupában a nyolc közé jutást. dr. Sike József vezetőedző büszke arra, hogy csapata nehéz helyzetben, Vadovics Viktor nélkül is teljesítette a feladatot. Mert a miskolciakra már Európa is felfigyelt!

Fotó: PannErgy Miskolc

Miközben az FTC-PQS Waterpolo a szemünk előtt vette sorra az akadályokat, és jutott a népligeti selejtezőből csapatkapitánya, Madaras Norbert nélkül is az elvárásoknak megfelelően magabiztosan a negyeddöntőbe, addig a Miskolc Franciaországban vívott ádáz csatákat. Az utolsó napon reggel 9-kor kezdődő partin a két döntetlen (Verona, Pays) után minimum két góllal kellett legyőznie a Csehovot ahhoz, hogy a záró találkozón az ellenfelek még véletlen se tudják kigolyózni – a társaság megoldotta a feladatot, kettővel nyert. Mindez leírva talán izgalmasan hangzik, pedig miként dr. Sike József fogalmazott: „Egyáltalán nem forgott veszélyben a továbbjutásunk.”

Nos, szóval, miként is alakult mindez? „Először is a franciák nem véletlen alakították így a programot – kezdett értékelésbe a hazaút előtt a vezetőedző. – Meglepetés lett volna, ha legyőzzük azt a Veronát, amely papíron a legerősebb volt a mezőnyben, amely tavaly az Eger elleni győzelmével is bizonyította erejét a Bajnokok Ligájában. Nos, végül bombameglepetést okoztunk azzal, hogy nem nyertünk… Végig jobbak voltunk, három-négy góllal vezettünk, de kiengedtük a kezükből két pontot, így lett drámai döntetlen. A franciák nehezen nyertek az oroszok ellen, érezhetően ránk készültek igazán.”

Valóban, sorsdöntő meccs volt a Pays–Miskolc parti, mindkét együttes tudta, amelyik nyer, jó eséllyel teljesíti célját. Ehhez a magyar együttes állt közel, nagyon közel, 46 másodperccel a vége előtt két góllal vezetett, hogy aztán… – de hallgassuk a mestert! „A játékvezető elvett két pontot… Mert ezt a meccset megnyertünk, kétség sem férhetett hozzá. Az utolsó fél percben történteket nehéz volt lenyelni, de hamar fel kellett dolgozni, mert ellenkező esetben rámegy a továbbjutásunk. A feladat ugyanis adva volt: két góllal legyőzni azt a Csehovot, amelyet odahaza, az első körben tízzel vertünk. Ennek a Miskolcnak ezt meg kellett oldania! Vezettünk végig, s noha Damoklész kardja ott lebegett a fejünk fölött, a meccs után örülhettünk.”

Az öröm bizonyos szempontból nem felhőtlen, ahogy Sike József említette: tisztáldozatot követelt. Mint beszámoltunk róla, a csapat balkezese, Vadovics Viktor a Verona elleni meccsen szemsérülést szenvedett. „Egyszerű, de annál szomorúbb történet: az olaszok ellen rögtön az első támadásnál szélről beúszott második centernek, csavart egy meseszép gólt. A következő támadásnál is megpróbálta, azonnal kapott is egy hatalmasat, rögtön kivették a játékból… Pontos diagnózis nincs, holnap nézi meg otthon egy szemspecialista, úgy számolok, hogy jó ideig nem lehet közöttünk. Petlyánszki Péter már értesítette is Märcz Tomit, hogy a jövő heti válogatott edzéseken sem tud majd Viktor részt venni.”

A helyzetet nehezítette, hogy Vadovics volt a nevezett keret egyetlen balkezese, így több szempontból is nehéz dolga volt a csapatnak. Miként a vezetőedző említette: „Murphy már csak ilyen, most nem neveztem másik balkezest, erre tessék… Ráadásul a legnagyobb munkabírású, univerzális játékosunkat veszítettük el, nélküle játszottunk 11 negyedet. Megbomlott a szerkezet, a Miskolc erényét ezúttal képtelenség volt kidomborítani, a két centertől mégsem várhattam el, hogy le-föl úszkáljon. Érdekes lesz a tokiói olimpia, ahol majd csak 11 játékos alkot egy csapatot – no, ott mi lesz, ha megsérül valaki?”

A kérdés költői, ugyanakkor régóta beszédtéma, hogy a nagy gladiátorharcban a játékosok létszámának csökkentése hova is vezethet – maradjunk egyelőre annyiban, lesznek még érdekességek… De ez egy másik téma, rögzítsük is helyette gyorsan újra: a csapat, amely három éve még a másodosztályban vitézkedett, momentán az Euro Kupa negyeddöntőjének sorsolását várja! Teszi mindezt veretlenül: a sorozatban hat győzelemmel és két döntetlennel áll.

„Felhelyeztük az európai vízilabda-térképre Miskolcot, erre méltán lehetünk büszkék” – mondta Sike József, aki egyetért abban, hogy bárkit kapjon majd csapata a BL-ből kiesők közül negyeddöntős ellenfélnek, azzal minimum 50-50 százalék lesz az esélye az elődöntőbe jutásra. „Tudom, nem kívánságműsor, de jó lenne a Zvezda ellen játszani. Mindazonáltal nem is rohannék ennyire előre, mert fontos, hogy a csapat visszatérjen úgymond a földre, a magyar bajnokság valóságába, amelyben szombaton rettentő nehéz meccs várhat ránk Tatabányán, különösen úgy, hogy hétfőn késő este érünk haza, azaz a kedd edzés szempontjából kuka. Ha sikerrel megvívjuk ezt a bajnokit, akkor lehet egy nyugodt hetünk, amely során készülhetünk a ránk váró feladatokra, így a jövő heti hazai OSC-elleni mérkőzésre. Menni kell tovább!”

A PannErgy-Miskolc Euro Kupa-meccsei
1. selejtezőkör, Miskolc

- Sturm Csehov (orosz) 16–6
- CN Mataro (spanyol) 13–8
- WS Hannover (német) 18–4
- Primorac Kotor (montenegrói) 14–6
- Hornets Kosice (szlovákai) 15–7

2. selejtezkör, Aix en Provence (Franciaország)
- SM Verona (olasz) 11–11
- Pays D'Aix (francia) 13–13
- Sturm Csehov (orosz) 11–9



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok