FTC: háromból három, 41-17, jöhet a negyeddöntő

2017. október 15. 12:11

A Férfi Euro Kupa 2. selejtezőkörében Varga Zsolt együttese a spanyol Matarót is legyőzte (11–4), magabiztosan jutott a legjobb nyolc közé.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

A Jadran Split elleni 17–3 kristálytisztán mutatott rá a csoport erőviszonyaira, a vasárnap délelőtti, Mataro elleni mérkőzés a Ferencváros szempontjából nem osztott, nem szorzott – fontosabb volt a spanyol együttes számára, amely még reménykedett a továbbjutásban.

Mindezek ellenére a második negyed közepén már 6–0 állt a népligeti táblán, azaz a zöld-fehérek komolyan odatették magukat hátul, nem hagyták sok levegőhöz jutni a spanyol játékosokat. A Mataro első gólja a 12. percben úgy született, hogy a Esperalba lövése megpattant a blokkon, és így került a jól teljesítő Gárdonyi András kapujába…

A Ferencváros – amelyben Varga Zsolt vezetőedző Varga Dénest például pihentette ezúttal – szépen haladt előre, a Mataro pedig a minél kisebb vereség reményében, a gólkülönbsége miatt igyekezett lassítani a játékot, ennek megfelelően voltaképpen csendes mederben zajlott a parti. A vége 11–4 lett, százszázalékos teljesítménnyel jutott a nyolc közé a csapat, és várhatja a sorsolást, amelyhez a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőjéből kieső négy alakulat is csatlakozik.

„Összességében elégedett vagyok a három nappal, bár biztos lesz, amit meg fogok nézni, kielemezni, hogy tudjunk tovább haladni. Tizenkét órán belül játszottunk újra, ráadásul reggel, amikor nem könnyű vízilabdázni, mégis összeszedetten, jól játszottunk. Jól kezdtünk, látszott, nem csak nekünk volt nehéz az időpont, jobban jöttünk ki belőle. Sokat játszottunk az elmúlt időszakban, mégis azt mondom, hogy két-három meccs volt az, amely tényleg nehézséget okozott számunkra, nyilván ezekre lehet alapozni. Ez egy bemelegítő időszak, nagyon fontos időszak, hogy megszokjuk egymást, megszokjuk, hogy egy csapat vagyunk. Az első igazi erőfelmérő három hát múlva a Szolnok elleni Európai Szuperkupa lesz. Az Euro Kupában is mostantól nehezebb dolgunk lesz, hiszen a Bajnokok Ligájából kieső csapatok más szintet képviselnek” – értékelt Varga Zsolt vezetőedző.

Férfi Euro Kupa, 2. selejtezőkör, 3. forduló
D-csoport, Budapest

PQS-Ferencváros Waterpolo–CN Mataro (spanyol) 11-4 (4-0, 3-1, 2-1, 2-2)
Gólszerzők:
Vámos 4, Manhercz 2, Jaksics 2, Nikics, Jansik Sz., Mitrovics, ill. Veich, Ruiz, Cruz, Esperalba
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Primorac Kotor (montenegrói)–Jadran Split (horvát) 9-17

A végeredmény:
1. Ferencváros 6, 2. Jadran 4 (28-34), 3. Mataro 4 (21-27), Primorac Kotor 0
Továbbjutott: Ferencváros, Jadran Split



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok