Neves előadók – hétfőn indul az edzőképzés!

2017. október 13. 12:23

Kásás Zoltán irányítása mellett az MVLSZ ezúttal is meghirdette edzőképző tanfolyamát – a beiratkozók ideiglenes licencet kapnak, ami azért is fontos, mert a korábbi elnökségi határozat él: 2017. szeptember 1-től csak megfelelő képesítéssel rendelkező szakemberek dolgozhatnak a szövetség versenyrendszerében részt vevő csapatoknál.

Mint már beszámoltunk róla, több tény együttes állása révén a Magyar Vízilabda Szövetség úgy döntött, hogy harmadszor is elindítja az Európai Úszószövetség (LEN) által is akkreditált edzőképző tanfolyamát. Ennek vezetője ismét olimpiai ezüstérmesünk, Kásás Zoltán, aki ekképpen fogalmazta meg, miért is jutottak arra az álláspontra, hogy ismét elindítják a négyszer féléves kurzust: „A Testnevelési Egyetemen újra indult ugyan a szakedzői képzés - a vízilabda részt dr. Kemény Dénessel közösen felügyeljük -, ám a 120 meghirdetett helyre 26 sportágból jelentkeztek, a vízilabdára is nagy volt a túljelentkezés, így értelemszerűen sokan hoppon maradtak. Tekintettel arra, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség korábban nagyon helyesen meghozott határozata él, amelynek értelmében a szövetség versenyrendszerében részt vevő csapatok (felnőtt és utánpótlás) mellett 2017. szeptember 1-től, a területi bajnokságokban szereplő csapatok (felnőtt és utánpótlás) mellett 2019. szeptember 1-től kizárólag az MVLSZ által elfogadott képesítésekkel rendelkező szakember dolgozhatnak, szükség van a képzésre. Dénessel abban maradtunk, még egyszer nekifutunk a saját tanfolyamunknak, hangsúlyozva, nem a Testnevelési Egyetem diplomát adó képzésének vetélytársaként, sokkal inkább azt segítve, az onnan kiszoruló edzők képzését szem előtt tartva dolgozunk. Minden beiratkozó ideiglenes licencet kap, amellyel dolgozhat, a tanfolyam sikeres elvégzése, a tanúsítvány kézhez vétele után lehet ezt véglegesíteni."

Nos, íme, megvannak a konzultációs időpontok:
2017. október 16. és október 30.
2017. november 13. és november 27.
2017. december 4. és december 11.
Helyszín a Hajós Alfréd Sportuszoda tanácsterme, találkozó minden konzultációs napon 8:45-kor az uszoda aulájában.
A tanítási napok 9:00-15:00 óráig tartanak.

És íme, az óraadó tanárok:
Dr. Gombocz János,
egyetemi tanár – pedagógia, sportpedagógia
Prof. Dr. Pavlik Gábor
, egyetemi tanár – élettan, sportélettan
Dr. Boda-Ujlaky Judit, egyetemi adjunktus – pszichológia, sportpszichológia
Dr. Katics László, egyetemi docens – edzéselmélet, szárazföldi edzés
Kásás Zoltán, képzési igazgató – sportági elmélet és gyakorlat

„Ahogy korábban, ezúttal is minden területről kiváló előadókat sikerült megnyernünk, akik örömmel vállalták a tanítást. Pozitív visszajelzések érkeztek a hallgatóktól a vízben bemutatott gyakorlatokkal, edzésekkel kapcsolatban, hasznosnak ítélték - ezen sem kívánunk változtatni, ugyanis fő aggályunk, hogy az alapokat nem tanulják meg jól az edzők, és akkor nincs mire építkezni" – tette hozzá Kásás Zoltán, aki még megjegyezte, hogy a feltüntetett előadók mellett ezúttal is lesznek neves szakemberek, edzők, akik részt vesznek majd a programban, így többek között dr. Kemény Dénes vagy Märcz Tamás szövetségi kapitány, de külföldi szakvezető meghívása is várható.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok