A Bajnokok Ligája főtáblájára vágyik az OSC

2017. október 13. 09:30

Az 1. selejtezőkört magabiztosan és százszázalékosan teljesítette a gárda, majd a hazai medencében megvívott, 2. csoportselejtezőben két nyertes meccs után a francia bajnokkal szemben egyetlen góllal alulmaradt. Az újbudaiak így másodikként zártak, melléjük pedig egy csoportelsőt, az orosz Spartak Volgograd csapatát sorsolták.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ


A Bajnokok Ligája első selejtezőkörének a boszniai Banja Luka adott otthont, ahol az A-Híd-OSC-Újbuda alakulata hibátlan mérleggel, négyből négy győzelemmel zárt. A magyar bajnokság bronzérmese a portugál CN Portuense, a spanyol CN Terrassa, a házigazda bosnyák VK Banja Luka és az orosz Sintez Kazan elleni megméretést is magabiztos sikerrel vette, így az újbudaiak csoportelsőként hozták az első felvonást.

A második kört már hazai környezetben vívta az OSC. Ellenfelei a görög ANC Glyfada, az olasz Canottieri Napoli és a francia CN Marseille voltak, akik közül meglepetésre mindössze a francia bajnok tudta csak legyőzni a magyarokat egyetlen találattal, éppen a csoportelsőségről döntő derbin. Ez azt jelentette, hogy a folytatásban a csoportelsőséget kivívó Brescia, Volgograd, Crvena Zvezda trió egyikével, nevezetesen az orosz Volgograd csapatával kell megharcolnia a főtábláért egy oda-, és egy visszavágón. Az oroszok a Jadran Hecegnovit, a Mladost Zarebet és a Duisburgot előzték meg a horvát fővárosban, Zágrábban. A Bajnokok Ligájában a maga elé a nyolc közé kerülést célként kitűző OSC-re nem vár tehát könnyű feladat, de nem is teljesíthetetlen a kihívás. Az első mérkőzést október 14-én vívják az együttesek, a visszavágót pedig négy nappal később, 18-án 19.15-ről rendezik a Nyéki Imre Uszodában.

Petik Attila a főtáblára irányítaná csapatát - fotó: Madar Dávid/MVLSZ


„Nem titkolt célunk továbbra is főtáblára jutás, melyhez úgy gondolom, hogy a volgográdi odavágó lehet a kulcs. Oroszországban kell egy olyan mérkőzést játszanunk, ami alapján a visszavágón lehet keresnivalónk, és mi leszünk az esélyesek. Mind az utazás, mind a helyszín, mind az ellenfél miatt nagyon nehéz megméretésre számítok, hiszen az orosz bajnokkal találkozunk. Azt érzem a csapaton, hogy jó formában várjuk a meccset, és abból a hullámvölgyből, amelybe néhány hete belekerültünk, kezdünk kilábalni” – tekintett előre Petik Attila, az OSC szakvezetője.

„Két mérkőzését láttam az ellenfélnek, ezeket kint a fiúkkal is megnézzük, emellett pedig a védekezésünkön fog nagyon sok minden múlni. Kemény és agresszív vízilabdát játszanak, amitől nem szabad megijednünk, és ha a helyzetkihasználásunk úgy működik, mint az elmúlt két meccsünkön, akkor akár kint is nyerhetünk” – bizakodott az újbudaiak mestere.

A csapategységre ezúttal is szükség lesz a továbbjutáshoz - fotó: Madar Dávid/MVLSZ


Férfi Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör – a főtáblára jutásért, 1. mérkőzések
2017. október 14., szombat

CN Marseille (francia)–Jadran Hercegnovi (montenegrói), 11:45
Spartak Volgograd (orosz)–A-Híd-OSC-Újbuda, 17:00 (magyar idő szerint)
AN Brescia (olasz)–Sintez Kazan (orosz), 19:00
Crvena Zvezda (szerb)–CN Sabadell (spanyol), 20:30

A visszavágókra 18-án, szerdán kerül sor. A négy győztes a Bajnokok Ligája főtáblájára jut, a négy vesztes pedig az Euro Kupa küzdelmeihez csatlakozik.



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok