Az FTC itthon, a Miskolc Franciaországban csatázik a nyolc közé jutásért

2017. október 12. 18:15

A Férfi Euro Kupában mindkét együttesünk hibátlan még, és mindkettő jó esélyekkel indulhat harcba most is a továbbjutásért.

Fotó: Fehér Anna

Két átszállás, fárasztó utazás, de nagy kedv – a PannErgy-Miskolc folytatja szereplését a nemzetközi porondon! Az első selejtezőkör hazai megnyerése után a nemzetközi porondon bemutatkozó együttes a negyeddöntőbe jutásért játszik a Marseille melletti festői Aix-en-Provance-ban, ahol a házigazda mellett az olasz Verona, valamint az egyszer már legyőzött orosz Csehov vár rá.

„Ezek a mérkőzések már nem a könnyű kategóriába tartoznak. A Verona játékerejéről mindent elmond, hogy tavaly Egerben nyert Bajnokok Ligája-meccsen, a francia csapat tavaly még Szegeden játszó erős centere (Milos Vukicsevics) mellett japán, spanyol és szerb légióssal áll ki, és bár ugyan a Csehovot legyőztük itthon, de már akkor is mondtam, hogy az egyik legjobban felkészített csapatról van szó. Nagy terhelés lesz számunkra ez a három nap, de a célunk, hogy kivívjuk a továbbjutást” – fogalmazott dr. Sike József vezetőedző, aki szerint az erőviszonyokról majd igazán az első nap után lehet beszélni, amikor is csapata a Verona ellen igazolhatja, semmivel sem rosszabb, illetve amikor a hazaiak és az oroszok egymás ellen csatáznak.



A másik, budapesti csoportban az első körben szintén nem hibázó, toronymagas esélyes FTC-PQS Waterpolo együttese sorrendben a montenegrói Primorac Kotort, a horvát Jadran Spliet és a spanyol Matarót fogadja – célja nem is lehet más, mint az első hely megszerzése. Varga Zsolt vezetőedző a szerdai, UVSE elleni bajnoki után elengedte játékosainak a csütörtök délelőtti edzést, hogy aztán délutántól teljes gőzerővel a selejtező, azon belül a Kotor elleni kezdés legyen napirendben.

Férfi Euro Kupa, 2. selejtezőkör
C-csoport, Aix en Provence (Franciaország)
A program
Október 13., péntek

PannErgy-Miskolc–SM Verona (olasz), 18:00
Pays D’Aix (francia)–Sturm Csehov (orosz), 20:00
Október 14., szombat
SM Verona–Sturm Csehov, 17:00
Pays D’Aix–PannErgy-Miskolc, 19:00
Október 15., vasárnap
Sturm Csehov–PannErgy-Miskolc, 9:00
Pays D’Aix–SM Verona, 11:00

D-csoport, Budapest
A program
Október 13., péntek

Jadran Split (horvát)–CN Mataro (spanyol), 17:45
PQS-Ferencváros Waterpolo–Primorac Kotor (montenegrói), 19:30
Október 14., szombat
CN Mataro–Primorac Kotor, 17:45
PQS-Ferencváros Waterpolo–Jadran Split, 19:30
Október 15., vasárnap
PQS-Ferencváros Waterpolo–CN Mataro, 11:00
Primorac Kotor–Jadran Split, 12:45

Csoportonként az első két helyezett jut tovább.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok