E.ON Férfibajnokság, A-csoport: a házigazdák fordulója volt

2017. október 07. 20:51

A szerdai nyitóforduló után szombaton már a második kört játszották a csapatok az E.ON Férfibajnokságban. Az A csoportban minden hazai alakulatnak sikerült otthon tartania a három pontot, a Szolnok az UVSE-t, a BVSC a Kaposvárt, a Fradi az AVUS Szombathely csapatát, a Vasas pedig a Debrecent győzte le hazai környezetben.

Fotó: Vasas SC

 
A második fordulót szombaton délben a Szolnok-UVSE derbi nyitotta. A házigazda Tisza-partiak az öt gólig meg sem álló olimpiai bajnok, Andrija Prlainovics irányításával magabiztosan, tizenegy találattal győzték le a hétközben bravúr-pontot mentő lilákat. A mérkőzésről korábban itt írtunk.
 
Akárcsak Szolnokon, a Népligetben is záporoztak a gólok. A bajnoki címvédő szolnokiak után a zöld-fehérek is alaposan megszórták az újonc szombathelyieket. Néggyel ment a Fradi, mikor Hajmási András révén megszületett az első vendég találat. Félidőben már 9-3 állt az eredményjelzőn, a második félidőben pedig megduplázta találatainak számát a Ferencváros, míg Matajsz Márk csapatától mindössze kettőre futotta. Vámos Márton remek napot fogott ki, négy gólig jutott, miközben Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián és Nikola Jaksics is triplázott.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

 
Szerdai, debreceni győzelmét követően hazai medecében csobbant a BVSC-Zugló együttese. Szűcs Levente legénysége a célként maga elé szintén a nyolcba jutást kitűző Kaposvár gárdáját fogadta. A vezetést a vendéglátók szerezték meg, és az irányítást a későbbiekben sem engedték ki a kezükből, végig vezetve nyerték meg a mérkőzést. A rutin és a fiatal lendület nagyszerűen párosult egymással a találkozón.
„Kemény mérkőzés volt, azt kaptam, amit vártam. Azt a fajta védekezést tudtuk produkálni, ami meghálálta magát. Kevés gólt kaptunk, ehhez jöttek az extrák elől, úgy érzem, megérdemelten nyertünk. Ebben a küzdelemben a hazai rangadókat mindenkinek hoznia kell ahhoz, hogy versenyben tudjon maradni. Ezt most mi nyertünk, nyilván Kaposváron majd sokkal nehezebb lesz” – értékelt a meccs után Szűcs Levente, a vasutasok vezetőedzője.
Kaposvári kollégája, Szécsi Zoltán érhetően szomorúbban fogalmazott: „Lényegesen jobb volt a BVSC, nagyjából a végeredményben látható gólokkal. A gyengébb egyéni teljesítményt sokkal inkább el tudom fogadni, mint a fegyelmezetlenséget. Az első ellen edzéssel tudok tenni, a második ellen fegyelmezéssel.”
 
Nem sokkal később a háromszoros olimpiai bajnok cerberus már a Császár-Komjádi Béla Sportuszoda lelátóján vizslatta a csoportellenfeleket, nevezetesen az egymással mindig, így ezúttal is parázs rangadót vívó Vasas és Debrecen csapatait. A cívisvárosiak jól kezdtek - a csapatkapitány, Kállay Márk juttatta vezetéshez a DVSE-t -, és lépéselőnyüket a félidőig sikerült is megőrizniük, 3-2-es debreceni előnyfél fordultak ugyanis félidőben a felek. A harmadik etapban Takács Bálint egalizált, góljára Süveges Máté felelt akcióból, ám Babay Árpád találatával 4-4-nél következett az utolsó játékrész. Újra érkezett Babay, és újra a Vasas került előnybe, és bár a hajdúságiak minden erejüket mozgósítva próbáltak felzárkózni, Földi László alakulata egy góllal legyőzte a piros-fehéreket. 

 
E.ON Férfibajnokság, 2. forduló
A-csoport
MKB Euroleasing-BVSC-Zugló–Kaposvári VK 10-6 (3-1, 2-2, 4-1, 1-2)
Gólszerezők: Létay 3, Török 2, Kovács P., Mészáros Cs., Czigány, Pásztor, Sugár, ill. Kovács O. 2, Lukács 2, Sántavy, Juhász-Szelei
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

PQS-Ferencváros Waterpolo–AVUS 18-5 (4-1, 5-2, 4-1, 5-1)
Gólszerezők: Vámos 4, Jansik Sz. 3, Manhercz K. 3, Jaksics 3, Sedlmayer 2, Varga Dénes 2, Gál, ill. Basara 2, Hajmási, Baj, Ekler
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

VasasPlaket–Debrecen 7-6 (1-2, 1-1, 2-1, 3-2)
Gólszerezők: Babay 3, Burián 2, Miklós L., Takács B., ill. Kállay 2, Macsi, Süveges, Smitula, Vidovic
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Korábban közölt eredmény
Szolnoki Dózsa-UVSE 17-6 (4-1, 4-2, 5-3, 4-0)
Gólszerezők: Prlainovics 5, Alekszics 3, Zalánki 2, Jansik 2, Bátori 2, Younger 2, Gocsics 1, ill. Knézy, Baksa, Rábavölgyi, Tóth Z., Vogel,  Németh
(Teljes jegyzőkönyv: itt)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok