dr. Molnár Tamás: nem történt szabálymódosítás!

2017. október 05. 09:46

A FINA és a LEN technikai bizottságának magyar tagja hangsúlyozza, semmiféle szabálymódosítás nem történt, így nem is kellett senkit sem értesíteni.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Tekintettel arra, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség a Szakmai Testületi ülésen elhangzottakat honlapján nyilvánosságra hozta, és az ott elhangzottak nem kis port vertek fel, dr. Molnár Tamás, FINA TPWC- és LEN TWPC-tag igyekezett tisztába tenni a dolgokat: „Kezdjük azzal, hogy szabálymódosítást kizárólag a nemzetközi szövetség technikai bizottsága jogosult javasolni, a büro a kongresszus elé terjeszteni, a FINA kongresszusa pedig, ha úgy szavaz, akkor végrehajtani. A budapesti ülésen egyetlen szabálymódosítás történt: az olimpiára egy csapat létszámát az eddigi 13 helyett 11-re csökkentette. Ennyi történt, nem több! Tehát szó sincs róla, hogy valaki titokban szabályt módosított volna, és arról elfelejtette a magyarokat értesíteni!”

Röviden ennyi, nem több, a lényeg ez, ám természetesen adja magát a kérdés: miként jutott odáig a történet, hogy az egész egyáltalán felvetődött? dr. Molnár Tamás igyekezett összefoglalni az elmúlt esztendők történéseit: „A szabályok fixek, de kár lenne tagadni, előfordulnak értelmezései kérdéskörök. Minden szezon elején van sajnos némi fennforgás, ami négy évvel ezelőtt volt a csúcson. Császár György mentségére legyen mondva, ezt az értelmezési mizériáról afféle félhivatalos szóbeszéd alapján sikerült értesülnünk, így Magyarországon igyekeztünk is ehhez alkalmazni. Abban az időszakban az összes többi országban kivártak, azt nézték, másoknál hogyan működhet… Aztán elkezdődtek a nemzetközi kupákban a rangos meccsek, és semmi sem változott. Amikor a játékvezetői bizottság élére kerültem, két évvel ezelőtt elkezdtük a játékot befolyásoló szituációkat összeszedni, és a bajnokság elején a nemzetközi tapasztalatok, a válogatott edzők tapasztalatai alapján megírtuk a csapatoknak, mire kell számítaniuk. A magyar bírói kar azóta konzekvensen ennek a figyelembevételével tevékenykedik. Hogy nemzetközi meccseken mi történik, az más kérdés – a legfontosabbat még egyszer hangsúlyoznám: szabálymódosítás nem történt! A világbajnokság során nem szembesültünk ilyen vitával, és Märcz Tamás szövetségi kapitánytól sem kaptunk erre vonatkozó információt. Idény nyáron a máltai ifjúsági Európa-bajnokság elődöntőjében 7-7-es állásnál, egy perccel a meccs vége előtt egy kiállított orosz játékos nem ment ki, visszafordult, nem tudta, hogy ki van állítva. A zsűri megállította a játékot, a bírók ötöst ítéletek, amivel aztán nyert Montenegró. Gianni Lonzival alakult ki közöttünk szakmai konfliktus, aki vitatta az ítéletet, mondván sok évvel ezelőtt megállapították, hogy ilyenkor kiállítást kell fújni. A bírókat és a delegátust is meglepte mindez. Nem azt mondom, hogy csak Lonzi tudta így, szóval akadnak gondok… Én dokumentumokkal tudtam alátámasztani az ötméteres jogosultságát. Konklúzióként pedig elmondtam, tőlem lehet kiállítás is az ítélet, de akkor ezt hitelesített dokumentumba kell foglalni, elérhetővé tenni, kommunikálni!”

A helyzet nemzetközileg tehát közel sem egyszerű…

„Nem, de feltett szándékom, hogy miután a LEN TWPC után idén nyáron a FINA TWPC tagjai közé is beválasztottak, végigmegyek azon az úton, amin végig kell menni. A szabály az szabály, annak nem lehet több értelmezése. Momentán ott tartunk, hogy a magyar kupacsapatoknak leírtuk, nemzetközileg bármi megtörténhet, felelősséget nem lehet vállalni, kivédhetetlen. Felkészítettem őket arra, hogy annak ellenére, hogy rangos sorozatban vesznek részt, rosszabb bírókat kapnak majd, mint az itthoni rangadókon fújó magyar kollégák. Ez a szabályértelmezési vita, be kell vallani, sportágunk jelenkori hátránya. Dolgozom a nemzetközi színtéren azon, hogy ez megváltozzon. Afelől senkinek se legyen kétsége, hogy ha van bármiféle új információ a szabályokat illetően, arról az összes magyar csapat, a teljes magyar vízilabda társadalom késedelem nélkül értesül, mindenki emailt kap, és a szövetség honlapjára is azonnal felkerül az információ! Hangsúlyozom még egyszer, szabálymódosítás az olimpiai csapatlétszámon kívül nem történt!”



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok