Az MVLSZ Szakmai Testület ülésének kivonatos jegyzőkönyve

2017. október 03. 21:30

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

Időpont: 2017. 10. 02. 13:30-15:30
Helyszín: Komjádi uszoda, tanácsterem
 
Faragó Tamás elnök mielőtt rátért volna az ülés témájára, a nyári világversenyek és azok hatásainak értékelésére, a Szakmai Testületet tágabb kontextusba helyezve arról beszél, hogy a magyar vízilabdát alakító szakemberek számára egy olyan fórum ez, ahol egymást inspiráló, gondolatébresztő felvetések hangozhatnak el. Ezt követően megkéri Märcz Tamás szövetségi kapitányt, hogy értékelje a nyári eseményeket, különös hangsúllyal a tanulságokat, újdonságokat kiemelve.
Märcz röviden utalt az Elnökségnek benyújtott szakmai beszámolójára, s az elmúlt hónapok felkészülési ütemére, majd egyből az egyik legizgalmasabb témával, a VB csapat kialakításával kezdte előadását. Mint mondta, egy olyan acélos védelem összerendezése volt a célja, ami nemcsak hátul állja meg a helyét, hanem egy centert ért esetleges sérülés után a támadásban is plusz opciókat jelenthet (gondoljunk páldául Decker Ádám centerjátékára). Ugyanakkor kevésnek találja a komplex, több poszton bevethető játékosok számát, s az egyik fő teendőt is ebben látja: előtérbe kell kerülnie az univerzális képzésnek.
A másik fontos előrelépési lehetőségünk, a gyorsaság fejlesztése. Olyan gyorsaságé azonban, ami nem megy a technikai kivitelezés kárára. A cél tehát a helyes sportági mozgásforma megtartása mellett elérhető legnagyobb sebesség lenne. Ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy már utánpótlás korban olyan edzők dolgozzanak a gyerekekkel, akik folyamatosan javítják a hibákat és visszajelzést adnak végrehajtás pontosságáról.
Érdekes epizódként említi, hogy az OSC BL selejtezős találkozóján a Canottieri Napoli ellen, két olyan gól is született a magyar csapat kárára, amit a magyar bajnokságban nem adnának meg. A mérkőzés delegátusával beszélgetve derült ki, hogy már a budapesti világbajnokság előtt változott a szabály. Azt javasolja a szövetségi kapitány, hogy állásfoglalást kéne kérni az MVLSZ illetékes bizottságától, hogy hogy lehetséges ez? (Az említett szituáció, az 5 méteren belüli, labda nélküli kiállítás elvégzésére vonatkozik. Perisic LEN delegátus szerint, csak akkor kell késleltetni az elvégzést, ha nem egyértelmű, hogy ki a kiállított játékos.) Szintén a szabályértelmezéseknél maradva említi meg, hogy a máltai U17-es EB-n minden kapustámadás egyből kiállítással volt szankcionálva. A hazai gyakorlattól eltérő jelentős különbség az is, hogy kapuval szemben lévő támadó játékost támadva, a kint lévő két kéz, nemzetközi szinten akkor is kiállítás, ha ez nem szemből, hanem oldalazva történik. A centerjátékkal kapcsolatban pedig nemzetközi trend, hogy a csatár bujkálása egyből kontra faultot ér.
Märcz Tamás meglátása szerint gyorsulni elsősorban labdatechnikában kell, a védőtől megfelelő távolságot tartva. Alapvető hibának látja, hogy fórban és zóna ellen túl közel mennek a támadó játékosok a védőkhöz. Ez, különösen a védekezés evolúciójának köszönhetően, aminek következtében sokkal gyorsabban érnek oda a támadó játékosra a védők, csökkenti a rendelkezésre álló reagálási időt.
Szintén a támadó játékhoz tartozik, hogy sokszor túlságosan a sémákhoz, figurákhoz ragaszkodunk és nem elég erős a góllövési szándék- mondja Sydney olimpiai bajnoka. A séma a kreativitással ötvözve lehet igazán hatékony.
Fontos továbbá a felúszás sebessége. Mindenekelőtt az első sornak kéne gyorsan felérnie, ha viszont ebből nem alakul ki helyzet, akkor le kell menniük 2 méterre, lehetőséget adva a csapat másik felének. Többet kéne talán gyakorolni -teszi hozzá Märcz-, a 6-5-ös, 6-6-os leúszásokat.
Az Universiade kapcsán említi meg, hogy kifejezetten örült, hogy játszottunk a japánok ellen, mert érdekes feladat volt a kellemetlen játékukkal taktikailag megküzdeni. A pálya széthúzása volt a sikerünk titka. Ugyanakkor a 'japán védekezés' veszélyes fegyver lehet, főleg egy képzett és fizikailag is erős csapat kezében.
Visszakanyarodva a világbajnokságra, a taktikával kapcsolatban úgy véli, hogy néhány játékost zavar a túlzott taktikai repertoár; ezért ezt folyamatosan szűkíteni kellett, főleg a támadás esetében. Ennek pozitív hozadéka volt, hogy a Varga Dumi kategóriájú zsenik klasszisa nagyobb teret kapott.
Utolsó gondolatként a szakirányú továbbképzések, konferenciák, mérések fontosságát hangsúlyozza a szövetségi kapitány. Sajnos statisztikákban, mérésekben le vagyunk maradva a többi sportággal szemben, pedig sok mindent mérni kéne.
Faragó megköszöni az előadást, s reflexiójában arról beszél, hogy az új generációból hiányzik az alázat, a szakma tökéletes elsajátításának az akarása. A komplexitáshoz javasolja a 3-3, 4-4 elleni játékot, a játékgyorsasággal kapcsolatban pedig a passzolás kultúrájának a fontosságát említi. Utóbbihoz példának a 'liftező passzolást' állítja szembe a görög, olasz csapatok fórban mutatott, magasan kiemelkedett, pontos passzjátékával.
Horváth János KSI vezetőedző emlékeztet arra, hogy Benedek Tibor és Horkai György csináltak egy szakmai minimumot, videókkal kiegészítve, amit a Szövetség ajánlása alapján a klubokban használni kéne. Ráadásul mindez mankót jelenthet a dolgozni akaró, de ötletekre szoruló kollégák számára is. Tapasztalata szerint azonban az UP válogatottba érkező játékosok 60-70%-a nem is ismeri ezeket a feladatokat. Kovács István, Vad Lajos, Benedek Tibor és Märcz Tamás is egyetért az ifi válogatott szövetségi kapitányával és közösen javasolják, hogy az említett anyag, helyenként frissítve és a kapusokra vonatkozó részekkel kiegészítve újra kerüljön a figyelem középpontjába, s a Szövetség az ajánlásnál erősebb eszközökkel is éljen. Akár a TAO támogatás feltételei közé is kerüljön fel a szakmai minimum tanítása, ismerete, gyakoroltatása. Kovács István az ehhez kapcsolódó felméréseket -amit szövetségi edzők végeznének-, s az UP Bizottság bevonásának szükségességét emeli még ki. Vad Lajos pedig kézilabdás példának a szakfelügyelői rendszert említi, ő is a számonkérés fontossága mellett állva ki. Märcz előadásához pedig azt teszi hozzá, hogy az is gyorsulási lehetőség lenne, ha a labda gyors feljuttatására törekednénk, s a megszerzése után nem a kapusnak adnánk haza.
Benedek Tibor szerint nem fordulhat elő olyan a magyar vízilabdában, hogy a BL forduló után derül ki egy olyan szabálymódosítás, ami akár a továbbjutást is befolyásolhatja. A szakmai minimummal, elvárható közös ismerettel kapcsolatban pedig úgy érvel, hogy a legmagasabb szintig érződik ennek a hiánya, ugyanis egy játékos csak azt a tudást tudja bevinni a válogatottba, amit évközben a klubjában gyakorol. A taktikai repertoárból külön kiemeli az UVSE szakvezetője, hogy a kapufás játék fontosságát már fiatal korban tudatosítani kell a játékosokban.
Befejező előadásként Horváth János oszt meg pár gondolatot a máltai U17-es EB kapcsán. Nagy újdonságról, szakmai újításról nem tud beszámolni, de meglepetések, üde színfoltok voltak, amiket tapasztalt. Ezek között említi, hogy a spanyolok, oroszok nagyon jól szerepeltek. Előbbiekkel kapcsolatban hozzá kell tenni, hogy akadémiai rendszerben készül a válogatottjuk, ami heti 6-8 közös edzést jelent. Ennek előnyeit élvezik összeszokottságban és pontosságban. A mezőny erejét és kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy a 4 csoportgyőztes (köztük a szerb és az olasz nemzeti együttes) nem jutott be a legjobb négybe, ill. nem volt olyan csapat a tornán, aki ne kapott volna ki. A magyar csapat problémái közé tartozott, hogy válogatottunk két centere a klubjában alig centerezett, ami nagy hátrány volt az EB-n.
Utolsó gondolatként Földi László és Vincze Balázs osztják meg korábbi nemzetközi kupa tapasztalataikat, hogy mennyire gyakori volt, hogy egy-egy adott delegátus sajátosan értelmezi a szabályokat. Babarczi Roland pedig, aki 'utazó misszionáriusként' járja a vidéki bázisokat örömmel számol be róla, hogy milyen kedvező jeleket lát. Mind a számokban (269 gyermek csapat indult tavaly a bajnokságokban), mind pedig a képzésben magában.
Faragó Tamás megköszöni a beszámolókat, hozzászólásokat és felkéri Benedek Tibort, hogy a következő alkalommal tartson egy előadást.
 
Az MVLSZ Szakmai Testület élve jogával, az alábbi ajánlásokat teszi az Elnökség felé:

  • frissítse, egészítse ki a szakmai minimumot, s bizonyos szintű alkalmazását, ismeretét tegye kötelezővé. Ezek elmulasztása esetén gondolkozzon el az esetleges szankcionálhatóságon, akár a TAO költségvetést illetően is
  • kérjen magyarázatot az illetékes bizottságától az OSC-Canottieri Napoli mérkőzésen történt szabályismereti problémával kapcsolatban. Hogy történhetett meg, hogy erről a módosításról nem tájékoztatták a magyar csapatokat?
A Szakmai Testület egybehangzóan támogatja, hogy szervezzen egy edzői továbbképző konferenciát, amibe mind a Dr. Szívós István vezette Utánpótlás Bizottságot, mind pedig az MVLSZ edzőképzéséért felelős Kásás Zoltánt be szeretné vonni.
 
 
Dr. Faragó Tamás elnök
Dr. Nádor Zsombor titkár
Budapest, 2017. 10. 03.
 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok