Megmásíthatatlan: az olimpikon, vb- és Eb-bronzérmes, 82-szeres válogatott kapus, Bolonyai Flóra befejezte pályafutását. Sok sikert neki a civil életben!

Fotó: MTI

Nem csinált belőle titkot, nagydobra persze nem verte, így tulajdonképpen szépen-csendben, mindenfajta csinnadratta nélkül konstatálta az uszoda: Bolonyai Flóra befejezte pályafutását. Még egy hónapja sincs, hogy ott állt a tajvani Universiade-dobogó második fokán, avagy ezüstéremmel a nyakában búcsúzott. Tudni lehetett ugyan már korábban, hogy ez lesz az utolsó viadal, amelyen ott áll majd a kapuban, mégis, kicsit olyan hihetetlen kategória az egész. Hihetetlen, mert ereje teljében, benne van a minőségi teljesítmény, a tokiói szereplésre sem esélytelenül vette volna fel a harcot. De hiába nézzük a csapatok kereteit, egyikben sem találjuk.

„Igen, visszavonultam – erősítette meg a hírt, és őszintén folytatta. – Nem tagadom, évek óta érlelődött bennem a gondolat, nem hirtelen felindulásból hoztam meg a nyáron. Nem volt véletlen, hogy amióta hazatérem Amerikából, mindig csak egyéves szerződést kötöttem klubcsapataimmal. Az okok? Úgy érzem, elfogyott az a motiváció, ami régebben bennem volt, emellett pedig van több olyan dolog az életemben, amire szeretném, ha több idő jutna az elkövetkezendő években. Szóval, nem volt nehéz döntés a búcsú.”

Elgondolkodtató szavak, és értelemszerűen felveti a kérdést: döntésében vajon mekkora szerepet kapott, hogy a 2015-ös kazanyi világbajnokság után kimaradt a 2016-es Európa-bajnok csapatból, a riói olimpiai együttesből, és idén nyáron a hazai világbajnokságon is a Gangl Edina, Kasó Orsolya kettős viselte a piros sapkát? A válasz sem késett soká: „Érdekes kérdés, és nem egyértelmű a helyzet. A motivációm nem feltétlen van ezzel összefüggésben, hiszen ezen a területen valóban évek óta érzem a visszaesést, ugyanakkor hogy mennyiben befolyásolták, milyen körben hatottak egymásra ezek a sikertelennek mondható nyarak, nehéz lenne megmondani. Ki tudja, hogy a tyúk vagy a tojás volt előbb…”

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Flóra pályafutása az elmúlt időszak megpróbáltatásai ellenére kereknek mondható: Babarczi Roland precíz kimutatása szerint 82 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban – utoljára 2017. június 2-án a 15–6-os Japán elleni meccsen –, részt vett a londoni olimpián, ahol negyedik helyet szerzett a válogatottal, 2013-ban tagja volt a barcelonai világbajnoki csapatnak, van két Európa-bajnoki bronza (a 2012-es mellett az emlékezetes 2014-es, margitszigeti kontinensviadalon érezhette a közönség szeretetét), junior vb-ezüstje 2011-ből, illetve az említett idei Universiade-ezüst. És akkor a klubsikereiről és a kaliforniai négy esztendőről, az egyetemi bajnoki címről, a Fehér Házbeli meghívásról (ahol az akkori amerikai elnök, Barack Obama mellé állították középre, mint a döntő MVP-je) még nem is ejtettünk szót…

„Igen, sikeresnek tekintem a pályafutásomat – reflektált erre. – Nagyon jó volt az Egyesült Államokban játszani, világversenyeken szerepelni, jó volt egyáltalán élsportolóként élni. Semmilyen rossz érzés nincs bennem, szerencsésnek érzem magam, el tudom fogadni, hogy így történt minden, nincs bennem hiányérzet.”

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Tizenöt esztendőt töltött az uszodában, ebből szakad most ki teljesen, és ugyan úszni le-lejár majd tervei szerint, vízilabdázni már nem szeretne. Mint a közgazdaságtani és matematikai diplomával rendelkező, 26 esztendős hölgy elmondta, már a múlt szezon második felében elkezdett félállásban dolgozni, tehát készült az úgymond civil életre, emellett Survey statisztika mesterképzésen vesz részt. Számvetést pólópályafutásáról nem készített, mind kérdésre megemlítette: „Sokan segítettek, hálás vagyok nekik. Vízilabda terén a legtöbbet horvát Marko Pintaricnak köszönhetem, aki amerikai éveim alatt volt az edzőm.”

Már más, magával szembeni elvárásoknak igyekszik megfelelni, a vízilabdát elengedte – őt „elengedni” nem könnyű, bátran állíthatjuk, színes egyénisége volt a női vízilabdának. Hiányzik majd az uszodából.