BENU Férfi Magyar Kupa: Szezonnyitó, 332 góllal

2017. szeptember 23. 20:25

A Szolnok, a Vasas, az OSC, és a Ferencváros már bejutott a nyolc közé – a Miskolc és az Eger is hibátlan még.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

A klubot váltó, hazai világbajnokságon szereplő válogatott játékosok egyaránt góllal és győzelemmel kezdték a szezont. A Kőér utcában az OSC-ben bemutatkozó Erdélyi Balázs két akciógóllal nyitott a Honvéd elleni partit, Varga Dénes kiharcolt, majd értékesített ötméteressel nyitotta a Ferencváros számára a Kaposvár elleni mérkőzést, majd Vámos Márton is jegyzett két gólt (Manhercz Krisztián nem játszott), míg Zalánki Gergő a Szolnokban kezdett góllal az UVSE elleni 20-5-ös találkozón.
 
Amúgy a legtöbb helyen érvényesült a papírforma. Miskolcon, az egyedüli ötös csoportban a hazaiak (az amerikai Alex Bowen ott folytatta, ahol az előző szezonban abbahagyta, avagy az első napon nyolc gólt írtak a neve mellé) és az Eger mindkét meccsét megnyerve tett nagy lépést a továbbjutás felé, görög játékosa, Angelos Vlahopulosz a két meccsen hét gólt jegyzett,

Fotó: MVLC

 
Szolnokon a címvédő 15 és 12 gólos sikerrel nyitott, Andrija Prlainovics kilencet vágott, de ne feledjük, a világbajnok Bátori Bence is most mutatkozott be a csapatban, a két meccsen öt góllal. Cseh Sándor együttese mellett a Vasas is két sikerrel kezdett, avagy a KSI mellett az UVSE ellen is nyert, Marnitz Gergőnek is összejött kilenc találat. Földi László csapat is továbbjutott ezzel, így a vasárnapi Szolnok-Vasasnak „csak" az első helyet eldöntő tétje van.
 
Az új edző, Petik Attila által irányította OSC a Kőér utcában a Honvédot hattal, a Debrecent négy góllal verte - a jelentősen átalakult társaságnak a Magyar Kupa-selejtező kiváló felkészülés a jövő heti hazai Bajnokok Ligája selejtezőre. Nem mellékesen 6 pontjával már biztos továbbjutó a társaság. Mögötte ellenben még bármi megtörténhet - lépéselőnyben a BVSC-t 11-9-re legyőző Honvéd van, amely vasárnap a szintén nyolc közé jutásról ábrándozó Debrecennel találkozik. Érdekesség, a hajdúságiak és a zuglóiak csatája úgy lett 8-8, hogy a BVSC 5-8-ről egyenlített az utolsó negyedben.
 

Fotó: fradi.hu

Kaposváron a Ferencváros melegített két nagyarányú győzelemmel a rá váró nagyobb feladatokra, tovább is jutott már - mögötte kiadó még a második hely. Erre legjobb esélyel a Szécsi Zoltán irányította házigazda pályázik talán a legnagyobb eséllyel, miután legyőzte a Szegedet, és vasárnap a csongrádiaktól pontot rabló szombathelyiek (AVUS) ellen mérkőzik.
 
 
BENU Férfi Magyar Kupa, selejtezők, 1. nap
 
A-csoport, Miskolc
Metalcom-Szentes-Tatabánya VK 8-8 (2-2, 3-4, 3-1, 0-1)
Gólszerzők: Palotás 2, Takács J., Nagy M., Pellei, Werner, Somogyi, Tóth Gy., ill. Szabó B. 2, Kistamás, Máthé, Szentesi Á., Francsics, Katonás, Kolarik
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
PVSK-Mecsek Füszért-PannErgy-Miskolci VLC 6-9 (2-3, 0-2, 2-3, 2-1)
Gólszerzők: Csaba M. 2, Horváth Zs., Lajkó, Sebestyén, Opacak, ill. Bowen 5, Misics, Jakab, Vadovics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
ZF-Eger-Metalcom-Szentes 18-9 (3-0, 5-1, 4-4, 6-4)
Gólszerzők: Angyal 4, Bedő 3, Kovács G. 3, Sári 2, Decker Á., Lőrincz, Kürti, Biros B., Avramovics, Vlahopulosz, ill. Pellei 2, Somogyi 2, Palotás 2, Szalai 2, Tóth Gy.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
PannErgy-Miskolci VLC-Tatabánya VK 12-6 (3-1, 2-1, 3-2, 4-2)
Gólszerzők: Bowen 3, Dőry 3, Misics 2, Halek 2, Vadovics, Milicsics, ill. Szabó B., Katonás, Hoppál, Fazekas, Kolarik, Máthé
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
ZF-Eger- PVSK-Mecsek Füszért 17-3 (5-1, 4-1, 5-0, 3-1)
Gólszerzők:
Vlahopulosz 6, Hosnyánszky 3, Csucskovics 2, Hárai 2, Avramovics, Lőrincz, Kovács G., Bedő, ill. Csacsovszky E., Chilkó, Sebestyén
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

B-csoport, Szolnok
Szolnoki Dózsa-UVSE 20-5 (5-2, 3-3, 5-0, 7-0)
Gólszerzők: Prlainovics 4, Bátori 3, Jansik D. 3, Younger 3, Alekszics 3, Zalánki, Fülöp, Mezei, Csuk, ill. Korbács 2, Tóth Z., Major, Korényi
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
KSI SE-VasasPlaket 8-17 (4-4 1-5, 1-5, 2-3)
Gólszerzők: Bóbis B. 3, Hevesi 2, Petrák, Kósa, Kardos, ill. Marnitz G. 5, Sélley-Rauscher 2, Burián 2, Takács B. 2, Simon H. 2, Babay, Bóbis M., Miklós, Steinmetz Á.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
KSI SE-Szolnoki Dózsa 6-18 (1-6, 2-6, 1-4, 2-2)
Gólszerzők: Kósa 2, Kardos, Mucskai, Bóbis B., Telek, ill. Prlainovics 5, Zalánki 3, Younger 2, Gocics 2, Bátori 2, Hangay, Mezei, Szeghalmi, Jansik D.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
UVSE-VasasPlaket 4-11 (1-3, 0-2, 0-3, 3-3)
Gólszerzők: Major 2, Baksa B. 2, ill. Marnitz G. 4, Sélley-Rauscher 2, Hőna 2, Miklós, Bóbis M., Simon
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
C-csoport, Budapest, Kőér utca
A-Híd-OSC-Újbuda-Racionet-Honvéd 10-4 (3-1, 3-1, 2-1, 2-1)
Gólszerzők: Erdélyi 3, Salamon 2, Bundschuh, Kovács G., Tóth M., Gór-Nagy, Brguljan, ill. Gyárfás 2, Kiss B., Manhercz Á.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Debreceni VK-BVSC-Zugló 8-8 (3-2, 2-2, 3-3, 0-1)
Gólszerzők: Kállay 3, Vidovics 2, Szőke, Fejős, Obradovic, ill. Várnai 3, Pásztor 2, Nagy Á., Szabó B., Létay
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Debreceni VK-A-Híd-OSC-Újbuda 8-12 (2-4, 2-4, 0-2, 4-2)
Gólszerzők: Somlai 2, Kállay, Durik, Zsilák, Obradovic, Boros, Vidovic, ill. Salamon 3, Szabó B. 2, Brguljan, Gór-Nagy, Randelovics, Hegedűs, Seman, Juhász, Bundschuh
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
RacioNet-Honvéd-BVSC-Zugló 11-9 (4-1, 3-4, 1-2, 3-2)
Gólszerzők:
Gyárfás 2, Balakirev 2, Szivós 2, Illés 2, Kiss B., Kiss G., Simon A., ill. Csapó 3, Létay 3, Pásztor 2, Várnai
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
D-csoport, Kaposvár
FTC-PQS Waterpolo-Kaposvári VK 14-2 (4-0, 2-1, 4-1, 4-0)
Gólszerzők: Madaras 3, Sedlmayer 2, Vámos 2, Varga Dániel 2, Mitrovics 2, Jansik Sz., Varga Dénes, Jaksics, ill. Sántavy, Németh B.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
AVUS-Contitech-Szeged 9-9 (3-2, 3-2, 2-3, 1-2)
Gólszerzők: Basara 5, Kutasi, Kiss Cs., Garancsy, Ekler, ill. Farkas K. 3, Ismes M. 3, Berki, Szilvasán, Korbán
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
AVUS-FTC-PQS Waterpolo 3-22 (0-2, 1-7, 0-6, 2-7)
Gólszerzők: Cvetics, Baranyai, Garancsy, ill. Varga Dénes 5, Jaksics 4, Vámos 3, Nikics 2, Jansik Sz. 2, Mitrovics 2, Varga Dániel, Sedlmayer, Német
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Kaposvári VK-Contitech-Szeged 13-5 (3-1, 0-3, 6-0, 4-1)
Gólszerzők:
Vindisch 3, Dobos 2, Juhász-Szelei 2, Kovács O., Giga, Varga Zs., Tóth K., Sántavy, Ihárosi, ill. Farkas K. 3, Korbán 2
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok