A BENU Férfi Magyar Kupa selejtezőivel indul ma a szezon, többek között ez adja az apropót arra, hogy megkérdezzük a szövetségi kapitányt, miként látja a mögöttünk hagyott időszakot, és miként néz a jövőbe.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

1. ÁLLANDÓSÁG
A klasszikus világversenyeket nézve – tehát az Universiade-t nem számítva – férfifronton csak Magyarország mondhatja el, hogy csapatai rendre ott voltak a négy között, hiszen a felnőtt-válogatott vb-ezüstérmes lett, az U20-as együttes negyedik helyen zárt a vb-n, az U17-es pedig Eb-bronzérmet szerzett. Felvetés: mindez állandóságot mutat.

Märcz Tamás: „Még ha egy nagy eseményen sem végeztünk az első helyen pozitív, hogy a magyar vízilabda továbbra is ott van a világ élmezőnyében. Ugyanakkor látni kell, ott tart a sportág, hogy nüanszokon múlik a négybe jutás, ami minden esetben vízválasztó az eredményesség megítélés szempontjából. Az, hogy mindhárom korcsoportban csapataink elől végeztek bíztató, de semmiképp sem megelégedéssel kell, hogy eltöltsön bennünket. Tudom, nálunk sokan még mindig aranyban mérnek mindent és ebből nem is szabad alább hagyni, de egyértelmű, hogy változnak folyamatosan az erőviszonyok. Korábban voltak olyanok, akik lebecsülték sportágunkat, hogy csak néhány nemzet osztja le egymás között az érmeket – ez a nyár kristálytisztán világított rá, hogy mindez már a múlté. Egyre több, korábban a perem szélén elhelyezkedő nemzet képes felvenni a harcot a legjobbakkal, ami különösen az utánpótlás világeseményeken szembeötlő, egyben reményteljes, már ami a sportág jövőjét illeti. A görögök nyerték az U20-as vb-t, Montenegró az U17-es Eb-t, amelyen a spanyolok lettek az ezüstérmesek, és akkor még nem is szóltunk az oroszokról, akik minden korosztályban szépen, fokozatosan lépdelnek vissza a legjobbak szintjére, többek között a nemzetközi tapasztalatokkal bíró Jevsztignyejev, Zinnurov kettősnek köszönhetően. A tengerentúliak, az amerikaiak, az ausztrálok és a japánok is sokat tesznek azért, hogy fejlődjenek, avagy afelé megyünk, hogy sok nemzet sportja legyen a vízilabda. Ez alaposan nehezíti a győzelem lehetőségét számunkra is, de globális szempontokat figyelembe véve őszintén örülnünk kell, hiszen a sportág nemzetközi eladhatósága javulhat ezáltal. Minden nyári eredményünket ezeknek a folyamatok tükrében is kell értékelnünk. ”

2. GLADIÁTORHARC

Amennyiben a szubjektivitásból adódó, időnkénti „ámokfutást” levesszük, megfigyelhető, nemzetközileg is egyre inkább gyorsul a játék, amelynek is hála mintha összemosódnának a posztok. Felvetés: kellenek a gladiátorok.

Märcz Tamás: „A gyorsaság sok mindent meghatároz. Egyre gyorsabbak a felúszások, növekszik a labdajáratás sebessége emberelőnyben és a zóna elleni támadásban, de egy egyszerűnek tűnő labdafelhozatalban is. Fontos tényező a játék gyorsulása, de csak azok számára lesz ez előrelépés és fegyver, akik uralni is tudják a sebességet és nem a hibák számát növelik ez által. Manapság nem csupán egy szélsőnek kell gyorsnak lennie, hanem a centerek és az állóbekkek is képesek kell hogy legyenek ennek a tempónak a tartására, hogy minél gyorsabban felérjenek, illetve visszaérjenek, máskülönben ezen meccsek dőlhetnek el. Hatalmas a fejlődés, nő a precizitás is, bár szerintem egyelőre itt lehet leginkább különbséget találni a csapatok között. Amíg tíz-tizenöt éve egyértelműen és magasan hazánk labdatechnikája uralta a mezőnyt, addig elértünk oda, hogy sokan feljöttek mellénk, hovatovább néhányan talán előttünk is járnak technikai felkészültségben. Megfigyelhető, hogy jó néhány csapatnál milyen nagy figyelmet kap már a lábmunka, és különösen a dinamikus lábmunka, aminek hatékonysága bizony jócskán visszaköszön az eredményességben, hiszen minél magasabban van egy-egy játékos, annál gyorsabban tud passzolni, élesebbet tud lőni, vagy a védekezésben előbb ér oda, jobb pozícióban tud éppen blokkolni. Horkai György és Benedek Tibor kettős által pár évvel ezelőtt készült anyagokból kimondottan célszerű és szükséges lenne dolgozni, hiszen nagy értéket képviselnek – de a riválisok sem ülnek a babérjaikon, ők is megcsinálták már évekkel ezelőtt a maguk oktató anyagát, mégis keveset használjuk ezeket a forrásokat, még mindig sok klubban a hagyományos, kicsit már elavult módszerekkel dolgoztatnak. Korábban az úszástechnika fejlesztését tartották a szakemberek a legfontosabbnak és abban látták az előrelépés lehetőségét, ma már szinte mindenki jól úszik, viszont már a lábmunka hatékonysága szinte fontosabb feladattá vált, vagy legalább akkora fontossági szintje van. Persze mindezeket elsősorban a klubokban kell elvégezni, napi szinten alkalmazni, így készen kell a játékosoknak a válogatotthoz érkezniük, hiszen nem lehet 5-6 hét alatt bepótolni, amit az év többi 45-46 hetében valaki nem végez minőségi munkában. Említeni kell még a centerképzés nemzetközi magas szintre kerülését, hiszen ez is alapjaiban határozza meg egy-egy csapat szereplését, ebben sajnos nem állunk túl jól Magyarországon. Egyre komplettebb centerekre van szükség, hiszen a csapatok taktikai repertoárja mind szélesebb, mára már szinte elengedhetetlen. A jövőben még inkább az lesz a tendencia, hogy jól úszó, jól védekező centerek legyenek a csapatban, akik nem jönnek attól sem zavarba, ha beviszik őket centerbe és bekkelniük kell. Olyan komplex játékosokra van szükség, akik támadásban nem csupán a kiállítások szerzésekre specializálódnak, hanem emberfórban magas szinten mozognak a fánál. Persze mindenki mást akar kihozni a centerjátékból, lásd a görögöket, akik igyekeznek még mindig az egész meccset a fór-hátrány metódusba terelni – hiszen abban jók –, felvállalják akár a kontrákat is, hogy már labda nélkül megszerezzenek kiállításokat mert tudják , hogy nem fognak az egész meccsen ellenük ítélni. Felértékelődnek azok a játékosok, akik szinte minden poszton bevethetőek, és igen, ezáltal valóban afféle gladiátorokra lesz szükség a jövőben, akik mindenben jók. Nálunk a két klasszikus center mellett Decker Ádám és Vámos Márton volt az, akik be tudtak menni centerbe, ha a helyzet úgy kívánta, igaz utóbbi játékos esetében ezt a lehetőséget nem használtuk túl sokat mert nagyon kellett a külső pozíciókból való veszélyessége is. Összegzésben elmondható, kiemelten fontos a komplexitás, főként, ha azt veszem, hogy az elképzelések szerint az olimpián majd 11 játékos alkot egy csapatot.”

3. INTENZÍV „TANFOLYAM”

Tekintettel arra, hogy a szövetségi kapitány az év elején kezdte meg a munkát, afféle „gyorstalpalót” végzett a csapattal, a szokottnál rövidebb idő alatt kellett alaposan megismerniük egymást a feleknek, kvázi összecsiszolódniuk. Felvetés: a szakember nyolc hónap alatt rengeteget tanult.

Märcz Tamás: „A háromnapos évközi összetartások segítették, hogy megismerjem a játékosokat és ők is megszokjanak engem és az új stábot a medenceparton, mégis azt hiszem az inkább a kiválasztás folyamatát segítette leginkább, nem a csapattá fejlődést. A jövőben már egy magasabb szintről indulhatunk, tudják a játékosok, hogy mik az elvárásaim és én is tudom, hogy kihez mivel és hogyan lehet nyúlni. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy nem lesz változás a jövőben, hiszen a konzekvenciákat levonva folytatom a munkát. Az elmúlt időszak sokat formált az edzői pályafutásomban, ez vitathatatlan, megerősített, hogy az általam eltervezett út igen is jó és járható. Minden egyes tapasztalás, legyen az pozitív vagy akár negatív, még inkább segít majd a jövőbeni feladatok még jobb megoldásában. A sok győztes meccs önbizalmat is adott a játékosoknak és számomra is, ami szintén elengedhetetlen a legnagyobb célok eléréséhez. Egy edzőnek mindig sugároznia kell magából a magabiztosságot, bármilyen helyzetbe kerül is a csapat, mert abból merítenek a játékosok is önbizalmat. Nem garancia hogy az út mindig könnyű lesz, sőt lehetnek elágazások is benne, de a lényeg az egység, tudjuk, mit akarunk, és merre tartunk. Speciális időszak van mögöttünk, de a hazai vb támasztotta nagy elvárás nem nyomta össze a csapatot, kiderült, bírják a terhet és én is jól éreztem magam a szövetségi kapitányi szerepkörben, élveztem, amit csináltam. A pályázatomban 1+3-as építkezés szerepelt, az első éven sikeresen túl vagyunk, innentől elvben a szisztematikus építkezés van soron. A cél, hogy az olimpiára is sikerüljön kialakítani egy olyan csapatot, amely egyértelműen éremesélyes lesz Tokióban és az azt jelentheti, hogy akár az aranyérem is kitűzhető az elérendő célok közé! Ez nem lesz könnyű, hiszen az ellenfelek is erősödnek, ebben biztos vagyok, nem egy válogatottban lesznek visszatérők, szóval a magyar vízilabda egyik legnehezebb időszaka következik, de bízom a játékosokban, bízom abban, hogy a most noteszomban lévő több mint harminc játékos bebizonyítja, nem véletlen tartjuk rajtuk a figyelmünket. Elképzelhető, hogy nem egy helyen cserélődik majd ki a vb-csapat az olimpiára, de az biztos, hogy minden döntést azért teszek majd a jövőben, hogy az aktuális legütőképesebb csapatot hozzam létre.

4. LÁTHATATLANSÁG KIZÁRVA

A BENU Férfi Magyar Kupával induló idényt minden idők egyik, ha nem a legerősebb honi vetélkedésének nevezik a szakemberek – klasszisaink, tehetségeink mellett minőségi légiósok, köztük kilenc szerb olimpiai bajnok színesíti a palettát. Felvetés: sokszor bajban lesz a kapitány, melyik meccset is nézze majd meg…

Märcz Tamás: „Éppen ezért nem csak a meccsekre látogatok majd ki! Tervem ugyanis, hogy meglátogatom az élvonalbeli csapatok edzéseit, belenézek a munkába, illetve természetesen elbeszélgetek a kollégákkal. Roppant kíváncsi vagyok a klubidényre, hiszen jelentős volt a játékosmozgás, ami még izgalmasabbá teszi majd a csapatok közötti rivalizálást, talán mondhatni, hogy kiegyenlítettebb lesz a nagyok harca. Amíg az előző szezonban három nagyágyúról beszélhettünk, ezúttal már négyet kell említeni, hiszen a Ferencváros jelentősen megerősödött. Kíváncsian várom azt is, hogy bele tud e majd valamelyik középcsapat szólni a nagyok csatározásába, hiszen ott is vannak olyan csapatok akik hazai pályán okozhatnak kellemetlen pereceket ha valaki nem figyel majd oda. Bizonyosan éles küzdelem lesz, nagy izgalom a középcsapatok közötti versenyfutásban a nyolcközé kerülési harcban. Sok a külföldi játékos, amelynek boncolgatása helyett ezúttal inkább azt említeném, hogy ha már így alakult, akkor azt várom sok feltörekvő magyar pólóstól, hogy tanuljon is tőlük. Olvastam, amit az egriek csapatkapitánya, Braniszlav Mitrovics mondott a csapat új görög játékosáról, Angelosz Vlahopuloszról, akinek elmondása szerint élmény a hozzáállását, az edzésmunkáját nézni. Nekem évek óta az egyik kedvenc légiósom Vlahopulosz, különösen mert geometriai adottsága ellenére is kiemelkedő a nemzetközi mezőnyből és meghazudtolja azt az elvet, hogy csak hatalmas , erős játékosok dominálhatnak a mai játékban. Erre példamutató sportolóra különösen felhívnám a magyar fiatalok figyelmét, úgy hogy még nem játszott egyetlen meccset sem a magyar bajnokságban. Az ilyen alázatos légiósoktól igen is, tanulni kell azoknak a magyaroknak, akik szeretnének valamit elérni ebben a sportágban. Igazság szerint azt tapasztaltam, azt látom, hogy a 16-os élvonalbeli csapatlétszám miatt sokan elkényelmesednek, van helyük, könnyen találnak csapatot közepes teljesítménnyel, de sajnos ez ártalmas is egyben. Van hiányérzetem abban a tekintetben, hogy nem érzem sokakban a „minden nap jobb akarok lenni” harci kedvet, ami nélkül nehéz az előrelépés. Rendkívül koncentráltan és tudatosan kell dolgozni az edzéseken, és ha kell plusz munkát kell hozzátenni, hogy kiemelkedjen valaki a mezőnyből. Szinte minden csapatban vannak olyan magyar és külföldi játékosok, akiktől sokat lehet tanulni, és ha már itt vannak el is kell lesni mindent amit jobban csinálnak. A válogatott kerettagoktól, vagy éppen oda igyekvőktől azt várom, hogy maradjanak húzóemberek a klubjukban, de ezzel bizonyosan nem mondtam újat. Ami fontos, és többeknek is elmondtam: nem szabad, hogy feltétlen elfogadják klubjaikban a pozíciójukat, mert nekik valóban főszereplőknek kell lenniük, azaz bármilyen jó légiós is van előttük a sorban, minimum fel kell nőniük mellé, legalábbis minden áldott nap azon lenni, hogy ez megtörténjen. Mindenkinek a saját kezében van a sorsa.”

5. MOMENTÁN SAKKTÁBLA…

A válogatott szezon még felettébb bizonytalan, ami fix: a nyáron Barcelonában Európa-bajnokságot rendeznek. Lesz még egy Világkupa is, amelynek az időpontja momentán igencsak homályos… És a FINA által szervezett Világligáról, valamint a LEN által szervezett Európa Kupáról, a rivalizálásról még nem is ejtettünk szót… Felvetés: nem könnyű sakkozni.

Märcz Tamás: „Még sok minden bizonytalan, így konkrétumokról momentán nem is tudok beszámolni. Az előzetes elképzelések szerint elindulunk a Világligában és az Európa Kupában is, ám ez több dolog miatt akár változhat is. Sok függ az ellenfelektől is, hiszen a hírek szerint lesz olyan, aki csak az egyik sorozatba, vagy akár egyikbe sem nevez. Fel kell mérnünk majd pontosan, a válogatott játékosok számára mi adhat pluszt, melyik sorozat lehet fontosabb, elegendő az egyikben elindulni, vagy szükséges mindkettő. A klubok érdekeit védő liga szempontjai is fontosak, valóban nem könnyű sakkozni, de nincs ezzel gond, meg kell oldani a helyzetet. Mindenesetre minden megoldásra van már forgatókönyvem, szakmai elképzelésem. Könnyen előfordulhat, hogy kvázi két bővebb keretem is lesz, hogy különálló két csapatot tesztelünk majd, de ne is szaladjunk ennyire előre, hiszen valóban sok még a kérdőjel. Természetesen bízom abban, hogy hamarosan minden tisztázódik, és érdemben tehetjük le az asztalra a fix programunkat. A legfontosabb, hogy a hazai vb után ténylegesen elkezdjük építeni az olimpiai csapatot, úgy, hogy természetesen az közbenső világversenyeken is a lehető legjobban szerepeljünk.”