Legyőzve a görögök, elődöntőben a csapat!

2017. szeptember 14. 12:56

A máltai U17-es fiú Európa-bajnokság negyeddöntőjében a Horváth János irányította magyar válogatott 9–4-re győzte le Görögországot, így készülhet a pénteki elődöntőre, amelyben 18 órától a spanyol-szerb csata győztes lesz az ellenfele.

A helyszínen tartózkodó LEN és FINA bizottsági tag, MVLSZ-alelnök dr. Molnár Tamás telefonja is rögzítette, jól védekeztünk

Szlovákia: 11-10. Oroszország: 9-7. Törökország: 9-7. Nehéz volt a meccs előtt hova tenni a görög együttest, hiszen a csoportmeccsek során nem brillírozott, szoros találkozókon nyert a gyengébb riválisok ellen, s lett csoportelső. Igen ám, de élénken él bennünk az U20-as világbajnokság, amelyet Görögország nyert meg, avagy miként Horváth János is felvezette a partit, „Nagyon észnél kell lenni!”

Nem véletlenül mondta: rögvest az első negyedben kiderült, más ez a meccs mindenkinek, mint az eddigiek, nagy tét, kieséses rendszer, kemény ütközet. A kapunkban Grieszbacher Márk kezdett, aki védésekkel igazolta a döntést, ugyanakkor elöl sokáig semmi sem akart sikerülni, nem találtuk a rést a görög falon. Alamanos a negyed közepén jegyezte odát az első gólt, a miénkre az utolsó percig kellett várni, amikor is Baksa Benedek lőtt akciógólt.

A második negyedben is folytatódott az ifjak vízi ütközete, kevés kiállítás, nagy hirig jellemezte a jelentések szerint a partit. A 14. és 15. perc között 26 másodperc alatt született két magyar akciógól, Bóbis Botond és Schmölcz Norman szerezte. A görögök fórból választoltak, így 3–2-es vezetéssel mentek a mieink a nagyszünetre.

A folytatást a nyolcaddöntőtől eltiltott Fekete Gergő pazar találata nyitotta, sőt miután a védekezés továbbra is príma volt, és Bóbis ismét beköszönt, először vezettünk hárommal (5–2). Majd négy lett a három, hiszen Schmölcz is meglőtte a maga második gólját (hol van már az a törés…), 6–2 állt a táblán. Mielőtt hátradőlhettünk volna, a görögök két akciógóllal jelezték, meccsben vannak, de a záró menet előtt így is jónak tűntek a kilátások.

Főleg miután Baksa másfél perc alatt duplájával 8-4-re alakította az állást, Grieszbacher pedig parádézott a kapuban. Ezzel voltaképpen el is dőlt a csata, a görögök érezhetően megtörtek, a mieink pedig kézben tartották a meccset. Dala Döme gólja másfél perccel a vége előtt a kegyelemdöfés volt, 9-4-re nyertünk!

A pénteki elődöntőben (18 óra) a szerbeket 11–8-ra legyőző Spanyolországgal játszik majd a magyar válogatott.

„Fantasztikus kapusteljesítmény hozta a négy kapott gólt, ezzel nyertünk!” – mondta a lefújás után gyorsértékelésében Horváth János szövetségi edző.
 
U17-es fiú Európa-bajnokság, Málta
Negyeddöntő
 
Magyarország-Görögország 9-4 (1-1, 2-1, 3-2, 3-0)
Gólszerzők: Baksa B. 3, Schmölcz N. 2, Bóbis B. 2, Fekete G., Dala D., ill. Grammatikos 2, Alamanos, Koulouris
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
A negyeddöntő további eredményei:
Montenegró-Olaszország 10-9
Spanyolország-Szerbia 11-8
Oroszország-Horvátország 12-11
 
Az Eb teljes eredménysora:
itt
 
Az Eb-csapat
Kapusok: Grieszbacher Márk, Lampert Márk
Mezőnyjátékosok: Fodor Olivér, Schmölcz Norman, Dala Döme, Konarik Ákos, Szőke Benedek, Fekete Gergő, Bóbis Botond, Tóth Gyula, Szieben László, Vékony Ákos, Baksa Benedek
 
U17-es fiú Európa-bajnokság, Málta
A-csoport: Horvátország, Magyarország, Montenegró, Ukrajna
B-csoport: Spanyolország, Olaszország, Románia, Németország
C-csoport: Szerbia, Málta, Grúzia, Franciaország
D-csoport: Görögország, Oroszország, Szlovákia, Törökország



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok