„Töretlenül hiszünk magunkban"

2017. szeptember 08. 07:19

A máltai U17-es fiú Európa-bajnokságra utazó válogatottunk szakvezetője, Horváth János amondó, a sok sérülés, betegséggel nehezített felkészülést becsülettel végigdolgozta a csapat, így nem is lehet más a cél, mint a győzelem.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

Kilenc hetes felkészülés, reményteljes, de peches csapat, egy olyan Európa-bajnokság, amelyen voltaképpen bármi megtörténhet - röviden valahogy így foglalható össze a közelmúlt és a közeljövő, ha az U17-es korosztályos Európa-bajnokságra ma utazó csapatot említjük. A 13-as keretét orvosi konzílium miatt hivatalosan tulajdonképpen egy nappal a repülőre ülés előtt kihirdető Horváth János nem volt könnyű helyzetben, ugyanakkor kellő önbizalmat sugározva jelenti ki: „Egy magyar válogatottnak nem lehet más a célja, mint a győzelem, ergo győzni megyünk az Európa-bajnokságra!"
 
Éppen ezért gyorsan legyünk túl a nehézségek megemlítésén: „Számtalan betegség, sérülés hátráltatta a munkát, sokszor olyanok voltunk, mint a kórház a város szélén... Macsi Martin és Melegh Milán a felkészülés elején kiesett, Fekete Gergő válloperáció után dolgozott, a napokban pedig betegség miatt nyomta az ágyat, Tóth Gyula Belgrádban lovaglóizom-sérülést szenvedett, a Comen-kupán pedig Grieszbacher Márk, illetve Schmölcz Norman volt a soros. Utóbbi úgy volt, kéztörése miatt biztosan nem utazhat Máltára, ám a sok szerencsétlen momentum között legalább annyi pozitívum akadt, hogy csodák csodájára két héttel a kéztörése után a speciális kezeléseknek, illetve dr. Hangody László szakértelmének hála bevethető állapotba került. Már nincsenek fájdalmai, rohamosan javul a keze, tudja mozgatni az ujjait, speciális rögzítéssel ott lehet a társai között, ami azért kiemelten fontos, mert védekezésben és támadásban is rendkívül fontos láncszeme a csapatnak."
 
No, igen, a Szalay Iván-díjas KSI-pólós többször bizonyította tehetségét, de igaz ez a többiekre is, nem véletlen nevezik reményteljes korosztálynak ezt a brigádot. Speciel az eredmények is ezt igazolták, miként a szakvezető is megemlítette: „A sérüléseikig nem volt vereségünk a felkészülési időszakban, töretlenül hiszünk magunkban, az elvégzett munkában!"
 
A felkészülés végighajtotta a képen is ott található, az utazó csapatba nem bekerülő Bihácsi Bence, Sziládi Kristóf kettős is - ők az utolsó pillanatig együtt voltak a csapattal, nekik külön megköszönte a munkát a szakvezetés.
 

A görög győzelmet hozó belgrádi U20-as világbajnokság igazolta, a fiatalok között is elképesztő a verseny, rendkívül kiegyenlítettek az erőviszonyok - nincs ez másként a 17 évesek között sem, s ugyan - miként Horváth János említette - az aranyéremét mennek az Eb-re fiaink, esélyekről nehéz beszélni.
 
„Tíz csapat is egy-egy gólon belülre tehető, az adott napon nyújtott teljesítmény, egy labda, akár szerencse is dönthet közöttük, tehát fel kell kötni azt a bizonyost. Az jó, hogy eddig megálltuk a helyünket, legyőztük a riválisokat, mindazonáltal a világverseny más kávéház, most kellé bizonyítani. Pokolian nehéz csoportban vagyunk a horvátok és a montenegróiak társaságában, az elmúlt négy-öt tornán a mieinket is beleértve ez a három csapat mindig ott volt a legjobb négy között. Szóval szép kis feladat, nemes feladat vár ránk már a torna elején, ám azt nem feledjük, az igazán érdemi része az Európa-bajnokságnak majd az egyenes kiesése szakaszban kezdődik. Persze az előzetes számolgatások alapján jobb volna ott minél jobb pozícióban érkezni, elkerülni az olasz, spanyol ágat. Bízom a srácokban, bízom Dávid Zoltán kollegámban, a stábomban, a magyar vízilabda erejében."
 

A vasárnap kezdődő kontinensviadalt a 9 órakor kezdődő Magyarország-Ukrajna parti nyitja - a mieink hétfőn 15 órakor Horvátország, kedden 17:30-tól pedig Montenegró ellen vívják csoportmeccsüket.
 
Az Eb-csapat
Kapusok: Grieszbacher Márk, Lampert Márk
Mezőnyjátékosok: Fodor Olivér, Schmölcz Norman, Dala Döme, Konarik Ákos, Szőke Benedek, Fekete Gergő, Bóbis Botond, Tóth Gyula, Szieben László, Vékony Ákos, Baksa Benedek
Edző: Horváth János. Másodedző: Dávid Zoltán. Orvos: dr. Hangody László. Videoelemző: Horváth Dániel
 
A stáb tagja, de nem utazik az Eb-re - Erőnléti edző: Horváth Tamás. Kapusedző: Bors László
 
U17-es fiú Európa-bajnokság, Málta
A-csoport: Horvátország, Magyarország, Montenegró, Ukrajna
B-csoport: Spanyolország, Olaszország, Románia, Németország
C-csoport: Szerbia, Málta, Grúzia, Franciaország
D-csoport: Görögország, Oroszország, Szlovákia, Törökország
 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok