Universiade: az utolsó negyed döntött a szerbek javára

2017. augusztus 20. 11:09

Három negyed után vezetett a magyar férfiválogatott Szerbia ellen az universiadén, az utolsó felvonásban azonban megfordította a meccset a rivális.

Lőrincz Bálint góljával a magyar válogatott szerzett vezetést a Szerbia elleni – egyébként különösebb téttel nem bíró – csoportrangadón, s ugyan a második negyedben átvette a vezetést a délszláv gárda, aztán viszont mieink 12 percen keresztül nem kaptak gólt, így a záró felvonás előtt 3–2-es előnyben volt Märcz Tamás együttese. Lévai Márton kilencből hét lövést hárított, aztán a harmadik negyedre beálló Kardos Gergely húzta le a rolót, majd jött az utolsó nyolc perc.

A szerb válogatott előbb ötmétereseből egyenlített, majd két emberelőnyös góllal elhúzott, míg nálunk kimaradt egy büntető, illetve 3–6-nál egy emberfór, s mivel ekkor már csak másfél perc volt hátra, elment a mérkőzés.  Igaz, a találkozónak érdemi tétje nem volt, a szerbekkel minden bizonnyal a negyeddöntőben találkozik újra a magyar válogatott – az eredménytől függetlenül egy ágon maradt volna a két gárda –, s akkor kell majd győzni.


Märcz Tamás: „Bár a csoportelsőség volt a tétje a mérkőzésnek mégsem volt olyan jelentősége, mint egy FINA tornán. A szerbek és mi is tudtuk, hogy vissza fogjuk kapni egymást a nyolc között, ennek ellenére őszinte és kemény mérkőzést játszottunk, ahol senki sem akart tartalékolni. Harom negyedig nagyon pontos volt a védekezésünk, nagyon jól semlegesítettuk, és távol tartottuk a kapunktól a szerb centereket. A negyedik negyedben 3–3 nál még inkább lépéselőnybe kerülhettünk volna, hiszen büntetőt lőhettünk, de nem lett gól belőle, ahogy korábban egy másik büntetőt is elhibáztunk a meccsen. A negyedik negyedben szétesett a védekezés, rosszul zártunk vissza a támadásainkból, nem úgy ahogy megbeszéltük, és kilyukasztottak minket. Nehéz mérkőzésünk lesz a szerbekkel a negyeddöntőben akik 3 játékosukat is elhozták az első csapatból, közülük ketten olimpiai bajnokok, mégis azt mondom, hogy tudunk a mainál jobban is játszani, és taktikailag is maradt a csapatban amihez nyúlhatunk majd. Lejátszuk a soron következő, várhatóan könnyű kèt mérkőzésünket,  és felkészülünk maximálisan a következő szerbek elleni meccsre, kielemezve mind magunkat, mind őket.”

A magyar válogatott hétfőn játssza az utolsó csoportmeccsét, az ellenfél Dél-Afrika lesz.

UNIVERSIADE 2017, TAJVAN
Férfiak
C-csoport, 2. forduló
Magyarország–Szerbia 4–8 (1–1, 0–1, 2–0, 1–6)
Gólszerzők:
Gyárfás, Jansik Sz., Kovács Gergő, Lőrincz, ill. Szubotics 3, Sztojanovics 2, Vaszics, Randjelovics, Drasovics




E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok