Beszéljünk bármiről, legyen szó a különböző mutatókban elért fejlődésről, végül újra és újra a Kanada elleni negyeddöntőnél kötöttünk ki Bíró Attilával, amely alapjaiban határozta meg a világbajnokságot, s okozott csalódást mindenkinek.

fotók: Madar Dávid

Másfél héttel a világbajnokság után milyen érzések vannak önben?
Nagyjából ugyanaz a csalódottság van meg, ami közvetlenül a világbajnokság lefújása után is bennem volt - válaszolta Bíró Attila, a női válogatott szövetségi kapitánya. -  Mindenki láthatta, hogy ebben a csapatban több volt, és tartom, amit a vb elején mondtam, hogy éremesélyes volt ez az együttes. Azonban egy rossz negyed miatt elcsesztük az érmet, a többi meccsen meg bizonyítottuk, hogy nagyon sok van bennünk.
 
Megemésztette már, hogy azon a bizonyos Kanada elleni meccs betlijén múlott az érem?
Nemcsak nekem, a stábnak és a két újoncot leszámítva a játékosoknak sem ez volt az első világversenye. Felkészültünk arra, hogy a negyeddöntőben, akár egy kapufán múlik az éremszerzés lehetősége. Történhetett volna úgy is, hogy döntetlen a mérkőzés és egy ötméteres-párbajban egy kapufán múlik az egész, ami ugyanúgy fájó, ahogy például az olimpiai bronzmeccset elveszítettük, ahol rosszul lőttük az ötösöket. Mi az ötméteresekre is készültünk, folyamatosan adagoltuk az információt a játékosoknak, a kapusoknak. Biztos voltam benne, hogy lesz szétlövés, amit meg kell nyerni, mert ez már régen nem a szerencséről szól. Ugyanakkor nem jutottunk el idáig. Ha a negyeddöntő első negyedében bepasszírozunk egy-két gólt, akkor Kanadának sansza nem lett volna. Így viszont ragozhatjuk, saját magunkat taszítottuk gödörbe.
 
Megtalálta a választ, hogy mi okozta ezt?
A tapasztaltabb játékosok egyike sem kapta el a fonalat, nem volt akár csak egy jó egyéni teljesítmény, mindenki saját magát lökte bele a gödörbe. És most főleg a támadásról beszélek, amiben a kapustól kezdve mindenki benne van, hiszen a kapus is fontos eleme a támadásoknak, például azzal, hogy milyen passzt ad a lefordulásnál. A védekezés a hat góllal rendben volt, de egy-két elkerülhető gólt így is kaptunk. Nem gondolom, hogy a nyomás, vagy a hangulat okozta a gondot, noha egyedülálló volt az a szurkoláscunami, amit kaptunk. Kazanyban, Barcelonában, Rómában sem volt ilyen pedig mindenhol volt esélyes csapata a házigazdának, Barcelonát leszámítva viszont egyik sem tudta valóra váltani az álmait. Ha az első meccsen leblokkolunk, akkor gond van, itt azonban két könnyebb és egy nehezebb mérkőzéssel érkeztünk. A negyeddöntőt azonban tényleg nem lehet modellezni, és még egy elődöntős vereség után is van javítási lehetőség, lehet menni az éremért, a negyeddöntő után viszont nincs. Tudjuk, hogy ez mekkora tét, és az első negyed 11/0-ás lövési mutatójával ástunk meg a gödörnek.
 
Lehet, hogy ez egy átfogóbb mentális probléma? Hogy nem tud egy ilyen helyzetet megoldani, nem tud ezen átlépni a csapat?
Az ausztrálok ellen vesztett helyzetből álltunk fel az olimpiai negyeddöntőben, akárcsak a hollandokkal szembeni világliga-negyeddöntőben. Fordítottunk és nyertünk.
 
Akkor egyedi esetről van szó.
Ilyen még nem is volt, nemcsak a női, hanem a férfikarrierem során sem, hogy egy csapat ennyire leblokkoljon. Túl őszintén lőttünk, nem volt egy kapáslövés, egy ütemtelen kísérlet, kellett volna egy váratlan egyéni villanás. És ez nem volt meg. A játékosok a biztosabbat lőtték, ami nem is működött.
 
Pedig az edzésen sokat gyakorolták a kanadaiak elleni játékot, amit akkor működött is.
Az edzéseken legfeljebb a lövőszituációkat lehet beállítani, de hiába állítasz be mindent, a meccsen más a helyzet. Ahogyan a Hollandia elleni csoportmeccs is más volt, mert akkor ott volt a fejekben, hogy ha nem sikerül, van még lehetőség. Ott fantasztikus lövések, blokkok voltak, megmutatták a játékosok, mire képesek, és volt három éve egy Európa-bajnokság Budapesten, nem a hazai pálya nyomta a csapatot. Kanada ellen a többi ellenfél is sokat lőtt, nálunk viszont senki sem tudta felvállalni, hogy ha gyenge lövőszázalékkal is, de eredményes legyen. Nem lett volna gond, ha valaki 8/2-t, 9/3-t lő, ha van két-három ilyen teljesítmény, akkor nem kapunk ki.

 
Sokat marcangolja magát azóta is?
Nekem ez sokkal jobban fáj, mint az olimpia. Hiszen olimpiából is lehet még a játékosok, illetve az edzők életében, de budapesti világbajnokság, ilyen körülmények között, nos, ilyen csak egyszer van. Lesz 2020-ban Európa-bajnokság, de a mostani ellenfelekkel szemben, ilyen szintű csapattal, nem lesz még egy lehetőség. Jó állapotban voltunk, nem azon múlott, hogy nem volt balkezesünk, segített volna, de meg tudtuk ezt is oldani. Elég sokat marcangolom magam, nézegetem a statisztikákat, és az a durva, hogy mindenben fejlődtünk az olimpiához képest. Emberelőny, emberhátrány, lövőszázalék, csapatként és egyénileg is jobbak voltunk. És ez az átverés, mert a Kanada ellen meccsel tönkretettük ezt.
 
Mennyire volt nehéz a vereség után két nappal már újabb fontos meccset játszani?
Ezért is fájó a negyeddöntő, mert annak elveszítése után két éremesélyest győztünk le, akik közül az egyik az olimpiai döntős volt. Nagyon nehéz volt az 5-8. helyért játszani, ezért is mondom, hogy volt mentális erő a csapatban, nem csúsztunk szét. Azon a napon azonban nem sikerült nyerni. Kérdezték, hogy ha két órával később van a meccs, mi történt volna, és lehet, hogy másként alakul, de az is, hogy másnap reggelig nem lövünk gólt. Ez ilyen, majd meglátjuk, mi lesz legközelebb, akár az universiadén, ahol négy játékos kivételével a vb-csapata szerepel Kanadának.
 
Van valami, amit utólag másként tenne?
Kipróbálnék még egy-két dolgot, amire meccs közben nem volt lehetőség, mert éppen már nem volt időkérés, illetve a folyamatos játék miatt nem tudtam többet cserélni. Ezért viszont kicsit tehetetlennek éreztem magam, a helyzetek megvoltak, mégsem jutottunk előbbre.
 
És a felkészülésen változtatna, ha visszamennénk az időben május közepéig?
Abszolút nem. A tesztek alapján minden mutatóban folyamatosan javult a csapat, a győztes Európa-bajnokság óta folyamatosan jobb eredményeket produkáltak a játékosok a különböző felmérések során, és ezzel szabad szemmel is látható volt. Magasabban voltunk a vízben, többet blokkoltunk, jobban játszottuk meg az emberelőnyöket, jobban védekeztünk emberhátrányban. Kicsit hosszú volt a felkészülés - hosszabb, mint az olimpiai -, de arra is ügyeltem, hogy ne égjen ki a csapat a végére, és majd a világbajnokság második hetére legyen a csúcson. Az utolsó két mérkőzés bizonyította, hogy ez sikerült. Csak hát előtte a negyeddöntő...

 
Akármiről beszélünk, végül mindig itt kötünk ki.
Mert valahol átverés, hiszen hiába mondom, hogy fantasztikus volt ez meg az, hogy milyen jól jöttünk ki a felkészülésből, milyen jól működtek az elképzelt dolgok, ott van az a negyed, az a két negyed, amivel az egész teljesítményünket lerontottuk. Itt nagy az elvárás, ez a magyar válogatott, gyorsan és jó teljesítményt várnak el tőlünk. Ennek megfelelt a két újonc is, bár azon a bizonyos meccsen bennük sem volt meg az a X-faktor, ami segített volna. De nem rajtuk múlott, mert a többiekben sem.
 
Ha már a fiatalokat említette, milyen lehet a válogatott jövője?
Sokat számít majd, hogy ki áll a rendelkezésemre a mostani kerettagok közül. Takács Orsolya már bejelentette, hogy nem lesz válogatott, elképzelhető, hogy akad majd még rajta kívül is játékos, aki a következő évben nem lesz válogatott. Következik az universiade, ami fontos a csapatban szereplő játékosoknak is, aztán hátravan még a nyárból az U20-as világbajnokság, ami szintén komoly bizonyítási lehetőség a nemzetközi porondon. Ez a két világverseny meghatározó abból a szempontból, hogy rövid, vagy hosszabb távon kire számíthatok a jövőben.
 
A válogatottságot lemondó Takács Orsolyán kívül ki hiányozhat majd? Többeknél rebesgetik a szülést, illetve a pihenést.
Biztosat még én sem tudok, azért nem említettem több nevet. Erről még nem beszéltünk, a játékosok nyaralnak, őszre majd kiderül minden.
 
A stábban elképzelhető változás?
Egyelőre nem is gondolkoztam ezen, jelenleg az universiadével foglalkozom, ezt majd meglátjuk a későbbiekben.